Édes Remény

♡TWENTYFOUR♡

Az ajándékozás után mindenki elment fürdeni és betért a szobájába.
Willel az ágyban feküdtünk kiskifli-nagykifli pozícióba és ő a pocakomat simogatta.

- Azon gondolkoztam, hogy elkezdek egy műkörmöstanfolyamot. – Abbahagyta a hasam simogatását én pedig szembefordultam vele. – A tanfolyam idejéig még folytatnám, a munkát a klubban utána pedig valahol nyitnák egy szalont akár otthon és azt tudnám csinálni, majd akkor is, amikor már közel leszek a gyerek születéséhez és utána is egyetem kezdetéig, és ha maradna rá időm mellette is.

- Ha szeretnéd, csináld, viszont ha csak a pénz miatt csinálnád, ne tedd . – Eltűrt egy hajszálat az arcomból. – Van bőven pénzem, ha hiszed, ha nem.

- Tudom, hogy van pénzed, attól nem félek, hogy nem tudnák megélni. Csupán kellemetlenül érzem magam, mert tudom, hogy amit tőled kapok, azt soha nem fogom tudni vissza adni.

- Nem is kell visszaadnod. Amit neked adok, azt azért teszem, mert szeretlek, és mert szeretek neked boldogságot okozni. – Mondta, mire nekem újra elkellet, gondolkodjak, hogy hogyan érdemlem meg ezt az embert. Sóhajtott egyet. – Semmiképpen nem szeretném, hogy egy napnál is tovább dolgozz a bárban, mert tönkreteszed magad, ha pedig majd még mindig akarod, csináld nyugodtan. Viszont most már mennyünk elaludni mivel, holnapra vannak terveim.

Úgy is tettünk, ahogy mondta, újra felvettük a kifli pozíciót és miközben ő a hasamat simogatta magával ragadott az álmok világa.

♡♡♡

A szenteste utáni napok gyorsan elrepültek, s azon kaptam magam, hogy már december 30-van.

Az elmúlt napokban megpróbáltam nagy ívben elkerülni apát, amit úgy sikerült elérnem, hogy nem tartózkodtam a házban.

Will elvitt a kedvenc helyeire a városban, mind például egy eldugott tengerpart menti részre, ahol piknikezettünk és hangosan olvastam a Fourth Wing nevű könyvet Rebecca Yarros-tól amit karácsonyra kaptam tőle.

Elmentünk az első valódi, úgymond nyilvános randinkra egy gyönyörű étterembe, amiben nem csak a berendezés volt gyönyörű, hanem a kilátás is. Mivel még pont naplemente elött mentünk így láttuk azt, ahogy eltűnik, s az lemenetele elött tengeren megjelenő naphidat.

Összefoglalva remekül telt az elmúlt pár nap viszont sajnos mind minden jónak, ennek is végeszakadt és visszakellet, menjünk a városba ahol már nem sétálhattunk az utcán kezén fogva, nem mehetünk el együtt étterembe.

Tegnapazaz 29.-én búcsúztunk el apától és Karinától és hazajöttünk. Bár én inkább csak Will anyukájától búcsúzkodtam és úgy tettem mintha apa ott se lenne.

Karinával egész jóba lettünk, mivel azt a minimális időt, amit a házban töltöttünk azt vagy alvással, vagy vele töltöttem így, volt időm jobban megismerni, na meg megtudtam egy két vicces gyerekkori dolgot Williamről.

Miután hazaértünk már olyan fáradtak voltunk, hogy csak, na így mára csúszott, hogy összeszedtünk, na jó nagyrészt inkább én mivel Willnek valami sürgős elintéznivalója akadt, jónéhány dolgot a lakásomból, hogy átvigyük Willhez.

Abban egyeztünk meg, hogy a teljes átköltözést majd csak szilveszter után fogjuk megcsinálni, ezért nem fogunk átvinni most mindent.

Már az utolsó ruhadarabjaimat raktam be a táskába, amikor is a telefonom megcsörrent.

- BOLDOG SZÜLINAPOT! – Hallottam a vonal túlsó oldaláról. Elemeltem a fülemtől a telefont, s felkacagtam.