Ha én lennék

4 fejezet

Kicsit megcsúsztam ezzel a résszel, de legalább idáig ez a leghosszabb :))

Ha pedig információt szeretnétek, hogy mikor jön új rész, akkor ezeket általában Instára szoktam kitenni, bd_aliz_author néven megtaláltok☺️

És nagyon szépen köszönöm a bíztató kommenteket, mindig sokkal több motivációm van leülni írni ezek után❤️

Jó olvasást hozzá, a kövi résztől pedig beindulnak az események😉

(Btw. ezt a részt több részletben írtam és sokszor éjjel, és annyi bakim volt benne, hogy már csak röhögni tudtam rajta... Például amikor útközben a Cole-ból Cola lett, vagy az elsöpri a haját helyett a nyakát írtam😆😶)

Érzem a tekintetét magamon, de direkt nem fordulok meg. Tudnia kell, hogy hidegen hagy. Mégis követ. Tudom, hogy valami gagyi indokot dobott be, hogy lelépjen. Cole-nak mégis igaza volt. Talán nem kellett volna felállnom az asztaltól, vagy talán nem kellett volna rácsapnia a seggemre az étterem közepén a kedves ál-barátomnak. De végülis már mindegy volt. Amikor még hátra fordultam, láttam, hogy Aiden állkapcsa megfeszült. Pár lépést tehettem, amikor ledobta az asztalra a szalvétáját és követni kezdett, mint valami vad a prédáját. A lassú tempómon gyorsítottam, és majdnem fellöktem egy pincért, hogy elérjem a mosdókhoz vezető folyosót, de miután ez megtörtént, éreztem, hogy ez hiba volt. A szűk folyosó nem volt elég kettőnknek, fojtogatott. Szinte felbuktam a magassarkúmban, amikor berontottam a női mosdóba. A fülkékre szegeztem a tekintetem és természetesen mindegyik üres volt. Ó, te jó ég! Miért most nem kell senkinek sem pisilnie? Ösztönösen hajtottam be az összes ajtót, és a legutolsóba zárkóztam. Hallottam, hogy bejött. Lassan és megfontoltan lépkedett. Először az első ajtóhoz léphetett és kopogott, semmi válasz, tovább ment. A négyes számú volt az enyém, így nagyot nyeltem, mert már tudta, hogy itt voltam. Sőt, szerintem csak azért kopogott be az összesen, hogy engem őrületbe kergessen. Mégsem jött egyből oda hozzám, hallottam, ahogy kattan a zár a női mosdóban és nagyot nyeltem. Végem volt. Egyáltalán miért azt a szűk ruhát kellett felvennem, amit Cole rám erőltetett?  Buta, buta liba!

-Lola...-búgta a nevemet. A nevemet, amivel a szüleim kicsesztek velem, mert mindig olyan gyerekesnek hatott, de az ő szájából ez egészen máshogyan csengett.-Meddig akarsz még bújkálni?-kérdezi szórakozottan.-Végülis... Ha nem jössz elő, akkor kimehetek Clare-hez és elmondhatom neki, hogy hogy rám vagy izgulva már több, mint egy éve. Biztos átengedne neked egy éjszakára, hisz ismered, nem?-kacagott fel, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom.

Persze, hogy ismerem, és nem ezt tenné, megtépne és megszégyenítene, barátság ide vagy oda.

Egy halk imát elmormoltam és egy mély lélegzet után erőt veszek magamon és kinyitom az ajtót, kilépek a fülkéből és szembe kerülök Vele.

Fürkésző tekintete egészen vádlóan hat és úgy érzem, hogy kicsire összezsugorodok tőle. A kezdeti bátorságom párolgásnak indult.

-Mit akarsz, Aiden? Mennék vissza, a barátom már vá...-indulnék el, de belém fojtja a szót, amikor elkapja a csuklómat és visszaránt a mellkasához.

-Tudod, hogy mit akarok, Lola. Azt, amit már egy éve meg kellett volna tennem.-megszeppenve nézek fel a szemeibe, túl alacsony voltam az ő nagy termetéhez képest, mégis ezt most előnynek éreztem, bármit is akart csinálni, ahhoz le kellett hajolnia.

-Szerintem az, hogy te mit akarsz, az egy nagy hazugság. Sosem fogok hinni neked, Aiden.-vágom a fejéhez.-Egy pasi se ér annyit, hogy tönkretegyem a barátságomat Clare-rel és kikérem magamnak, hogy...-ezt a mondatot sem hagyta befejezni, mert a derekamnál fogva megemelt és felrakott a mosdókagylókhoz.