Seholsziget

30. fejezet - A nyugalom földje

Két napig semmi említésre méltó nem történt: senki nem halt meg, nem kapott levelet vagy tűnt el nyomtalanul.

Azonban ha nem ilyen szempontból vizsgáljuk a dolgot, ez a 48 óra igenis sok mindenre elég volt. Ez idő alatt Sarah és Lara összesen 2 őzet és 9 nyulat lőtt. 8 embert kezdtek el bevezetni a nyilak és puskák rejtelmes világába. Rajtuk és Alia-n kívül mindenki legalább egyszer járt már a pataknál, és mindannyian vissza is tértek.

Mintha a sziget azt akarta volna velük elhitetni, hogy minden rendben.

A második napon Lara ahelyett, hogy a többiekkel ebédelt volna, félrevonult és számolni kezdett. Mindent listába vagy táblázatba szedett, a halálokat, a napokat, a leveleket, ez utóbbiakat össze is gyűjtötte, kivétel nélkül mindet.

Épp azon gondolkozott, hogy lemondja az aznapi tanítást és átadja Carter-nek és Dexter-nek, akiket előző napon okított, mikor valaki dörömbölni kezdett az ajtón.

Ez meglepte, mert általában csak rányitnak, bármit is csináljon éppen, de lerázta magáról a gondolatot, az ajtó felé fordult, és kiszólt, hogy szabad.

Adam lépett be rajta.

Lara enyhén hátrahőkölt. Eddig is kerülte a fiút, hát még mióta elrejtették előle a levelet előző reggel. Tudta, hogy előbb utóbb sor fog kerülni arra, hogy beszéljenek, de remélte, hogy ez inkább az utóbb kategóriába tartozik lesz.

-Ugye tudod, hogy most a saját szabályodat szegted meg? - húzta féloldalas mosolyra a száját. Olyan arcot vágott, mint akit egyáltalán nem feszélyez ez a helyzet, csupán egy régi baráttól készül megkérdezni, hogy van. Persze ezt a lány nem láthatta.

Lara a szemét forgatta. - Ugye tudod, hogy azt nem erre értettem? Amúgy is itt ül kint mindenki a ház mellett.

Adam továbbra is az ajtóban állt, zsebre dugott kézzel támaszkodott a félfának. A kintről betörő éles fény miatt a lány csak a sziluettjét látta, hunyorgott, hogy tisztább képet kapjon róla, de nem sokat ért vele. Azt sem láthatta, mikor változott meg a fiú arckifejezése.

-Miért zárkózol be ennyire? - kérdezte Adam. Hangjában sértettség csengett.

-Úgy érted, miért nem bízok meg bennetek? - vonta fel Lara a szemöldökét. - Kettőt találhatsz.

Adam-et ez a mondat szíven ütötte. Ellökte magát a faltól és elindult az asztalhoz. Lara nem tudta, mi mást tehetne, így mozdulatlanul ült tovább, de szemét le sem vette a közeledő fiúról.

-Nem kértem, hogy oszd meg velünk minden titkod - közölte szárazon. - De nem látod át a helyzetet. Mi csak segíteni akartunk, nem átverni vagy bármit is rejtegetni előled. Amit csinálsz... - ekkor érte el a lányt. Megállt az asztal mellett, ujjait végigsimította a sima felületen. Nem nézett Lara szemébe, félt, hogy túlságosan is elveszne benne.

-Amit csinálok...? - a lány percről percre egyre bosszúsabb volt. - Mit csinálok, Adam?

-Semmit. De tönkre fogod tenni magad - izmai megfeszültek, szemeit lehunyta. - El kellene gondolkoznod azon, ki is a valódi ellenség.

Lara ekkor felpattant a székről, de már késő volt, Adam az ajtó felé tartott. Egyre rosszabbul érezte magát a hallottak miatt, hirtelen már nem is akarta, hogy a fiú elmenjen.

-Adam! Várj! - szólt utána, mire ő megtorpant és visszanézett a lányra. - Sajnálom.

Erre Adam nem válaszolt semmit, csak biccentett egy aprót, majd kilépett a házból becsukva maga mögött az ajtót, és eltűnt, Larát egyedül hagyva a sötétben.

