The Heart Wants What It Wants [Befejezett]

Chapter 48

Sziasztok. Először is AZTA... Döbbenten olvasom, hogy mennyien szerettétek volna, ha folytatom a storyt. Nagyon sajnálom, hogy eddig nem láttam a kommentjeiteket. Nagyon szerettem írni, főleg ezt a történetet. Nem is tudom, miért hagytam abba. DE újra itt vagyok és folytatom, ahol abbahagytam. Remélem még van, akit érdekelne, vagy esetleg vannak új olvasók is.🧡

A történtek ellenére könnyebben keltem. Úgy érzem hatalmas kõ hullott le a szívemrõl. A nap elsõ sugarai erõsen besütöttek az ablakon. Ebben az erõs, reggeli fényjátékban jobban szemügyre vettem a mellettem fekvõ férjemet is. Ha valaki pár hónappal ezelõtt ezt a történetet meséli el nekem, kiröhögöm, hogy hülyeségeket beszél és ilyen csak a mesékben van.

Nem is olyan régen még csak egy lány voltam a nyomornegyedbõl. Egy lány, aki egy pékségben dolgozott éjt nappallá téve, hogy legyen mibõl eltartania az anyját és a 16 éves kisöccsét. Miközben én magam is még csak egy tanuló voltam. Aztán egyszer csak találkoztam Lanceszel, aki félve menekült a karjaimba és az életem örökké megváltozott.

Milyen furcsa belegondolni, hogy egy esemény mennyi minden mást hozhat magával. Emlékszem, hogy fel voltam háborodva ezen az elrendezett házasságon. Ma viszont már semmi pénzért nem cserélném el senkivel. Talán igaza volt a királynõnek, és lehetséges beleszeretni a másikba így is. Vagy én már korábban is éreztem valamit eziránt a fiú iránt? Áh, sose vallanám be magamnak... Lukenak meg végképp!

- Te meg mit mosolyogsz itt magadban, miközben engem néztél, amíg aludtam? - simogatta meg az arcomat Luke. Hoppá, lebuktam.

- Én... én nem. - remek, csak ennyit bírsz kinyögni?! Ezen Luke jót nevetett, majd magára húzott. Azonnal elakadt a lélegzetem. - Csak gondolkodtam.

- Min gondolkodtál? - komorult el a tekintete.

- Semmi olyasmin! Csak, hogy... érdekes, hogy alakult ez az egész. Kettõnkkel. Nem is olyan rég még meg tudtuk volna folytani egymást egy kanál vízben.

- Ne beszélj többesszámban!

- Hjajj ugyan kérlek. - bokszoltam a vállába épp kezemmel. Felnevetett, megint. Rég láttam ilyen vidámnak. Amióta Beau és Camille

- Nem tudom, hogy nézhetnék a bátyám szemébe ezek után. - hozta fel az este történteket. Az, hogy õ és nagyanyjuk, Margaret királynõ, le akarták kapcsolni Beaut a gépekrõl még mindig megdöbbentõ. Azóta már tudom, hogy a királyság miatt jutott egyáltalán az eszükbe, mégis elszomorító. A királyságnak egy király kellett, mert a nép és más országok háborognak. Egy kómában fekvõ király, pedig nem király. Beau állapota pedig egyre romlott. Ezért volt mégis akkora csoda, mikor magához tért.

- Õ a bátyád Luke. Különben sem tettetek semmi rosszat.

- De akartunk. - ellenkezett. - Ha te, Jai és, bármennyire fáj is kimondani, Kai, nem teszitek, amit, most nem így alakult volna minden. Lehet már késõ lett volna. - Luke teljesen összetört. Közelebb másztam és megcsókoltam az arcát, ott ahol a könnyei égettek nyomot rajta. Ha lehetett, még szorosabban ölelt magához.

Aztán valami megváltozott. Mélyen a szemébe néztem. Hallottam, ahogy a fogai között préseli ki a levegõt. Mély lélegzetet vettem. A szájunk már csak pár milliméterre volt egymástól. Szinte azt a levegõt szívtuk, amit a másik kilélegzett.

- Szeretlek Selena Gomez. - mondta mélyen a szemembe nézve, és úgy nézett ki, mint aki semmi mást nem gondolt még komolyabban a világon.

- Én is szeretlek Luke Brooks.

Ezután elkapott és magához húzta az arcomat. Úgy csókolt, mintha nem lenne másnap és én teljesen beleolvadtam ebbe. Az épp karommal a hajába túrtam, mire õ felnyögött. Szorosabban markolta a derekamat, míg másik kezével a hajamba kapaszkodott.

- Mit mûvelsz velem? - kérdezte. Bár a kérdés költõi volt, én válaszoltam.

- Mit mûvelünk egymással?

A keze, mely eddig a derekamat markolta, most lejjebb vándorolt és erõsen a fenekembe markolt. Ezután megragadott és maga alá rántott, így õ került felülre. Éreztem, ahogy a lábam közé préseli keményedõ testrészét. Majd kiszakadva csókunkból, elkezd óvatosan végighaladni a nyakamon, apró csókokat hintve rá. Míg testével és kezeivel teljesen beleszorít az ágyba.

- Mmmhmm. - nyögtem most én fel.

- Abbahagyjam? - kérdezte. Bár a szeme és a test beszéde egyáltalán nem errõl árulkodott.

- Dehogyis! - szuszogtam. Egyre lejjebb és lejjebb haladt a csókjaival. Bejárva az egész testemet.

Én pedig tudtam, hogy elvesztem. Elvesztem végleg és mindörökké.