The Heart Wants What It Wants [Befejezett]

Chapter 38

Először kicsit furcsa volt Kaijal sorozatot nézni, hisz szinte nem is ismertem.

- Vannak tippjeim, mik járhatnak a fejedben. - szólt hirtelen. Ugrottam egyet ültemben. Upsz, kicsit elkalandoztam.

- Kétlem. - nevettem.

Esküszöm macerásabb volt a vacsorára való felöltözés, mint egy sima bálba. Hirtelen senki sem tudta, mit adjon rám, persze engem végig sem akartak hallgatni. De azért indulásig éppen hogy összejött.

- Rám miért adnak mindig valamilyen szoknyát? Nem mehetnék egyszer, csak egyszer valahová nadrágban?! - húzogattam lejjebb a ruhámat.

- Hát miért, tán rám adják? - lépett elém Kai, hogy kinyissa nekem a kocsiajtót, még James előtt. Erre csak forgattam a szemeim. A szemforgatásról eszembe jutott Luke és hiányzik. Sokkal jobban telne vele az este. Ebben biztos vagyok, abban viszont már kevésbé, hogy mi ez a rossz érzés a gyomromban. Áh, biztos csak a szokásos izgulás.

- És hogy válaszoljak a kérdésére kisasszony, az iskolába vehet fel nadrágot... és otthon is.

- Ez most valamiféle vicc lett volna James?

- Nem, én komoly vagyok. - nézett is hátra, hogy nyomatékosítsa.

- Remek. - fújtam egyet. - Látom te legalább jól érzed magad! - förmedtem a nevetgélő Kaira. Miért mosolyog ennyit, amióta Luke elment? - Mindegy.

Szerencsére itt nem volt vörös szőnyeges bevonulás, bár az érkezőket elég nagy csinnadrattával fogadták. Köszöntünk mindenkinek, váltottunk pár szór, de szerencsére Kainak be nem állt a szája, így én elsunnyoghattam az asztalunk felé, amely hál' Istennek (vagy nem) csak két személyes volt. Nem lett volna hangulatom másokkal jópofizni.

Kapta egy sms-t Luketól, meg most látom, hogy jött egy Demitől is. Fhu, de rég találkoztam már a legjobb barátnőmmel! Bár holnap egyébként is suli, azért jó lett volna vele összefutni. Bár, akinek sűrű programja van, mert mások megoldják...

- Mi lett ez a hangulat? - ült le velem szemben Kai.

- Befejezted a szófosást? - suttogtam. Erre csak felhúzta a fél szemöldökét. - Csak érdekelték őket a külföldi tanulmányaim.

- Ó. És hol tanultál?

- Dél-Koreában.

- Na ne szívass!  - kiáltottam föl.

- Ssssshss! - szólt rám, de megmosolyogtatta.

- Hát ez eszméletlen. Mindig is el akartam jutni oda, meg a nyelv is tökre érdekel és... öhm, megint túlpörögtem, nos mindegy, szóval, mi a francot keresel itt egy olyan jó helyről? - mutattam rá a lényegre. Erre elkomorodott.

- Hosszú lenne és itt is a pincér. - fordult az említett személy felé és leadta a rendelésünket. Fogalmam sincs mi ijesztett meg jobban, a hirtelen hangulatváltása vagy az, hogy anélkül tudta mit rendelnék, hogy mondtam volna egy szót is. Biztos, hogy csak véletlen. Biztos. -  És te? Mi volt az a merengő tekintet korábban?

- Á csak eszembe jutott, hogy holnap iskola. - forgattam a szemeim.

- Pont ezért rendeltem ezeket! - mutatott maga mögé, ahonnan az előbbi pincér érkezett meg két borospohárral és egy üveg, feltételezem méreg drága borral. Komolyan elgondolkodtam, hogy ezt most passzolom, de miért is ne? Közben éreztem, hogy valami megint rezeg a zsebemben, de épp koccintottunk, úgyhogy még ráér.

Te most akkor hová fogsz suliba járni? Hozzánk? - kérdeztem. Erre csak bólintott és hosszasan nézegette a pohár borát. Érdekes lesz az biztos.

Az este folyamán, ahogy fogyott a bor, úgy oldódtam fel. Szinte már jól éreztem magam. A kaják rohadt finomak voltak. Hazafelé meg már a végét inkább sétáltuk, mert az idő is jó volt.

- Kérdezhetek valamit és megígéred, hogy őszinte leszel? - komolyodott el Kai. Bólintottam. - Tényleg ennyire szereted őt? 

- Hogy érted, hogy ennyire? - torpantam meg.

- Képes lennél feladni érte mindent? - állt meg ő is.

- Azt hiszem ezt már megtettem. - rántottam egyet a vállamon. Nézd, szeretem Lukeot és...

- Ó hidd el, kicsit sem jársz közel te még a mindenhez. - vágott hirtelen a szavamba. - Figyelj, bírlak, ezért adok neked egy tippet. - lépett közelebb. Hátráltam volna, de odagyökereztem. - Szedd össze a cók-mókod és húzz el ettől a családtól, amilyen messze csak tudsz! Mert a játék még el sem kezdődött és azok, akik ilyen esetekben a legjobban megfognak sérülni az olyan emberek, mint te meg én.

- Te? - kérdeztem elfúló hangon. Csak ennyit bírtam kinyögni. Alig ismerem ezt a srácot, mégis miért hiszek neki?

- Ne kövesd el azt a hibát, amit én már megtettem egyszer. - ragadta meg a jobb csuklóm.

- M-milyen hibát?

- Feladtam mindent egy valakiért, ők pedig elvették tőlem ezt az egy valakit. - szorult rá jobban a keze a csuklómra és közelebb hajolt. Könnyes volt a szeme. Kétlem, hogy hazudna, de akkor is rossz érzés vett hatalmába.

- Kik? - fújtam ki. - Kik vették el?

- A Brooksék.