Seholsziget

9. fejezet - A titokzatos látogató

Angus nem tudott nekik semmi újjal szolgálni, gyakorlatilag csak azt ismételte el, amit Dexter korábban mondott, persze a saját szemszögéből.
Körbenéztek, megtámadta őket az az izé, ketten elmenekültek, Olof meghalt.

Valami azonban nyugtalanította Larát a fiúval kapcsolatban, nem úgy nézett ki, mint Dexter. Nem arra gondolt, hogy ki volt borulva. Jó, hogy ki volt borulva, majdnem meghalt, és nem mellesleg végignézte, ahogy egy vele egyidős srácot megesznek.

De a lány valami mást érzett rajta. Ez a másvalami pedig nem tegnap történt vele, hanem nagyon is most.

Zavartan kapkodta a tekintetét ide-oda a padlón és a falakon. Pont úgy nézett ki, mint aki...

-Angus, keresel valamit? - kérdezte.

Nem válaszolt, csak kapkodta a fejét jobbra, balra.

-Angus, figyelj már! - emelte fel a hangját Adam, amire már ő is abbahagyta, amit az imént csinált.

Remek, kezdhetik előről az egész átokverte procedúrát, és ők maguk is megőrülnek, mire végre kiszednek valami használható információt a srácból.

Nem volt más a szobában, csak ők hárman, Chen-t vélhetően valami igencsak megijesztette, mert felajánlotta, hogy inkább Dexterrel tölti az éjszakát, csak ne kelljen visszamennie.

-Volt itt valaki - nézett mélyen Lara szemébe.

A lány szinte megugrott a fiú hűvös, suttogó szavai hallatán. A tekintete rettegésről árulkodott.

Larának meg kellett őriznie a hidegvérét, nem szabad elveszítenie a fejét, most nem.

-Csak Chen volt az, a szobatársad. Tudod, a kínai srác - felelte olyan hangon, ahogyan az anyukák szokták nyugtatgatni gyermekeiket az ágy alatt rejtőző szörnyek miatt.

Bár az sem segített, hogy ez esetben ő sem tudott mit kezdeni ezzel, és tudni akarta, mi van az alatt az ágy alatt, ugyanakkor rettegett is tőle.

-Nem. Mikor ő kiment... mikor elment szólni nektek, valaki járt itt. Biztos vagyok benne, hogy nem csak képzeltem!

-És hogy nézett ki az a valaki? - kérdezte Adam. Hangjában őszinte kíváncsiság csengett, nem kételkedett benne, hogy a fiú igazat beszél.

Egészen addig, amíg az nem válaszolt.

-Nem tudom, nem láttam.

-Miért nem fordultál meg?

-Megfordultam. De nem volt ott senki.

-Angus, jobb dolgunk is van, mint ezt a hülyeséget hallgatni!

-Ez egyáltalán nem hülyeség, tényleg ott volt, nem hisztek nekem? Éreztem...

A fiú egyre kétségbeesetten bizonygatta igazát, Lara pedig egyre jobban sajnálta. Arra gondolt, hogy biztos erősen verte be a fejét, és még mindig képzelődik, de nem akarta megbántani, ezért csak annyit mondott, hogy biztosan a szél volt.

-Nem hisztek nekem. Pedig ott volt. Nem láttam, de éreztem. Odament, igen, oda ahhoz az asztalhoz, és letett rá valamit.

Ekkor a két másik fiatal hirtelen odakapta a fejét, és meglepődve vették észre az asztalon heverő borítékot.

-És mi rá a garancia, hogy nem ő írta? - kérdezte Adam, mikor a borítékkal a kezükben elhagyták a házat.

Angus nem akart egyedül maradni, de megnyugtatták, hogy nem lesz semmi gond, legalábbis próbálták, de miután nem jártak sikerrel, otthagyták a tiltakozó fiút.

Időközben már felkelt a nap, és Larát ekkor csapta meg a felismerés, hogy egész éjjel fent voltak. Hirtelen nagyon elnehezedett a szemhéja.

