I'm a Fucking Princess (Befejezett)

~17. rész~

 -2 gyereket szeretnénk - jelentette ki mosolyogva Nataniel, mire én meglepetten ránéztem, szúrósan rám pillantott, mire vettem az adást.

-Igen - bólogattam - leginkább egy fiút és egy lányt, de természetesen ezt nem mi döntjük el.

-Viszont Sarah még csak most lesz 18 - kezdte Nat - szerintem addig nem nagyon várható, amíg nem lesz nagykorú.

-Óh, milyen figyelmes - áradozott a csapat, miközben én elképzeltem (természetesen vörös fejjel), hogy milyen lenne gyereket csinálni Nataniellel.

Miután megszabadultunk tőlük, ketten a kaják felé vettük az irányt.

-Szerintem ülj le, majd én hozok neked kaját, csak mondd, hogy mit kérsz.

-Húst, sült krumplival - mondtam, mert nem akartam órákig sorolni, hogy mit ennék igazából.

10 perc múlva meg is kaptam a kajámat, majd miután csendben megeszegettük a azokat,én újra kimentem levegőzni, de ezúttal Nat elkísért.

-De furcsa... - suttogtam halkan, és szinte biztos voltam abban, hogy nem hallotta meg.

-Mi? - fürkészett.

-Hogy mától a férjem vagy. Tudod...amikor először találkoztunk, és valaki ezt mondta volna, akkor biztos, hogy kiröhögtem volna.

-Igen - bólintott - ez az egész helyzet egyre komolyabb. Mindenre rákényszerítenek minket, amikor mi egyáltalán nem akarjuk ezt... - suttogta, majd picit közelebb hajolt hozzám - kérdezhetek valamit?

-Persze - bólintottam egy aprót, hogy meg ne szakítsam a szemkontaktusunkat, ami kivételesen már 1 perce tartott.

-Milyen normális emberként élni? Úgy értem például milyen volt iskolába járnod? Szigorúak voltak a tanárok? A dogák tényleg olyan nehezek, mint ahogy a könyvekben említik azokat? Volt fiú, aki tetszett? Voltak barátaid? Jártál valamilyen klubba? Az osztálytársaid szerettek téged? Sok házid volt? Visszamennél, ha lehetne?

-Hű! Ez aztán a sok kérdés... A tanáraim valóban szigorúak voltak, talán egy-két kivétellel, akiknek tetszettek a jegyeim. A dogák nehezek, kivéve, ha tanulsz rá, mert akkor nagyon könnyű az összes. Az osztályom nem nagyon foglalkozott velem, kivéve amikor doga volt, hiszen csak én voltam az aki tanult. Ilyenkor hirtelen mindenkivel jóban lettem, ezért szinte kötelességem volt segíteni nekik. Talán féltem, hogy véglegesen kiközösítenek majd. A tanulás mellett, és a stréber megjelenésem miatt, nem igazán engedhettem meg azt magamnak, hogy tetsszen akár egy fiú is. Tudod... ezek bonyolult dolgok. Főleg lányoknál. Egyszer próbálkoztam. Volt egy fiú, aki bejött. Akkor még több önbizalmam volt, és voltam olyan hülye, hogy bevallottam neki az érzéseimet, erre ő kinevetett. Nem tudtam vele mit kezdeni, ezért azt mondtam, hogy csak vicceltem. És ő el is hitte. Marha nehéz volt, és nagyon fájt, hogy ezt kellett tennem, de gyáva voltam. Annak a fiúnak rengeteg "menő" ismerőse volt, akikkel simán tönkretehette volna akár az életemet is. - mosolyodtam el a végén keserűen.

Nat csak hallgatott. Úgy döntöttem, hogy ha már ezt elmondtam, akkor mesélek neki a családomról.

-Család nélkül nőttem fel. A mamámmal éltem, aki sosem foglalkozott velem, csak az alkohollal. Tudom...elég fura, de ő kb 55 éves korában is ivott. Idegesítette, hogy el kell engem tartania. Állandóan ordibált velem, ezért akartam neki megfelelni. Akkortájt még rosszabb jegyeim voltak, onnantól kezdtem kicsit bezárkózni, és tanulni. Szerencsére sosem sikerült neki kezet emelnie rám. Mindig elfutottam. Be a szobámba... a magánszférámba. Amikor két éve meghalt, még jobban, sőt teljesen magamba zárkóztam. Kitűnő lettem, de barátaim nem voltak. Természetesen mindenki jópofizott, hogy segítsek neki a dolgozatban. Én ezt meg is tettem, mert jól esett, hogy végre valaki hozzámszólt. Fél éve beletörődtem a sorsomba, és kicsit próbáltam nyitottabbnak lenni, vagy legalább is tűnni. Lett egy barátom, Lia, és a lelkem mélyén tudom, hogy nem igazi barátom volt, de még is örültem neki, mert nem kellett egyedül túlélnem a mindennapokat. Ne értsd félre...nem sajnáltatni akarom magam, de ha már elkezdtem az életem, akkor már halld az úgy nevezett befejezést is...

