|Michael|
a lambéria színe a szobámban, ahol pár hónapig lakom a rehabilitáció miatt.
~~~
kurvára utálom ezt a helyet.
mármint a táj szép, és a környezet nyugtató, de nagyon utálom.
az, ahogyan a dolgozók rád néznek, mintha te valami piszok lennél, amit épp most kapartak le a cipőjük aljáról.
az, hogy minden olyan csendes. eléggé ijesztő.
az, hogy Summer nincs itt mellettem, hogy megöleljen, és azt mondja; minden rendben lesz.
Summer.
szükségem van rá, mint a levegőre, ami körülvesz.
Ő az én mentőövem, aki kihúz a partra.
Ő a világegyetemem.
Ő az egyetlen az életemben, aki jobbá teszi az életemet, aki megállít, hogy elmeneküljek erről a szar helyről, hogy még jobban tönkretegyem magam.
muszáj helyre raknom magamat, hogy ne neki kelljen.
és akkor Ő lehet az a gyönyörű, nyugodt, gondtalan lány, aki belém szeretett, azért, aki vagyok.
van egy tervem, hogy mit csinálok, ha kikerülök innen.
azt akarom, hogy az enyém legyen.
örökké.
elmegyek az összes terápiás gyűlésre.
enni fogok rendesen.
edzeni.
új dalokat írni.
felfedezem a 'tábort'.
még talán barátokat is szerzek, akik szintén itt vannak a központban.
feltűnt, hogy Luke is itt van. vagyis a volt dílerem.
figyeltem, ahogy szerelmes lesz egy lányba, aki tökéletesen illik hozzá.
féltékeny vagyok.
hiányzik Summer.
szükségem van Summer-re.
még akkor is, ha minden 3. nap láthatom. de az nem ugyan az.
nem aludhatok mellette, nem ölelhetem, nem bújhatunk össze, nem csókolhatom meg.
meg fogok javulni a te kedvedért, Summer. mindent érted teszek. mindig mindent érted fogok tenni.
