Édes Remény

♡TWENTY♡

Hope Hovver

Fáj a fejem. Nem is egyszerűen fáj, hanem olyan érzésem van, mintha fel akarna robbanni.

A szemeimet szépen lassan kinyitom és Willt pillantom meg először. Mellettem guggol a földön, míg az egyik osztálytársam a lábamat felemeli, ami által a vér a lábamból kiáramlik és úgymond a fejembe száll.

- Mi történt? - Miközben kérdezem, lábaimat kiszabadítom osztálytársam kezei közül és elkezdek felülni, de rögtön rájöttem, hogy ez nem a legjobb ötlet, amikor is a látásom kissé elmosódik.

- Ne kellj még fel! - Mondja William én pedig vissza is fekszek a földre, majd ő az osztálytársaimra néz, s így szól. - A testnevelés órának vége menjetek öltözni.

Mindenki gyorsan ki is megy a teremből így magunkra maradunk én pedig már tenném fel újra a kérdést, de ő előbb kinyitja a szájját.

- Éppenséggel a nőgyógyász barátommal beszálltam, hogy időpontot kérjek neked, amikor is az egyik osztálytársad bejjött és mondta, hogy elájultál. Szerintem a szívem megállt egy pillanatra és átfutott rajtam a rettegés. Kirohantam a tanáriból és akkor megpillantottalak téged a földön feküdve, s melléd térdeltem, majd amikor láttam, hogy van légzésed akkor egy kicsit megnyugodtam mondtam Kinslynek, hogy emelje fel a lábadat, majd utána kezdték el a többiek mesélni, hogy miként kerültél a földre. Azt mondták, hogy az egyik percben még Kinsleyel tollasoztál a következőben pedig a földön feküdtél és beütötted a fejedet. Hogy vagy?

- Azt érzem, hogy mindjárt felrobban a fejem, amikor az előbb felültem akkor szédültem is. - Bólint egyet.

- Ettél és ittál eleget? - Már készülnék is rávágni azt válasznak, hogy persze de aztán rájövök, hogy nem kéne hazudja, mivel most már nem csak magamért vagyok felelős hanem az életért is ami a hasamban növekszik.

- Meglehet, hogy az óta hogy kávéztunk csak vizet ittam és nem ettem semmit.

- Hope ezt abba kell hagynod. Már többször is észrevettem, hogy nem eszel eleget. Amikor még te csináltál spagettit és megkínáltál vele te akkor is csak egy kicsit ettél. Melleslég nem értem miértnem eszel. Gyönyörű, vagy úgy ahogy vagy, még ha felszednél egy pár kilót, akkor is ugyan ez lenne a véleményem. - Igazából ezzel a mondatával realizálódott bennem, hogy én a terhességgel jó pár kilót fel fogok szedni.

- Felsem tűnt, hogy nem ettem. - Mondtam miközben a plafont bámultam annak érdekében, hogy ne kelljen a szemébe nézzek. William sóhajtott egyet.

- Erre a témára majd visszatérünk, de most bemegyünk a korházba és megnézettjük, hogy nincs-e agyrázkódásod majd utána elmegyünk nőgyógyászhoz.

Nem vitatkoztam vele, csak bólintottam egyet, mikor már úgy éreztem, hogy fel tudok állni összeszedtük a cuccunkat és kimentünk a kocsijához ahonnan egyenesen a korházba mentünk.

A korházba azt mondták, hogy szerencsére nincs agyrázkódásom, aminek nagyon örülök. Ameddig engem vizsgáltak addig Will beszélt a barátjával és sikerült időpontot szereznie mára. Úgyhogy minden a terve szerint haladt.

Amikor leparkoltunk a magánklinika elött elkapott az idegesség, amit William rögtön észre is vett, kezeit összekulcsolta az enyéimekkel.

- Minden rendben lesz, ne izgulj! - Az ajkamba harapva bólintottam egyet és kiszálltunk az autóból, s összekulcsolt kezekkel helyet foglaltunk a váróban.

Az idegességem nemhogy alábbhagyott volna, hanem egyre inkább csak nőt. Két dolog járt a fejemben, a baba egészséges e és az, hogy milyen volt a legutolsó alkalom, amikor nőgyógyásznál voltam, és ami utána történt.