Farkasok és Emberek: [Ashbourne legendája]

11. A kutya

Ja, az iskola.

Most is ott vagyok. Nemsokára félévi vizsga lesz angolból és totál parázok. Ivailo szerint simán menne, de én természetesen nem hiszek neki. Miért? Mert szóbeli és ez rémisztő. 

"Naplót írsz?" Kérdezte halkan Seth és a kezemben lévő kis fekete könyvet figyelte. "Jut eszembe, nagyon kikaptál miután elmentem?"

"Fogjuk rá. " Elővettem az új, nyomógombos telefonom és fintorral felmutattam. 

Seth elcsodálkozott és egy darabig csendben nézte. "Hát ez durva."

"Nekem mondod?" Nevettem el magam. "Miután leléptél anya még egy pofont is lekevert. Őszintén szólva, még meg is értem. Arra keltek fel, hogy az ablakokat szél csapkodja és én pedig sehol sem vagyok."

"Hát azért," motyogta halkan és óvatosan körbenézett. "Elég idős vagy már..."

"Jó, de még az ő felelősségük vagyok, és ráadásul természetes, hogy aggódnak. A szüleim." Forgattam a szemem. Nem éppen értettem egyet Seth gondolatmenetével, de ugyanakkor nem is volt okom mérgődni rajta. Túl sok barátot vesztettem már így el.

Seth hümmögött halkan majd kisvártatva válaszolt. "Végülis. Na, azt akarom tudni, hogy kijöhetsz-e egyáltalán a házból?"

"Hová akarsz elvinni?"  Kérdeztem riadtan és megálltam a termem előtt. "Ügye nem megint éjszaka?"

"Nem dehogy." Emelte fel a két kezét Hirtelen és a fejét rázta határozottan. "Gondoltam egy jobb alkalmat adok, hogy megismerhetsd Dogot."

"Nem hiszem, hogy ő ezt annyira akarná," motyogtam bizonytalanul.

"Azt mondta, jó fejnek tűnsz." Erősödött továbbra is Seth.

"Miért akarod annyira, hogy megismerjük egymást?"

Seth arca kissé kipirult és a szemét a padlóra szegezte. "Úgy gondoltam, jól mutatnátok egymás mellett. "

"Tessék?" Kaptam fel a fejem. "Ez meg mit akar jelenteni?"

A szőke a fiút a csengő mentette meg. Azonnal szaladt a saját terme irányába és nekem egy szót sem többet nem mondott.

...

Némán ültem a szobámban és azon gondolkodtam, amit Seth mondott.  Kórusban nem találtam, szinte nyoma veszett.  A tanárok ilyenkor nem veszik annyira komolyan, hogy a délutáni foglalkozásokon részt vegyenek a diákok. Jól tudták, mennyire le tudott bennünket terhelni a vizsgaidőszak.

Próbáltam megfejteni, miért is gondolta Seth, hogy Dog és én jól mutatnának egymás mellett. Azt sem igazán értettem, hogy mit is jelent ez az egész.

Összehozni akart volna bennünket?

Talán Dog kérte meg. Az viszont lehetetlen volt. Még sosem láttuk egymást. Hacsak.

Egyszer láttam már! Egyenesebben felültem és becsuktam a füzetem. Nem is olyan régen láttam. Sethtel köszöntek egymásnak. Nem voltam benne biztos, hogy Wynne ne lett volna ott. Mostanában egyre többet vagyok a kettejükkel.

A telefonom után nyúltam volna, amikor ráébredtem, hogy internet hozzáférésem a mínuszokat veregette. Mély levegőt vettem és felálltam lassan. Már éppen ideje volt enni. Illetve, már lassan ideje volt felkelni, nemhogy lefeküdni.

A fejemet ráztam és átkaroltam a vállát. "Ott egy pók." Mondtam alig hallhatóan és rátapadtam a lénytől legtávolabbi falra.

Nem szerettem a pókokat.

Feszült csendben bámultam a félhomályban. Megnyaltam kicserepesedett ajkamat, melyet a hideg, téli szél készített ki teljesen. Egy lépést tettem a konyha felé.

