Seholsziget

35. fejezet - Látomások valósága

-Mi az, hogy elvesztetted? - vágott közbe Sofija.

-Nem voltak már ott lelkileg, félrebeszéltek, dőlöngéltek, Carter össze is esett, de mikor a segítségére akartam sietni, nálam is elpattant valami. Árnyakat láttam, körülvettek minket, mostanáig sem tudom, hogy valósak voltak, vagy már a hallucinációim részei. Táncoltak a fények a falon, egy koppanás, valószínűleg a zseblámpát ejtettem le a földre, aztán az árnyak...

Lehunyta a szemét, mély levegőt vett, majd újra kinyitotta. Bármennyire is nehezére esett és kellemetlen volt, tisztában volt vele, hogy végig kell mondania.

-Az árnyak egyre tisztábbak lettek, formát öltöttek, és megjelent a családom, a barátaim. Először mindenki csak össze-vissza, majd valahogy az egész látomás rendszereződött. Nem tudom, és nem is akarom tudni, hol kezdődött el, de jeleneteket láttam az életemből, én is a részese voltam mindnek, ott voltam, és mégsem volt beleszólásom, hiába erőlködtem. Semmi. Semmit nem tehettem, csak bámultam. Hiába beszéltem, hiába ugráltam, senki sem vett észre.

Sarah ekkor közelebb csúszott hozzá, kezét a hátára helyezte, és biztatóan simogatni kezdte. Ez valamennyire megnyugtatta Larát.

-Láttam a jeleneteket a múltamból, összejövetelek, mozik, randik, ünnepek... Aztán láttam jeleneteket a jövőmből, vagy a jelenből, kinek hogy tetszik. A 19. születésnapom, a ballagásom, egy családi nyaralás a balesetünk utáni nyáron. Borzasztó volt. Nem olyan, mint egy álom vagy emlék, teljesen átéltem mindent, amit láttam és hallottam, éreztem az illatokat, mindennek a tapintását, amihez csak hozzáértem... és nem tudtam kiszállni. Olyan érzés volt, mint fuldokolni. Tudtam, hogy ez nem a valóság, mégsem tudtam nem átélni, és ettől még szörnyűbb volt.

A többiek olyan csendesen hallgatták, hogy ha Lara abbahagyta volna a beszédet, biztos, hogy a levelek suhogása is behallatszott volna az erdőből.

-Aztán hirtelen váltás következett, ugyanis elkezdtem élvezni a látomásokat. Annyira eleven volt minden, hogy nem akartam többé felkelni. Már nem éreztem semmiféle kényszert, csak sodródtam és lebegtem. Persze ebből akkor mit sem fogtam fel, még talán most sem egészen. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el ezek között az állapotok között, de minél inkább élveztem, hogy visszatér az életem a normális kerékvágásba, minél jobban átéltem a helyzeteket, amikbe csöppentem, annál nagyobb arconcsapásként ért visszazuhannom a szigetre.

-Ekkor ébredtél fel? - kérdezte Adam csendesen, de Lara csak a fejét rázta.

-Közel sem. Egyszercsak elkezdtem zuhanni, mindenhonnan sötétség vett körül, nem tudtam hol vagyok, csak kétségbeesetten kapálóztam, vissza akartam térni abba az álomvilágba, ahonnan kirántottak, de nem ment - hadarta. - A szigeten értem földet, a parton a homokban, és minden kezdődött elölről. A feladatok, a halálok, a levelek... de ezúttal mindent láttam és hallottam. Láttam meghalni Olof-ot, Naag-ot, Amatak-ot, Sakura-t, Filip-et, Alia-t, Thanasis-t, holott ezeknek a feléről akkor még nem is tudtam.

-Tudtad, hogy meg fognak halni? - kérdezte Sofija hisztérikus hangon. - Tudtad, és nem szóltál?

Larának felgyorsult a szívverése. A zaklatottság helyét düh és harag vette át.

