¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
✨✨✨
C H A R L E S
- Mennem kell keresni valakit, akivel ma egy ágyban aludhatok, ha már onnan is kitiltottál nem csak a szívedből – Cassie olyan precíz pontossággal tért ki az elől, hogy foghassam meg a csuklóját, és tudjam őt maradásra bírni, hogy pár másodpercre szó szerint lefagytam és csak arra voltam képes, hogy úgy pislogja a már szinte távolodó alakjára, mintha csak egy szellemet láttam volna. Abba a rövidke időben olyan érzésem is volt, mintha egy szellemet láttam volna, aki folyamat azt kiabálta nekem szemrehányóan, hogy nem engedtem őt be a szívembe.
- Kitiltottalak a szívemből? – kérdeztem hangosan magamtól zavarodottan, és próbáltam újra embert faragni magamból. Nem jött össze. Szavai túlságosan félreérthetőek voltak, én pedig nem tudom, hogy mire is akart célozni vele. Ám Cassienek volt valamilyen olyan hihetetlen tehetsége, hogy ezt a kérdésemet mikor feltettem, akkor hirtelen a semmiből mögém lopakodott, majd érintette meg hátulról a vállam, amitől én úgy megijedtem, hogy megugrottam félelmembe. Pedig én aztán nem voltam félős típus, de mikor ezt csinálta, mindig a frászt hozta rám. Imádott megijeszteni aztán csak annyit mondott, hogy...
- BOO, MEGVAGY! – a jóízű kacagás nem csak szinte az egész lakást beterítette, hanem vele együtt a szívemet, és akár mennyire is próbáltam rá mérges lenni, miközben a szívem majd kiugrott a helyéből ijedtembe, és közel voltam a szívroham közeli állapothoz, csak azt vettem észre, hogy megcsóválom a fejem és az orrom alatt elmosolyodom. Nem láthatta meg, hogy mosolygok, mert akkor csak szomorú lett volna, hogy nem tudott megijeszteni. A lételeme volt az, hogy engem vagy Arthurt tudjon megijeszteni. Már kiskorától kezdve kereste a tökéletes pillanatokat, amikor megtud ijeszteni, mert tudja, hogy mi tényleg meg is ijedünk. Jó, néha nem, egyszerűen csak azért tetettem azt, hogy megijedtem, hogy hallhassam a nevetését, és láthassam az örömteli arcát.
Cassie még egyszer utoljára felnevetett, majd mint aki semmit nem csinált, ismét egyedül akart hagyni, de ahogy elment mellettem én gyengéden a csípőjére tettem a tenyerem és megszorítottam, ezzel jelezve azt, hogy maradjon. Választ akartam.
- Szóval, mi az a duma, hogy kitiltottalak a szívemből, Manquer ? (Kisasszony) – a kezemet talán tovább hagytam a csípőjén mint ami a megengedett volt egy legjobb barát bátyjának. Erre akkor jöttem rá, mikor Cassie lenézett a csípőjére és meglátta az ujjaimat, amikkel szinte képes voltam átfogni az egész derekát. Egész lány annyira karcsú volt, hogy én magamban csak egy porcelánbabaként tekintettem rá, akit még a legkisebb sötét felhőtől is megkell óvnom, mert az is képes lenne összetörni.
- Azt mondtad rám, hogy a kishúgod vagyok – emelte fel a mutatóujját. Ez a válasz elég okot adott arra, hogy tényleg húzzam el a kezem a derekától, és tegyem vissza a testem mellé úgy mintha semmit nem csináltam volna – Aztán meg azt, hogy a barátod vagyok – a középső ujját is felemelte, így már két ujját tartotta felém. Nem tudtam, hogy hová akar ezekkel kilyukadni. Tisztában vagyok vele, hogy hogyan szólítottam őt – Végül pedig lekölyököztél – a harmadik ujját is felemelte, de most már horkantott is egyet, mintha én csak megaláztam őt volna – Alig pár perce pedig azt mondtad rám, hogy idegesítő vagyok. – ahogy felemelte a gyűrűs ujját még az alsó ajkát is elkezdte rágni, csak azért, hogy még jobban sértettnek látszódjon. Egyem a szívét, hogy ennyire zavarja őt, hogy miket mondtam rá.
