Farkasok és Emberek: [Ashbourne legendája]

27. Éjjeli fény

Halloweenkor dalokat fogunk énekelni. Seth legalábbis azt mondta, hogy ez most így lesz. Hiába volt június,  ő már az ünnepekre gondolt. A farkasok kedvenc ünnepe. Ezt is mondta.

Gyanítottam, hogy ez csak az ő kedvenc ünnepe volt igazából, nem pedig az összes másik farkasemberé is, de ezt nem hangoztattam, hátha tévedtem. Elvégre a legtöbb ember pedig a karácsonyt imádja.

"El sem tudod képzelni, mi van itt olyankor!" Ujjongott a szőke, a forróság ellenére is fel alá járkált izgatottan.

"De mi nem Amerikában vagy Angliában élünk.  Itt nem szokás ilyet, " tettem hozzá és nyeltem egy nagyot, hogy ismeretlen okokból kaparó torkomon enyhítsek.  "Te ezt érted? "

Dog, akin a becenév erősen megragadt,  felnevetett hangosan és a térdére csapott. "Ez itt Ashbourne,  törpe. Itt minden máshogy van. "

"Itt születtél? "

"Itt, " mondta s ujjait hosszú hajába tekerte,  szórakozva a hullámos tincsekkel.

Elcsendesedtem és körbenéztem a kávézóban. Az erdőben voltunk. Anyáékat meglepően nem zavarta különösen, hogy naphosszakat nem voltam otthon. Örültek, mert, hogy az ő szavaikkal éljek, a mai fiatalok sosem mozdultak ki már a házból.

Én persze tudtam ennek az okát, de nem mertem ellenkezni. Mellesleg tanulják meg maguk, hogyan működnek a generációk.

Ráhajtottam a fejem Dog vállára. "De akkor sem értem. Mi olyan jó benne?"

"A kicsiket ijesztgetni!" Csapott a térdére Seth és hangos hahotázásba kezdett. "Az a rémület, amikor elváltozik a szemünk--"

"Jó, nyugodj meg," vágott a szavába Dog. "Azt hiszem elégszer elmondták már az ősök, hogy ez nem szép dolog."

Seth elhallgatott, majd kisvártatva ismét animáltan hadonászni kezdett. "Öreg vagy!"

"Csak te vagy zakkant," mondtam halkan. "Nem öreg. Ugyanabba a generációba tartozunk."

Dog összevonta a szemöldökét és ajkába harapott. Furcsállottam a reakciót, de nem hangoztattam. Úgy tűnt, hogy ez szokásommá vált.

"Bakker, " sóhajtott hangosan a nálam magasabb fiú és lehuppant ismét. Már többen is bámulták mutatványát, hiszen nem otthon voltunk. Ez persze Sethet kissé sem zavarta.

"Mi bajod?" Kérdeztem óvatosam. Felemeltem a fejem, megvakartam arcom óvatosan és szorosabbra húztam magamon az inget, mely egészen kivágott volt, hiszen nagy volt rám, de annyira megtetszett, hogy muszáj volt megvennem, mégha a megfelelő méret nem állt a rendelkezésemre. Azonban ez kissé rosszul sült el. Kezdtem érezni, milyen lehetett a lányoknak.

Raylee azért nem hordott soha inget, mert mindig azt panaszolta, túl kevés gomb volt rajta. Főleg fent.

"Éhes vagyok," válaszolta mélyen megterhelt hangon, arcát az asztalra dörgölve.

Fintorogva fordultam el tőle. "Tudod miféle emberek nyúlhattak hozzá--"

"Elképzelhető, hogy oda ember még nem nyúlt." Dog megpaskolta a vállam és magához húzott. Játékosan megszorított majd felállt. "Én rendelek még valamit. Nektek kell valami?"

"Én még mindig Starbucksba akarok elmenni," duzzogtam kibiggyesztett alsó ajakkal.

Dog szórakozottan felnevetett és megsimogatta a hajam. "Majd egyszer."

"Ebben a városban nincs is!" Kacagott Seth.

...

Hazafelé már sötét volt az ég, a kabátomat is elő lehetett venni, úgy éreztem. Rendkívül hidegnek bizonyult ez a nyári este.
Rajtam kívül nem volt sok ember az utcán.