Farkasok és Emberek: [Ashbourne legendája]

19. Árnyékok között

Az éjszaka árnyékai közül morgás hallattszott. 

A sötét szobában mintha egyszerre tapsvihar keletkezett volna,  akár egy sikeres koncert teremében a nagy előadás után.

Álmodtam.

A hideg takaró meztelenül heverő lábaimat súrolta, miközben én lábujjaimat dörzsöltem egymásnak a fagyos szobában.  Vacogtam.  Libabőrös voltam,  orrom vörös volt,  szám lila. 

Közelgett az új év, már szinte a tél közepénél jártunk és az idő egyre csak jegesebbre fordult.

A sólyom minden éjszaka megjelent a szobám ablakán, de már nem engedtem be.  

Miért nem engedtem,  még én sem tudtam. Furcsa volt nekem ez az egész szituáció. Naphosszakat merengtem rajta, mégsem jöttem rá a megoldásra. Olyan volt, mintha muszáj lett volna neki szótfogadnom, a madárnak.  Mintha ő valami isten lett volna.

Időnként az emberi alakját látom magam előtt,  de nem mozdul sosem, csak áll egy fekete teremben. Talán csak a képzeletem szüleménye, hogy találjak valami okot az újonnan felbukkant képességeimre.

Olyanokra voltam képes, amikre eddig sose.  A gondolatommal képes voltam tárgyakat megmozdítani.

Nem is mertem hagyni magamnak, hogy bármit érezzek, mert legutóbb lángra kapott a tészta, amit készítettem. Sokféle módon tudtam befolyásolni a külvilágot. Izgalmas volt, de rémülten kaptam időnként észbe, mennyire is veszélyes az egész.

...

Wynne, amikor meglátott, próbált nem kinevezni, de ez nem sikerült neki mégsem és azonnal kitört belőle a kacagás. Térdét csapkodva hahotázott hangosan.  "Hogy nézel ki?"

''Szemöldökön csípett egy pók! Nincs benne semmi rendkívüli," szisszentem fel hangosabban, mint terveztem.

"Hát jó," sutyorogta izgatottan és a mellette álló lányra mutatott vidáman. "Remélem nem baj, de Annie is velem jött."

Vállat vontam. "Nem, " mondtam és kinyitottam a karom, miután a lány is azt tette. "Hayden Williams."

"Annie Springfield."

Wynne elégedetten összefonta karjait és fülig ért a szája. "Annie felettem jár két évvel, szóval szerintem egy idősek vagytok. "

"Én már 18 vagyok," mondta lágy hangon a szőke hajú lány és szorosabbra húzta a sálát.

Wynne rámnézett, majd csendesen megfogta mindkettőnk kezét és beléptünk a könyvtárba. Annie feszülten pillantgatott rám időnként és a szája belső részét rágta. Nem akartam hangosan kimondani, hogy úgy nézett ki, mintha csücsörítene.

"Én csak egy hét múlva leszek az," montdam fáradtan.

Annie halkan kuncogott. "Én két hónap múlva 19. "

A szemöldökeim a magasba meredtek. "Akkor már végzős vagy?"

"Tizenegy. Voltam nulladikos. A francia szakos osztályba járok. Ott kötelező az előkészítő," magyarázta részletesen és leült az egyik zöld puffra. Wynne ugyanazon foglalt helyet, mint a szőke és én pedig egy pirosat foglaltam el.

"Gyerekek, én 16 vagyok, úgyhogy szerintem ti jobban jártatok," súgta oda  nekem Wynne és Anniere sandított. "Azt hittem fiatalabb vagy."

Annie kacarászott rajta, de utána barátságosan sompolygott. "Nem kérdezted, mikor születtem."

"Na, térjünk a lényegre." Csapott a combjára a barna hajú lány és ugrott egyet a helyén.

Annie ijedten emelte fel karjait, hogy egyensúlyát megtarthassa.