Ha én lennék

5 fejezet

Ezután a rész után végre már beindulnak az események, én már teljesen bezsongtam :)

Várom a véleményeteket :))))

Szörnyű.

Egyszerűen szörnyű volt az elmúlt időszak. Erre nem volt jobb szó, de mégse ez volt a legkifejezőbb. Ami történt arra igazából szavak sincsenek...

Kezdjük ott, hogy az éttermi eset óta szinte elszabadult a pokol itthon... Aiden és Clare megállás nélkül veszekedtek és folyamatosan vagy ordibáltak vagy valami egymáshoz vágtak és a legszerencsésebb esetben is csak az ajtót vágták be egymás között. Úgyhogy ez határozottan amolyan TEJÓÉG-helyzet volt, amit mi Cole-lal természetesen csendben néztünk és kicsit se voltunk jó barátok, mert múltkor még popcornt is csináltunk ehhez, de ez titok!

Igazából csak hagytuk, hogy az alapból egy ideje lapos kapcsolat önmagát mérgezze és az idő múlásával talán elhaljon. Hogy jó ember vagyok-e? Nem, sosem voltam és sosem leszek. Valszeg egy normális ember megrázta volna a barátnőjét, hogy térjen már észhez és ne kapjon folyton féltékenységi rohamokat, de én nem voltam az. Defektes voltam és egyszer az életben azt akartam, hogy más is érezze magát annak. És hogy önző vagyok-e? Határozottan. De amikor túl sokáig van egyedül az ember, úgy tényleg igazán egyedül, akkor már nem érzi túl jól magát az emberi kapcsolatokhoz és a legrosszabb, amit tehet, hogy hagyja őket rohadni. Hisz az élet olyan mint egy rózsa. Amikor megszületünk, olyanok vagyunk, mint egy finom tavaszi hajtás, aztán ahogy egyre telik csak az idő és az élet tönkretesz minket, töviseket növesztünk, viszont egy idő után túl sok lesz a tövis és azzal már nem lehet mit kezdeni. Mindenki önmaga kertésze. Ha nem gondozzuk, akkor egy idő után elhervad és elkezdi lehullajtani a szirmait.

Ó, szegény kis rózsák!

Mi mindannyian rózsák vagyunk és néha el szoktam morzsolni egy kósza könnycseppet ezért az aljas világért, ami ilyenné tesz minket. És tudom, tudom... Lehet a szokásos dumával jönni, hogy az élet szép, meg hogy te döntöd el, hogy mi tör meg téged, de ezek mind kamuk! Hát... Mindenesetre nem hiszem, hogy te választod azt az életet, ami megtör téged, úgyhogy nekem csak ne papoljanak erről a klisés szarságról...

Apropó! Mai klisés idézet: "Az idő értékes. Ne vesztegesd!"

Hát kedves Idő, megkímélhettél volna Clare és Aiden veszekedéseitől... Clare konkrétan olyan lett, mint egy nyomozó és próbálta kitalálni, hogy ki lehetett az a lány, akiről Aiden beszélt. Én természetesen hallgattam, mint a sír. Tőlem aztán sosem fogja megtudni, úgyse lett volna semmi köztünk, akkor miért bolygatnám az álló vizet? Szép az élet így is titokban, nem? Amíg titokban nem jössz ki senkivel és titokban utálsz mindenkit, addig szép az az álarc, amit mutatsz, de azt sose kockáztatnám meg, hogy egy kis repedés is látszódjon rajta... Hisz amit sokan nem tudnak azok az évek. Évek kellenek ahhoz, hogy megtapasztald, hogy hogyan is kellene reagálnod bizonyos helyzetekben, miket kellene mondanod és cselekedned. Amikor már valami átgondolsz mielőtt cselekedsz, az már sajnos azt jelenti, hogy felnőttél.

-Nem bírom!-csapta be az ajtót dühösen Clare. Nem töltötte itthon az éjjelt, de fogalmam sem volt, hogy merre volt. Én csak békésen iszogattam a kávémat, mert már vége lett a szemeszternek és a vizsgáknak, ma már csak a festő cuccaimat kellett elhoznom a műteremből és erre a nyárra végeztem. Várt a pincérnőködés, sorozat nézés és a részegen bőgés! Éljenek a húszas évek!

-Mi történt?-kérdeztem aggódva. Most kifejezetten szarul nézett ki, mintha könnyesek lettek volna a szemei.

-Betelt a pohár, Lola, be! Túl sokáig tűrtem! Amikor már túl sok a veszekedés és nincs szex, akkor már nem tudok mit kezdeni és túl ideges vagyok, hogy tisztán tudjak gondolkodni! És álmában JLo nevét nyögte, szerinted ez normális?!-csörtetett be a szobájába és elővette a nagy bőröndjét, majd elkezdte beleszórni a ruháit.