daddy's good girl

tizenkettedik rész.

▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎▪︎

... felkeltem. Lassan felébredtem és feküdtem egy ágyon, kinéztem az ablakon és sötétség volt az égen, az szobába kómásan körülnéztem, egy kis fehér szekrény, fehér falak, egy kislámpa mellettem, infúzió. Korházban vagyok. Felülök majd leveszem magamról az infúziós tűket és az ajtó felé pillantok ahonnan a kis ablakon a sárguló fény szűrődik be, az ablakhoz lépek és kinyitom, kihajolok kissé és a holdra pillantok és csak csodálom az eget, gyönyörű az égbolt ahogy a csillagok olykor felvillannak. Az ajtó irányába lépkedem és lassan megtolom, egy ideges dübögést hallottam meg tőlem balra, a földet néztem, fekete cipő, a vállam megfogják szemből és elém áll majdcsak egy szoros ölelést ad. A fejemre teszi a kezét, és az illat. Az Ő illata. Simogatni kezd engem lágyan, ujjai gyorsan járnak, ideges egyértelműen, aggódó és ideges. Nem szólaltunk meg, nem tudtuk, hogy mit is mondhatnánk.

- ma haza viszlek, és a házamban fogsz pihenni - bökte ki pár perc után.

- elengednek egyáltalán? - kérdeztem rá, igaz csak sebek vannak és semmi komolyabb, vagyis a bordám eléggé hasít.

- beszéltem velük, ha rosszabbodsz vissza hozlak, holnapig kell várni vele - gyengéden hozzám ér és simogat.

- törékenynek hiszel, ugye? - nem akartam, hogy törékeny legyek.

- nem, nem vagy az... csak a tested az, arról meg nem tehetsz - kémlelte az arcom, azon is sebekkel voltam teli ahol ugyan úgy máshol is.

- akkor... menjünk haza - nem tudom, nem tudom, mihez van kedvem. Amikor kimentünk a szobácskából adtak egy papírt, írtak fel gyógyszert és egy igazolás amin az állt, hogy nem kell még két hétig iskolába mennem.

- nézd! - mutattam az igazolásra és az arca elé nyomtam. - nem kell két hétig mennem - kezdtem volna el táncolni, de irtózatosan fájt volna, úgyhogy inkább hagytam.

- örülök - le volt törve, és rossz kedve volt...

- baj van? - belé karoltam, rajta ugyan úgy egy melegítő volt és egy sima póló. Egy ideig ámélkodott, hogy mit mondjon nekem, majd felelt.

- csak nem tudok majd veled lenni amíg itthon vagy, nekem dolgoznom kell... - mondjuk az igaz, nem lesz akkora buli, főleg, hogy Lilythék is jól vannak.

- amúgy... Lilythék? - azt se tudom mi van velük, hol vannek, tudnak-e erről.

- beszéltem velük, Andrewéknál vannak, jelenleg alszanak. be akartak jönni, de mondtam, hogy nem kell mert jobban leszel - elnémult picit - furcsa, hogy rögtön rájuk gondolsz, miútán felkeltél - kiértünk a korházból, majd Daniel beültetett a kocsiba.

- fontosak nekem ahhoz, hogy ne gondoljak rájuk... rengeteg időt töltöttünk együtt, és nem tudnék nélkülük élni - kisebb vallomás, tényleg fontosak nekem. - emlékszem is, nyolcadikban is együtt tanultunk már, és rosszban lettünk valami miatt, Ők elvonultak ketten és pótoltak, de utána megint sikerült jóban lennünk, csak sok idő volt nagyon - gondoltam vissza az esetre, rosszul esett, de nem akartam beavatkozni a hármuk kis barátságába, mindig türelmesen várok ilyenkor.

- a lényeg, hogy most jól megvagytok - és miútan kimknsta, indította a motort.

- hány óra? - fogalmam sem volt igazából.

- hajnal három - nézett gyorsan a karórájára. próbáltam elhelyezkedni, de nem tudtam kényelmesen, úgy, hogy ne fájna semmim. - haza érünk pihenhetsz - gondolom észre vette. - szeretnél enni valamit? kínai? pizza vagy hamburger? - így rávilágított, hogy tényleg éhes vagyok. (ír. szerk.: a házhoz rendelt kaját az előző részből végül nem vették át, és megette a futár🤗)

- együnk kínait - mosolyogtam, szeretem a tésztás ételt, csak nagyon hízlal.

- rendben - lehajtott egy útra és megállt. - mit kérsz? - nézett engem nyugodtan.

- menj be és fotózd le mi van, én meg majd megírom - szokásosan csináltam ezt, csak kuncogott kicsit és bement. Lefotózta majd elküldte és tíz percre rá már majszoltam a kínait. Haza értünk, felvett az ölébe és felvitt - nem lett volna szükséges - de attól nagyon szeretem.

- akkor le tegyelek? - szólt vissza és a gyors választ rá is vágtam.

- nem! - elmélkedtem - csak mondtam, hogy feltudtam volna állni egyedül is.

- bemenni viszont nem biztos - letett az ágyba, majd hozott nekem egy kényelmes felsőt, és átöltöztem.

- köszönöm - nem tudom igazából, mindent is köszönök neki.

- amit mondok viszont nem nagyon köszönnéd... - na bazdmeg, félek. - tudod Louis, emlékszel - bizonygatott az elmúlt napokra - el kell mennem Angliába, van egy ismerősöm és neki a fiát kell most tanítanom. Az a helyzet, hogy nem tudom, tudnál e jönni, nekem nem lenne probléma, de fogalmam sincs, hogy tudná-e ott tanulni, vagy tudnálak-e ott tanítani - tehát ezért volt furcsa.

- értem - próbálom pozitívan nézni - ez egy jó alkalom arra, hogy szétnézz picit máshol is, legalább nem csak egy helyen ragadsz le és mással is megismerkedhetsz aki jó lehet számodra - nem tudom igazából, erre fel elment az étvágyam, elfordultam és inkább feküdtem elfordulva, remélve hamarosan elalszok - mikor mész? - azért érdekel - és meddig?

- holnap megyek, és valószínű egy évre - a kurva eget.

- az mondjuk szép, és neked ebben mi lesz a jó? - mit, egy milliárdot felajánlott neki vagy mi?

- volt egy helyzet amikor kihúzott engem a bajból, azért vagyok most az-aki, illetve ha megtanítom a fiának amit kell, kapok érte egy kisebb összeget - kisebb összeg?

- mennyit? - azért az sem mindegy.

- pár millió - mennyi is az a pár?

- hát, rendben. - tényleg nem tudok mit tenni, picit sírva elakartam aludni. kötődök hozzá.

- lakj itt, hagyok itt neked költőpénzt, illetve nem akarlak itt hagyni gyámtalanul, amíg elvoltál megoldottam, hogy én legyek a gyámod... - nézett egy ideig engem - beszéltem Daviddel és Mrs. Williamssal, és azt mondták rendben van - néma csend, nem tudom mi volt a fejében. - Made... haza jövök hamar - és becézett. kész. Befejezte és lefeküdt mellém, elaludtam a fáradtságtól, de így is nehezen.