***

Nem sokkal később már ő is kint állt a többiekkel, készen a délutáni feladatok elvégzésére. Aznap Sofija és Lowan voltak soron, bár egyikőjüknek sem túlzottan füllött a foga a fegyver kézbe vételéhez sem.

-Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én egy elég békés embernek tartom magam. Nem gyakran lövöldözök másokra - jegyezte meg fintorogva a srác.

-Reméltem is, hogy nem egymást lövöldözitek majd vele - nevetett Lara. - Ennek nem az a lényege, hogy ki mennyire agresszív, hanem az, hogy szeretnénk életben maradni, és ez itt - mutatott körbe a levegőben kihangsúlyozva az itt szót - fegyverek nélkül nem igazán lehetséges. Kérdezd meg Sofija-t.

A lány csendesen bólintott egyetértésképp, majd a kezébe vette az egyik puskát.

-Tehát akkor mihez is kezdek ezzel? - forgatta.

-Először is ne lóbáld! Bár ezek még nincsenek megtöltve, nem árt az óvatosság. Másodszor: ugyan még nem tudtam rájönni, ez melyik modell, a működési elve ugyanolyan, mint egy egyszerű légpuskának vagy vadászpuskának.

Megmutatta nekik, hogyan tudják megtölteni, felhúzni, majd lőni vele. A tábor szélén helyeztek el kiürült konzervdobozokat egymáson céltábla gyanánt, hogy Sofija és Lowan gyakorolhassák a célzást.

Lara tippeket és praktikákat mondott nekik, hogy hogyan javíthatnának a találati arányukon, és bár egyikőjük sem lesz a közeljövőben profi céllövő, egész jól haladtak Sarah-ékhoz képest, ahol Raff és Estella próbáltak megbirkózni az íjakkal.

Lara a fűben ülve figyelte két társát, ahogy gyakoroltak, és azon gondolkozott, milyen nyugodt napot hagytak maguk mögött.

Gyanakodni kezdett, rosszat sejtett - ez nem lehet más, csak a vihar előtti csend. Nem történik semmi, nem haladnak sehová a hazajutás szempontjából. Akkor mégis mi értelme van ennek az egésznek?

Eszébe jutott egy könyv, amit még általánosban olvasott, a Legyek ura. Mindig is kíváncsi volt, ő hogyan teljesítene egy olyan helyzetben, mint amilyenben azok a fiúk, de sohasem gondolta volna, hogy ilyen közel kerülhet hozzá. Vagy hogy ennyire hasonlít majd a végkimenetel.

Ezekkel a gondolatokkal tért éjszaka nyugovóra, és napok óta először gond nélkül elnyomta az álom.

A rémképek azonban ez esetben sem maradtak el, az éjszaka közepén verejtékben úszva, lihegve ébredt. Felült, karjait összefonta maga előtt, térdeit felhúzta és próbált megnyugodni, de a remegés nem hagyott alább.

-Én sem tudok aludni - hallott egy ismerős hangot a sötét szoba túlsó végéből. Tudta, hogy csak Sarah volt az, mégis megijedt. - Rémálmod volt?

Lara aprót bólintott, majd eszébe jutott, hogy ezt Sarah nem láthatta, így halkan megszólalt: - vízbe fúltam. Te is rosszat álmodtál?

-Nem. Mióta Thanasis meghalt, nem sokat aludtam.

Larának feltűnt, hogy Sarah a "megöl" szó helyett a "meghal"-t választotta.

-Szeretnél róla beszélni? - kérdezte tőle. Még ugyan haragudott rá egy kicsit a levél miatt, de elgondolkozott azon, amit Adam mondott neki. És tudta, milyen érzés mindenért saját magát hibáztatni, nem akarta, hogy még rosszabbul érezze magát, de ő nem fogadta el a segítséget.

-Majd talán máskor - rázta a fejét. - Sokat jelent, hogy segíteni szeretnél, de még nem dolgoztam fel. Nincs miről beszélni - mondta üveges telintettel, majd befordult a fal felé, és megpróbált elaludni.