Édes Remény

♡TWENTYTHREE♡

A fejemet a fürdőszoba falának döntöttem, miután kiadtam magamból mindent és fogat mostam. William is leült mellém a földre, s a felhúzott mozgó lábaimra rakta a kezét.

- Szerinted sejtik? – Kérdeztem tőle mire ő vett egy nagy levegőt.

- Meglehet. Viszont ameddig fel nem teszik, konkrétan a kérdést ne mondjunk nekik. – Bólintottam egyet, majd szépen lassan feltápászkodtam a földről. Ő is felállt, majd magához húzott és egy csókot lehelt a homlokomra. – Minden rendben lesz! – Mondta én pedig hittem neki.

Komótos léptekkel visszamentünk az étkezőbe, ahol 2 kíváncsi tekintet fogadott.

- Jó vagy kedvesem? – Karina kérdezte.

- Igen csak egy kis gyomorrontás.  – Továbbra is kérdő tekintettel meredt rám apával egyetemben.  – Mostanában a gyomrom nem bírja a tojást, viszont úgy megkívántam, hogy el is feledkeztem róla.

- Oh amennyiben csak ennyi örülök. – Mondja Will anyukája. – Viszont azon gondolkodtam, hogy nem-e valami más áll a dolog hátterében? – A szívem kihagyott egy ütemet. – Reggel nem csak a prenk miatt voltam kíváncsi arra, hogy miért mutatott be William ilyen korán, hanem a reggeli hangok és a megismerkedésetek miatt. Gondolom nem meséltetek el mindent. Bárba általában a férfiak azért mennek egyedül, hogy ágymelegítőt találjanak éjszakára és bármilyen rosszul is esik, hogy bevalljam, de biztos vagyok benne, hogy Will is azért ment. – A légzésem is elakadt. - Azt mondtátok, hogy ittatok is, ami elhomályosíthatta az elméteket szeretkezés közben és megfeledkezhettetek a védekezésről. Reggel pedig nagy valószínűséggel hánytál és azt hallottam, most is hánytál, na meg nem kértél alkoholt.

Willre néztem, aki csak tanácstalanul és döbbenten nézett rám.

- Természetesen ez az egész nem jutott volna az eszembe, ha apáddal és velem pont nem ez történt volna. – William megfeszül, ahogy Karina szájját elhagyja ez a mondat.

- Ne hasonlítsad össze a két helyzetet!  Én soha nem tenném azt a gyerekemmel sem a párommal, amit ő tett! – Mondta mérgesen.

- Tudom édesem és nem is úgy értettem. Na de akkor igaz a feltételezésem vagy sem? Nagymama leszek?

- Öhm… Igaz. – Mondtam halkan miközben a tányéromon lévő uborkasalátát szemléltem, aminek köszönhetően ebbe a helyzetbe kerültem.

Karina felpattant a székből és elindult felém mikor is apa megszólalt.

- Megtartjátok a gyereket? – Mindenki megfagyott a kérdésére a szobába, majd Karina szólalt meg.

- Jake!

- Öh igen. –Mondom.

- De hiszen még csak 17 éves vagy és iskolába jársz! Eldobod az életedet ezért? – Ezt nem gondolhatja komolyan.

- Nem dobom el az életemet. Simán szülés elött leérettségizek, majd halasztok egy évet az egyetemen.

- Ennyi erővel megtarthattad volna az előző gyereket is, mert elárulom, hogy egy gyerek mellet nem fogod tudni elvégezni az egyetemet! – A könnyek gyűlni kezdtek a szemembe.

- Ezt vond vissza. Nem voltál velem az elmúlt 2 évemben, így nem tudod, hogy mire vagyok képes és mire nem. Azt pedig, hogy akkor elvetettem őt nap mind nap bánom. – Éreztem, ahogy az első könnycsepp legördül az arcomon.

- Az tény, hogy nem voltam melletted viszont tudom, hogy nem lennél rá képes. – Elkezdtem rázni a fejemet. – Azt pedig, hogy elvetetted annak a nemierőszakolónak a gyerekét ne bánd egy percig se! Ugyan olyan erőszaktevő lett volna az a fattyú mind az a szarházi!