Nat aranyosan mosolyogva bólintott, jelezve, hogy megértette, majd egy nagy levegőt vett.

-Köszönöm, hogy elmondtad. Az én életemben semmi extra sincs. Normális családom volt. 10 évesen elhagyott az apám, aki miatt lettem olyan, amilyen. Anyát teljesen megviselte, ezért engem is. Úgy értem, annyiszor láttam őt sírni, hogy bűntudatom lett, hogy engem ez hidegen hagy. Ezek után meginogtam, és elkezdtem hasonlóan viselkedni, mint ő. Amint ezt anya meglátta, leültünk, és megbeszéltük a dolgokat. Neki jobb lett, nekem viszont semmi sem változott. Mindent átértékeltem, és senkit nem engedtem a közelembe, kivéve Terryt .Nagyon rendes, rengeteget segített nekem, hála neki, próbáltam kicsit nyitottabbnak lenni. Azt hiszem ennyi... Mást nem nagyon tudnék mondani.

-Azt hiszem... elég sok közös van bennünk - mosolyogtam

-Sarah... - kezdte - mondani szerettem volna valamit. Azt hiszem most alkalmam lenne rá - fordult felém - Én...

-Törpe, beszélhetnénk? - lépett mellénk Dorian.

-...Persze - méregette szúrósan Nat.

A fiúk félrevonultak, én pedig ott maradtam egy befejezetlen mondattal, és a gondolataim tömkelegével....

*E/3-as rész jön, azaz kívülállók leszünk ^^*

-Mire készültél az imént? - nézett le Dorian Natanielre.

-Semmi közöd nincs hozzá - húzta félmosolyra a száját a barna hajú fiú.

-Szóval szerelmet akartál vallani? - vonta le a következtetéseit Dorian, hiszen egész végig hallgatózott - szerinted van esélyed nála?

-Van - szorította ökölbe a kezeit Nataniel - elvégre a feleségem!

-Arra nem gondoltál, hogy ő ezt az egészet nem akarja? Végig kellett csinálnia egy esküvőt, csak mert az anyja ezt parancsolta neki. Állandóan veled kell lennie, mert az emberek gyanakodnának, ha nem így történne. Mondta valaha is, hogy jól érzi magát veled? Vagy azt, hogy esetleg szeret? Nem gondolod, hogy ez kicsit önző dolog? Már kétszer aludtatok együtt, mert berángattad a szobádba.

Csönd lett. Nataniel nem vágott vissza. Megértette a helyzetét, de egyáltalán nem tetszett neki.

-Ezt meg honnan...? - szorította ökölbe a kezeit.

-Na jó... nem akarok rosszat... - sóhajtott Dorian. Ha Nataniel elég figyelmes lett volna, talán észre vette volna Dorian mondata mögött, azt, hogy ő igen is rosszat akar - Szerintem hagyd őt. Ez az egész nem tesz jót neki.

Nataniel sóhajtott. Sokáig gondolkodott, majd bólintott. Megfordult, majd megindult Sarah felé. Dorian elmosolyodott, és már ment is a dolgára.

*Visszatértünk Sarah szemszögébe*

Nat alakját láttam közeledni felém. Tisztes távolságban megállt előttem. Úgy tűnt bizonytalan, de aztán összekapta magát.

-Én... nem szeretném, ha többet a közelembe jönnél - zárta rövidre, majd elfordulva eltűnt.

-Micsoda?

-Mostantól ne keress. Tűnj az életemből.

Szemeimet könnyek lepték el, lábaim pedig kicsuklottak alólam. Aztán eszembe jutott valami. Nem sírhatok a saját esküvőmön. Leugrottam az erkélyről, majd miután szerencsésen földet értem, a könnyeimmel küszködve beszaladtam a sötét erdőbe.

Köszönöm az 1K megtekintést és a 100 csillagot. Nagyon sokat jelent számomra... Imádlak titeket :) <3