-Nem, fogalmam sem volt róla! Láttam, de nem tudtam! - emelte fel a hangját, de még időben észbekapott, és ismét elcsendesedett. - Ez nem olyan, mint egy jóslat, sokkal inkább lidérces álom. És nem csak őket láttam meghalni. Mindenkit, magammal bezárólag. Mindenki halálát végignéztem, aztán átéltem a saját szenvedésemet is. Átéreztem és átéltem, milyen az, amikor valaki kileheli a lelkét, és eltűnik a sötétségben.

A lány tekintete megváltozott. Az arca elsötétült, izmai megfeszültek. Erre a kijelentésére senki nem tudott reagálni, még Carter és Dexter is elkerekedett szemekkel néztek rá.

-Remélem így már jobban érzitek magatokat. Nincs több titok - nézett körbe szemrehányón. - Nincs több rejtegetnivalóm. Most pedig ne haragudjatok, de szükségem van egy pohár vízre - mondta, azzal felállt, és elindult az ajtó felé, ahonnan még egyszer visszafordult, mielőtt kilépett az éj sötétjébe. - Sietek vissza, addig folytassátok nélkülem!

***

-Szerintem valami nincs rendjén vele - jelentette ki egyszerűen Lowan.

-Már bocs - nézett rá talán a kelleténél valamivel ingerültebben Dexter. - Most mondta el, hogy miken ment keresztül, hogy miket kellett végignéznie, átélnie, és minden, amit ehhez hozzá tudsz fűzni az az, hogy nincs rendben?

-Nyugi, haver, nem úgy értem! Csak szerintem túlaggódja magát, és ezt nem fogja már sokáig bírni.

-Mégis mi az, hogy túlaggódja magát? - szállt be ezúttal Carter. - Lehet, hogy egy kicsit neked is aggódnod kellene, és hamarabb hazajutnánk!

-Nem azt mondtam, hogy én nem aggódok - jelentette ki, bár halálosan nyugodt hanglejtése másról árulkodott. - De Lara úgy csinál, mintha egyedül kellene megbirkóznia ezzel az egésszel.

-Egyet kell értenem a szörfössel - bólintott a mindeddig csendesen ülő Estella. - Lara úgy tesz, mintha az anyukánk lenne, minden gondot és problémát megpróbál magára hárítani, de lassan beleroppan. Szerintem ezek az álmok is...

-Álmok? - rázta a fejét értetlenül Carter. - Hallottátok Ti, miről beszélt eddig? Ezek nem egyszerű álmok voltak, hanem hallucinációk, látomások, amiket mi ugyanúgy átéltünk.

-Ti is láttatok minket meghalni? - kérdezte szúrósan Sofija.

-Nem, de ha így folytatod, Téged még ma este láthat mindenki - köpte a szavakat a lány. - Nem láttam senkit meghalni, legalábbis nem azon volt a hangsúly. Larához hasonlóan én is átéltem bizonyos eseményeket a múltamból és jövőmből, aztán visszacsöppentem a szigetre, ahogy ő is, de én nem a halálokat láttam, hanem... láttam magunkat, ahogy kiállunk egymásért. Láttam, ahogy Dexter ráveti magát a szörnyre, mikor az megtámadja Olof-ot, láttam, ahogy Naag Amatak után szalad az erdőbe, Sarah-ék pedig utána, láttam, ahogy Sarah megmenti Alia-t, de tudjátok, kit láttam legtöbbször? Larát. Lara az, aki mindenkinek segített már. Vagy így, vagy úgy, de őt láttam a legtöbbször, úgyhogy mondhattok róla akármit, messze ő a legjobb közöttünk.

Erre senki nem felelt semmit. Nem is tudtak volna, Carter rendesen helyben hagyta őket, az pedig, hogy Larához hasonló dolgokat élt át, csak még többet nyomott a latban.

-Akkor ezek szerint én következek - törte meg a csendet Dexter. Mivel senki nem válaszolt, csak folytatta. - Én is a lányokhoz hasonló dolgokat éltem át, nem tudnám tovább ragozni azt, hogy miket láttam a saját életemmel kapcsolatban, és az milyen érzéseket váltott ki belőlem, hiszen azt már kétszer is meghallgattátok. De a táborral kapcsolatos látomásaim nekem is más típusúak voltak. Én ugyanis nem halálokat vagy embereket láttam, hanem teljesített vagy még teljesítendő feladatokat.