Seholsziget

34. fejezet - Mesélj!

-Lara, mondj már valamit! - lépett közelebb Adam a lányhoz.

-Ez üres - meredt továbbra is maga elé. - Teljesen üres. Nincs rajta semmi.

-Na, jó, ezt már én sem tudom követni - vonta fel fél szemöldökét Sarah. - Mi az, hogy üres?

-És mi az, hogy odaadta a levelet és elment? Ki adta oda? - kérdezősködött tovább Carter.

Lara egy pillanatra elgondolkozott. Fogalma sem volt, hogy mi történik éppen, úgy tűnt, az agya nem akarta feldolgozni az elmúlt fél óra történéseit, azt pedig, hogy a levél üres, már nem is akarta. Sarah látta rajta, hogy elbizonytalanodott, így gyors magyarázkodásba kezdett. Elmondta a többieknek, hogy mi történt velük odakint, beszélt a csigáról, Lara öngyilkos hajlamairól, a semmiből felbukkanó levélről, és arról, hogy miután mindkettőjüket a földre szögezte, csak úgy megfordult, és eltűnt az éjszakában a lény.

-Mire össze bírtuk magunkat kaparni, már sehol sem volt, csak a levelet hagyta maga után, mi pedig ahogy lábunk és tüdőnk engedte, rohantunk vissza ide. Tényleg utána akartunk menni, de olyan hirtelen tűnt el a cuppogással és csapkodással együtt, mint ahogy mi berontottunk ide.

Lara vett egy mély lélegzetet. - Hát... - kezdte, mire mindenki meglepetten fordult felé. - A csiga eltűnt, mi pedig itt maradtunk egy üres levéllel. Tessék - nyújtotta a többiek felé a hófehér lapot -, nézzétek meg, annyi sem áll benne, hogy MUKK.

-Ezzel így aztán sokra fogunk menni - jegyezte meg szarkasztikusan Dexter.

-Biztos, hogy nem hagytátok el, miközben rohantatok? - puhatolózott Adam. Lara először komolyan elgondolkozott a lehetőségen, de végül megrázta a fejét.

-Itt bontottam ki a borítékot, sehol máshol nincs rajta sérülés, a sarat leszámítva, ami a kezemről ragadt rá.

Sarah egyetértően bólogatott.

-Nem lehet, hogy ez maga az üzenet? - kérdezte Chen. Közben a papírlap elindult körbe.

Lara épp szólásra nyitotta a száját, mikor valaki hirtelen megszólalt. Dexter volt az, csak csendesen motyogott az orra alá, de nem túl csendesen ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet.

-Mit mondtál, Dexter? - hegyezte a fülét Carter, mert bár a fiú mellett ült a földön, még ő sem értette, miről is beszél.

Dexter csak bólogatott tovább, mintha már mindent értene, majd hirtelen felkapta a fejét. Szemében elszántság és magabiztosság tükröződött.

-Ez egy feladat. Igaza van a kínainak, ez maga a teszt.

-Miről beszélsz? - kérdezte értetlenül Adam.

-Láttam már ezt a lapot. Odalent.

***

Lara mélyet sóhajtott. Míg a többiek értetlenül forgolódtak, Carter és ő pontosan tudták, mit értett a fiú "odalent" alatt, és pontosan tudta, mi következik. Színvallás. Már pedig ha el kell mondaniuk, mi is történt valójában az alagútban, jobb, ha ők kezdik, és nem megy át az egész egy kivallatásba. Így fel is pattant, összecsapta a két tenyerét, hogy biztosan mindenki rá figyeljen, és beszélni kezdett.

-Mielőtt belekezdünk ebbe, egy-két dolgot még el kell intéznünk. Gondolom, tovább már nem húzhatjuk, holnap reggelig nem várhat, de akkor sem hunyhatunk szemet afelett, hogy ez a csiganyavalya tudja, hol a tábor. Őröket kell kiállítanunk, mostantól éjjel-nappal, hogy ne tudjon meglepni minket.

-Ezzel egyetértek - kezdte Sarah, - ahogy azzal is, hogy ezt mindenkinek joga van hallani. Feltételezem végre beszéltek arról, mi történt veletek azon az úton a barlangba és vissza onnan.

Lara bólintott.

-Rendben, akkor mi ketten kimegyünk, körbenézünk, ami nem vehet igénybe többet két percnél, aztán visszajövünk ide, és szépen mesélhettek - tárta szét a karját, mintha mi sem lenne egyszerűbb.

-Majd én kimegyek - állt fel Raffael, mire a két lány furán nézett rá. - Ti inkább maradjatok a hátsótokon. Az alapján, ahogy kinéztek, egy kis víz és az elsősegélydoboz többet segítene rajtatok, mint még egy őrjárat is így éjszakára. Visszafele azt is elhozom - jelentette ki, majd az íját és néhány nyilt felkapva már félig kint is volt a házból.

A két lányban csak akkor tudatosult, hogy Raffinak tényleg igaza lehetett. Még ha nem is szereztek komolyabb sérüléseket, egy-két kisebb zúzódással és horzsolással azért mindketten gazdagodtak.

Mikor a fiú visszatért a kötszerekkel, amiket a raktárban találtak, és mindenkit megnyugtatott, hogy egy veszélyes fenevad sem vár rájuk odakint, Lara ismét a kezébe vette az irányítást.

-Tudom, hogy ezt már régóta húzzuk, de remélem, megértitek majd, miért nem beszélünk róla szívesen, legalábbis én nem, de szerintem ezzel Carter és Dexter is hasonlóképpen van. Hármunk története odáig egyezik, hogy a már sokatok által ismert úton eljutottunk a barlangig, felmásztunk és kerestük az oda nem illő dolgot, éppúgy, mint legutóbb is. Egy táskában találtuk meg Carter levelét, amiben csupán egy térkép volt, rajta pirossal jelölve az alagút, de ezt már Ti is láttátok. Megkerestük a bejáratát, ami a barlang végében helyezkedett el, Dexter pedig az apukájára hivatkozva beugrott a lyukba.

Ahogy körbetekintett, értetlen szempárokkal találkozott, de nem igazán zavartatta magát, folytatta a történetet.

-Természetesen mi is beugrottunk az agyalágyult barátunk után, és pár méter csúszdázás után egymás nyakában landolva álltunk meg. A táskában talált zseblámpával világítva indultunk el a hosszú folyosón, vissza egyenesen a tábor felé. Legalábbis mi ezt hittük.

Lara elhallgatott, a többiek pedig lélegzetvisszafojtva várták a folytatást, de az csak nem jött. Carter megköszrülte a torkát.

-Idáig éltük át ugyanazt a történetet, itt azonban szétváltak útjaink - mondta lesütött szemekkel.

-Mi az, hogy szétváltak útjaitok? Több irányba ágazott el az alagút? - kapkodta fejét a három fiatal közt Adam. - Nem értem, miért váltatok szét...

-Nem mi akartunk, hidd el - nyögte Dexter, de semmi mást nem fűzött hozzá, így Lara kiegészítette.

-Fizikai értelemben véve soha nem váltunk el. Inkább szellemileg. De ezt így nem fogjátok megérteni, úgyhogy hadd folytassam! - Körbepillantott, mintegy beleegyezést várva, amit meg is kapott. - Rajtam fokozatosan uralkodott el az érzés, nem tudom, a többieknek milyen volt. Mintha szépen lassan leszállt volna a köd, először furcsa érzésem támadt, lassan elkezdtem émelyegni, de mire tudatodult bennem, hogy baj van, már késő volt. És addigra már Dextert és Cartert is elvesztettem.