Radír

112 5 0
                                    

Domonkos szemszöge

A padomra hajtom a fejem, ezért nem veszem észre, hogy Barnabás visszaül a helyére. Simon-al mentek ki valahova, hol van ő?
Simon. Simon. Akit megcsókoltam pontosan 1 hónappal ezelőtt. És azóta nem beszéltem vele. Nem azért mert utálom... nem... egyáltalán nem azért. Visszaemlékszem arra a "meleg vagyok?" tesztre amit kitöltöttem már elég rég. A 62%os eredmény megijesztett. Megijedtem saját magamtól. Utána mégis megcsókoltam Simont. Életem legcsodálatosabb pillanata volt. De egyszerűen nem volt helyes. A szüleim, a családom, a barátaim mind homofóbok és keresztények. Soha nem bocsátanák meg nekem ezt a bűnt, amit elkövettem. És én se magamnak.
A csengő hangjára felülök, pont akkor ér be Simon mellém. Az aranyos szőke haja most csapzottan lóg a szemébe, kicsit leharcoltnak tűnik. De még is eszméletlenül aranyos. Igaz, hogy nem szabad ily' módon vágynom , de attól még nézni nézhetem. Elídőzök az ajkain, és eszembe jut, milyen volt csókolni.

A tanár kihívja a felelőt. Vivi az. Nem is nagyon figyelek, de félfüllel hallom, hogy egészen jól tudja. Megigazítom a pöttyös pólóm ujját, hogy nem zavarjon írás közben. Ez a dalmatás dolog egészen tettszik amúgy. Legalább valami szint visz a hétköznapokba. Mondjuk valaki (Barnabás) nem így gondolja.

- Domonkos...- hallom meg azt a csodálatos, bizsergető hangot.

Simon szól. Odafordulok, és kérdőn nézek , miközben a szívem hevesen dobog. Mi akarhat? Szerelmet vall? NEM nem szabad ilyenekre gondolnom. Akkor segítséget kér? Én szívesen segítek neki bármiben! Vagy tanácsot kér? Mit szeretne ez a csodálatos földre szállt angyal???

- Van hibajavítód?- kérdezi

Alábbhagy a lelkesedésem. Oh... Odanyújtom neki amit kér, és ő erre egyből elfordul. Mondjuk, megérdemlem. 1 hónapja ignorálom. De mit tudnék tenni, amikor ilyen mocskos gondolatokkal küzdök?

Amúgy meg miért nem Barnát kérdezi? Mostanában úgyis össze vannak melegedve. Apropó melegség. Nem gondoltam volna Simon-ról, hogy meleg, de az igazat megvallva, elég egyértelmű. Az öltözködése, a beszédje, a gesztikulálása. És hogy ő meg Attila... tudnom kellett volna, annyira nyilvánvaló!

Simon szemszöge

Nem hibajavítót akartam kérni. Meg szerettem volna kérdezni milyen a napja, hogy van mostanság. Aztán eszembe jutott, hogy már nem beszélünk, és valószínűleg nem nézné jó szemmel, ha beszélni akarnék vele. Barnára nézek, aki éppen jegyzetel. Kiráz a hideg attól amit tettem velem a vécében. Én tényleg nem így akartam az elsőt. Próbálok abban hinni, hogy Barna az igazi, és ő jobb, mint Attila volt, de egyre több hasonlóságot veszek észre. És ez nagyon nem tettszik, sőt, teljesen megijeszt.

Iskola után, berakom a fülhallgatóm, és elindulok hazafelé. A szemem sarkából látom, hogy Zalán is errefelé jön, ezért lelassitok, nem akarok fasznak tűnni.

- Hali- köszönök, mintha nem egész nap egy osztályban lettünk volna

Lepacsizunk, én pedig leállítom a zenét.

- Merre mész?- kérdezem

Zalán előrefele mutat, arra, amerre én is megyek. Akkor egy darabig vele megyek.

- Simon... - kezdi, bennem pedig egy nagyon rossz érzés erősödik fel.

- Igen?

Rettegek, hogy mit mond. Remélem semmi komoly. Remélem csak rám akar ijeszteni.

- Attila... szétküldött egy videót, ahol te és ő...

Nem hallom a mondat végét. Elsötétül előttem a világ, és összesek.

_________________________________________
Stjzmn

Ha végre megfognád a kezem....Where stories live. Discover now