Ha én lennék

2 fejezet

A legjobban utált dolog nálam, ha előbb kelek fel, mint hogy az ébresztőm megszólalna, főleg, ha az ember lánya arra kel, ahogy a lakótársát döngetik a szomszéd szobában. És amikor a nyögések nem akarnak abbamaradni, muszáj a párnába nyomnom a fejemet és azért imádkoznom, hogy nyeljen el a föld, de ez sosem szokott bejönni... Miért is jönne? Miért, amikor éppen a legjobb barátnőjét kezeli le az a csávó, aki tettszett neki. Ez kínosabb nem is lehetne! Aztán meghallom, hogy most már sikoltozás is társul a nyögések mellé, és rájövök, hogy mégis...

Miután abbamaradtak a...a háttérzajok, már nem tudok visszaaludni, ezért nagyot sóhajtva kikászálódok és a papucsot mellőzve tépem fel az ajtót, majd a konyha a fürdő felé veszem az irányt, de végül megtorpanok Clare szobája előtt és elgondolkozom. Talán itt az ideje, hogy megtörjem az idillt és bedörömbölök.

-Ohh, ahh, igen Aiden!-imitálok nyögő hangokat.-Máskor ne itt csináljátok, baszki, valaki aludna még...-dünnyögöm és folytatom az utamat.

-Talán féltékeny vagy, Lola?-kiáltott ki Aiden.

-Baszd meg.-reagáltam le a legegyszerűbb módon, majd magamra csuktam a fürdő ajtaját, de még hallottam, hogy valami olyat mondott, hogy pont azt csinálta...

Hogy én, hogy rühellem ezt a srácot! Legszívesebb megfojtanám a puszta két kezemmel! De komolyan...

Éppen hajat szárítottam, amikor dörömböltek az ajtón. Ha ez az lesz, akire gondolok, akkor tuti, hogy fejbe fogom csapni az éppen melegedő hajsütővassal. Szerencséjére csak Clare szólt be, hogy kész a kávé. Hála az égnek! Ez azt jelenti, hogy végre hazament. Az egész hétvégét nálunk töltötte és Clare szobájában gubbasztottak, és a tudat, hogy nálunk volt és hogy félmeztelenül mászkált, mintha ő lenne itthon és nem én, egyszerűen megőrjített. És nem mellesleg megette az utolsó sor csokimat! Az enyémet. Különben is, a sportolóknak nincs valami speckó étrendjük?

Amint elhagyom a fürdőt, egyből be is megy mellettem Clare és már be is zárkózik. Nagyon bírom, amikor a palija nálunk tölti az estét és késésben van, ezért ignorál engem. Hurrá, éljenek a barátok!

Én természetesen nem vagyok most késésben, mert nem töltök el fél órát a tükör előtt. Hé, ne ítélkezzetek! Inkább iszok egy kávét és közben görgetem az Instát, mint hogy áttúrjam a szekrényemet. Egyébként sincs pasi az életemben, nem kell, hogy kicsípjem magam...

Ahogy már említettem, én már nyugodtan a kávémat szürcsölgetem, amikor Clare befut a konyhába, hogy idegesen dobálja be a táskájába az ebédjét, amit megsúgok, hogy a változatosságkedvéért saláta lesz.

-Te komolyan, hogy tudsz ilyen nyugodt lenni reggelenként, Lola?-néz végig rajtam döbbenten Clare.

-Bébi mosómedve!-mutatom meg a telefonomat.-Ez aztán az igazi stresszoldás.-humorizálom el az egészet, de csak megforgatja a szemeit.

-Na jó, nekem is kell ma egy kávé...-önt magának is a kancsóból.

-Nem késel el?-kérdezem szórakozottan.

-De, de ma az a fiatal,szexi tanársegéd jön be az elején, akire múltkor rákacsintottam és elpirult.Nem hiszem, hogy problémázni fog azon az öt percen.-vont vállat, majd biccentek, amikor koccintunk a bögréinkkel.-Arra a pár hétre, ami maradt ebből a szemeszterből!

-Arra a nagyon hosszú pár hétre.-nyögök fel fájdalmasan, amikor eszembe jutnak a záróvizsgák.

-Apropó vizsgák... Sarah-tól hallottam, hogy ma bulit tartanak, hogy megünnepeljék az idei évet, amolyan elő-búcsúztatónak mondanám. Gyere el! Muszáj eljönnöd, keresünk majd neked egy cuki pasit és iszunk, majd...-muszáj leállítanom, mielőtt nagyon beleéli magát és túlpörög.