A Fekete Vipera

48 rész.

    DELANY 

Idegesen vezetek Nic háza felé. Tegnap este a klubban, mikor elmondta, hogy mi az, hogy van egy kis gond azt hittem, ott helyben felrobbanok a dühtől. Éjszaka alig aludtam három órát és már kora reggeltől azon vagyok, hogy megoldjam a mostani problémát. Egyik helyről mentem a másikra és ez nem segített az idegeimen, sokkal inkább mégjobban felcseszett.

A mostani gond pedig az, hogy valaki az én engedélyem nélkül sajátítja ki a semleges területet. Ami azért baj, mert azon a helyen egy alvilági sem ugorhat a másik nyakának, addig ameddig az az enyém. Most pedig, néhány ficsúr odament és azt hiszik baszakodhatnak velem, az én területemen. De azt elfelejtették, hogy ezt a játékot ketten játszák. Ők indítottak ellenem egy támadást és azt hiszik sarokba tudnak szorítani. De a következő lépés az enyém.

Lassan beérek Colton területére. A két kapuőr egyből kaput nyitottak nekem. A betonozott úton egyenesen a ház felé hajtok. Colton bírtoka nagy, a ház előtt egy szökőkút van és azt kikerűlve ágazik ketté az út. A kert rendezett és stílusos. A ház pedig egy kész kúria. Hatalmas építmény kívülről régies, de belülről modern, persze megőrizte a régies kinézetét. Colton örökölte ezt a házat, ami régebben egy igencsak nemes család háza volt, pontosabban a nagyszüleié, amit még a nagymamája szülei építettek ha jól emlékszem. Egyébként nincs olyan messze tőlem, egy jó húsz perces út volt amíg ide értem. De azt hiszem túlléptem a sebesség határt.

Kiszállok az autóból és kiengedem Vihart és Robajt. Ők is érzik az idegességem és el sem mozdulnak a lábamtól. Fellépkedek a lépcsősoron és mire felérek egy idős asszony nyit ajtót, a ház vezető nő.

- Jó napot, kisasszony.

- Jó napot. Coltont merre találom? - kérdeztem udvariasan, még én sem vagyok olyan köcsög, hogy bunkózzak egy kedves, meleg mosolyú nénivel.

- Az irodájában van. Jöjjön kedvesem. - invitált be én pedig beléptem a kis előszobába.  - Kér esetleg valamit?

- Talán később, de azért köszönöm. - ritkán találkoztam ilyen kedves emberrel ezért küldtem felé egy mosolyt. Azok akik ismernek, legyen az fiatal vagy öreg, pusztán azért udvariasak, hogy véletlenül meg ne sértsenek. Tehát csak önérdekből. Ez az asszony pedig, látszik, hogy nem és aranyból lehet a szíve.  A nevét sem tudom, pedig már a lépcsőn megyünk felfelé. - Hogy hívják magát?

- Óh, milyen udvariatlan vagyok. A nevem Margarett, de szólítson kedvesem Maggienek. És önt, hogy szólíthatom? - mosolya még mindig ott virított az arcán.

- Tegezzen nyugodtan. Delany vagyok. Ők pedig Vihar és Robaj.  - a reakcióját figyeltem, ugyanis a kutyáimtől nem is ilyedt meg. És a nevem miatt sem láttam rajta félelmet.

- Gyönyörű név egy gyönyörű nőnek. És a kutyusok is szépek. - bókja miatt és kis mosoly jelent meg a szám sarkán.

- Köszönöm. 

- Nos, Delany itt is volnánk. - állt meg egy fekete ajtónál. Maggie kopogott kettőt, majd benyitott. - Colton, Delany van itt.

Lassan beléptem én is a szobába, ahol Nic egy bőrszékben ült az íróasztal mögött. Láttam rajta, hogy meglepődött azon, hogy Meggie tegezett. 

- Köszönöm, Meggie. - a nő biccentett majd megfordúlva rám mosolygott, amit visszonoztam egy lágy mosollyal, majd kisietett.

Nic tekintete a számon volt, ami persze már nem mosolygott. Kifejezéstelen arcal néztem rá, ő pedig az asztal előtti székre mutatott. Lassan leültem, kersztbe fontam lábaim, a kutyáim is leültek a két oldalamra és onnan nézelődtek.