-Nem volt náluk sem lap, sem toll. Tegnap... - ennél a szónál megtorpant egy pillanatra, de megrázta a fejét, és lelépett az utolsó lépcsőfokról a talajra, majd visszafordult a fiúhoz. - Tegnap körbementem minden házban, de sehol nem találtam semmit. Hacsak nem tőlünk lopta, biztos, hogy nem volt nála semmi ilyesmi.

-És ha mégis? És ha egész idő alatt a zsebében rejtegette, most pedig elővette? Lara, nem bízhatunk senkiben, lehet, hogy ő és Dexter... mi van ha ők...

-Most még vessünk el minden ilyesmi gondolatot. Nem ismerünk senkit, nem ismerjük egymást, nem tudhatjuk, ki kicsoda is valójában. Azt mondom, felesleges ujjal mutogatni, lépésenként kell haladnunk. Azt pedig, hogy mi történt Angus-szel, míg egyedül volt, valószínűleg sosem derítjük már ki, de ha engem kérdezel, azt a levelet valamikor éjszaka vitték be oda. Biztos azért hitte, hogy járt ott valaki, mert csak akkor vette észre az asztalon.

-Ebben lehet valami. De ki volt az? Ki az, aki észrevétlenül járkál közöttünk, leveleket rakosgat ide-oda, és senkinek sem tűnik fel, hogy itt járt?

A lány ásított egy hatalmasat.

-Nem tudom, de megyek és elolvasom a levelet, hátha abból ki tudok szedni valamit. Van kedved segíteni? - nézett reménykedve a fiúra. Megkedvelte, és remélte, ő is hasonlóan érez. Nem akart még több utálót.

-Nem - vágta rá. - Nem segítek, mert most lefekszel aludni - vette ki a kezéből a levelet. - Ez pedig addig nálam marad.

Ellenkezni sem volt ideje, Adam hátat fordított neki és elindult a saját kunyhója felé, faképnél hagyva ezzel Larát.
Mikor visszaért, Sarah még aludt, de neki sem kellett sok, bezuhant az ágyba és másodperceken belül elnyomta az álom.

***

Dörömbölés keltette, az ajtó felől jött a hang, de még csak fel sem tudott ülni, Sofija benyitott.

-Hogy tudtok még mindig aludni? Szedjétek össze a többieket és kezdjetek magatokkal valamit!

-Neked is jó reggelt! - dörmögte Sarah. - Mi bajod van már megint? Remélem nem tört le a körmöd.

-Argh - ennyi volt a reakciója: morgott egyet és elviharzott.
Lara megdörzsölte a szemét, és nagy sóhajjal elindult az ajtó felé. Még csak egy napja volt itt, de máris ölni tudott volna egy forró zuhanyért.

Nem tudta, hány órát aludhatott, a Nap nem volt sokkal magasabban az égen, mint mikor lefeküdt, de határozottan jobban érezte magát.

Körbenézett, néhányan már ébren voltak, akadtak, akik a házak előtt beszélgettek, Sofija két másik lány társaságában ült ott, ahol az előző este tartották a megbeszélést, és elég feltűnően sutyorogtak. Lara csak a szemét forgatta és tovább is ment.

Bekopogott az ajtón, ahol Adam nevét látta kiírva, de nem ő nyitotta ki, hanem Raffael.

-Jó reggelt! Történt valami?

-Nem, dehogy - nyugtatta a fiút. - Adam még alszik?

Raffael felvonta jobb szemöldökét és érdeklődve fürkészte a lányt, mire az gyorsan hozzátette: - Éjszaka ő is ott volt, mikor felkelt a két fiú, és csak ezt szerettem volna vele megbeszélni.

-Még nem kelt fel, de gyere be nyugodtan. Én pedig megyek, megkeresem a többieket.

-Köszi! Ja, és Raffi, megtennél nekem valamit? - mikor a srác bólintott, folytatta. - Nem hinném, hogy sokan próbálkoznának majd, de kérlek ne engedd, hogy bárki elhagyja a tábort, amíg nem jutunk egyről a kettőre!

-Semmiképpen - mondta, majd becsukta maga mögött az ajtót.