És a dög nemhogy pont felém kezdett rohanni!

Felkaptam a hozzám legközelebb eső papucsot és a rózsaszín, csillámos lábbelivel megcéloztam a vaskos lábú szörnyet.  A papucs hangosan csattant a padlón, de szerencsére senki nem kelt fel rá.

De mielőtt idegbajt kaphattam volna hangos vonyítást hallottam az egyik szomszéd ház felől. Az ereimbem a vér jegessé vált. Mereven, tágra nyílt szemmel kapcsoltam le a villanyt és lopakodtam oda az ablakhoz. Kihúztam kissé a függönyt. 

A házunk előtt lévő utcai lámpa éppen nem világított. Már napok óta nem volt jó benne az izzó. Egy sötét alakot láttam. Nem kellett rajta gondolkodnom, azonnal tudtam, hogy valamelyik farkas lesz az. Csendesen figyeltem, ahogy az nyugtalanul mocorgott, vinnyogott tovább. A holdra néztem, de az már egészen sovány volt.

Nagyot nyeltem. Furcsa íz volt a számban. Keserű, de valahogy mégis édes.

"Hayden? Mit csinálsz itt kint?"

Elhúzódtam az ablakból. "Raylee?"

"Tudod te mennyi az idő?"  Kérdezte halkan, rekedt hangon a húgom és kócos hajába túrt, ezzel a rakoncátlan tincseket száműzte arcából.

"Éhes vagyok," motyogtam bizonytalanul.

Raylee összevonta a szemöldökét és folytott hangon folytatta mondanivalóját. "Ezért bámulsz ki az ablakon?"

A fejemet ráztam hevesen. "Nem!" Sziszegtem egészen elvörösödve.

"Engem is felkeltett."

Kinyitottam a számat, de nem jött ki hang.

Raylee sóhajtott fáradtan. "A farkas. Az ég farkas, ugye? Máskor is láttuk. Már akkor is, amikor ide költöztünk. "

"Igen," feleltem. "De nem értem--"

"Szerintem nem egyszerű farkas. Vagy nem tudom..." Bizonytalanodott el a fiatal lány és az arcát dörzsölgette fáradtan.

Ajkamba haraptam és próbáltam megfékezni, hogy az érzéseim az arcomon tükröződjenek.  Raylee azonnal észrevette, hogy valamit nem mondok el neki, de egy halk szusszanás után a fejét csóválta, majd intett egyet.

"Én megyek aludni. "

Valami mozdulatot láttam a szemem sarkából. Közelebb hajoltam, hogy jobban szemügyre vegyem, mikor is aztán láttam, hogy az a korábbi pók, melyet már el is felejtettem.

Ijedten odébb ugrottam, és sietős léptekkel száguldottam vissza a szobámba. Szerencsére az én ablakom a hátsó kert felé nézett, így a farkast nem láthattam.

Ennek ellenére becsuktam kibuktatott ablakom és behúztam sötétítő függönyöm.

Kényelmetlenül, feszülten feküdtem le és kémleltem a plafonra ragasztott, éjjel világító csillagokat. 

Kisvártatva sikerült elaludnom.

...

Lassan sétáltam.

Szinte már vonszoltam a lábam magam után. 

Amikor az egyik nap a város térképét nézegettem, rábukkantam egy tavacskára. Kíváncsi voltam, milyen lehetett. A térkép nem mutatott képet, az interneten meg hiába is kerestem, Ashbourneről még csak hír sem volt fent soha.

Úgy tűnt,a város nyugodt volt mindig.

Egyre hűvösebb volt az idő. Mindenki azt mondta, csak érzékeny vagyok. Apa kinevezett, amikor sapkát húztam, Raylee pedig még mindig olyan nadrágot hord, amiből kint volt a bokája. 

Eljutottam a vízhez, engedtem, hogy mosolyogjak.

Itt biztonságban éreztem magam.

Felnéztem az égre, a nap erősen sütött, de nem volt képes égetni már. Lehunytam a szemem, élveztem a cirógató érzést.

Foltok táncoltak a szemhéjamon.

Amikor kinyitottam a szemem, az eget apró sólyom szelte át felettem.