Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Álmomból léptek zaja ébreszt fel, ám a fáradtság győzedelmeskedni látszik kíváncsiságom felett, hiszen mozdulatlan maradok, s jelét sem mutatom annak, hogy egyáltalán életben lennék. Miután az illető közvetlenül mellettem megáll, egyfajta morgást hallok, s pillanatokon belül üvöltő zene rémít szinte halálra. Említettem már, hogy ijedős vagyok?
Nyomban ülőhelyzetbe tornázom magam, s miután a látásom kitisztul, bágyadtan nézek fel a még mindig ugyanott álló emberkére. Szuper...
- Mit keresel itt? -szólal meg a zene kikapcsolása után közvetlenül, igazán egyértelművé téve, hogy ha a gyilkosság nem lenne büntetendő tett, bizony már édesen-kedvesen eltett volna láb alól. -Csak nem újabb fotósorozatot szeretnél az egyik taggal? -újabb gúnyosan felém intézett gyönyörűség, melyre nem szolgáltam rá. Száraz ajkaimat finoman végignyalva tápászkodom fel -hozzám illő "kecsességgel'-, s nézek vele farkasszemet.
- Jonginnal voltam tegnap, ez igaz. Viszont nem történt semmi! -kijelentésemre csak rosszmájúan felhorkant. -Ő hívott el magával. De mikor tudomást szereztünk a képekről, elrohant. -adok helyzetjelentést úgy, mintha kötelezettségem lenne beszámolni neki bármiről is, mire nem létező könnyeit törölgetve elgügyög egy „Meg ne sajnáljalak"-ot.
- Ha ez valóban így történt, miért vagy még itt? Nem vitt haza és sztrájkolni kezdtél? A taxi már nem elég jó neked? -dönti vállát a hatalmas, egész falat befedő tükörnek, összefont karokkal, rosszindulatúan felröhögve. A vérnyomásom az egekbe szökik, s érzem, ahogy homlokom, s nyakam területén egyre csak dagadnak az erek, gyorsabban pumpálva a bennük áramló vért.
- Mi lenne, ha nem mindenben a rosszat látnád? -szólalok fel erélyesebben, minek hatására látványosan meglepődik, hiszen eddigi -nem túl hosszú- kapcsolatunk során még sosem engedtem meg vele szemben ilyen hangnemet -mivel én tudom, hogy hol az a bizonyos határ.
- Oké, akkor mesélj! -mutat tenyerével felém, főnökömhöz méltó viselkedéssel engedélyezve a történetem elkezdését. Milyen kis udvarias fiú ez a Suho, nem?
- Miután Kai elment, Kyungsoo felajánlotta, hogy hazavisz...
- Aztán közbejött neki valami és dobott? -vág szavamba. Szúrós szemekkel díjazom újabb kedves lépését, mire kezeit védekezőn maga elé tartva biccent, hogy folytassam. Micsoda úriember, te jó ég.
- Visszautasítottam. -arckifejezése mindent elárul, és úgy gondolom, senkit sem fogok meglepni, ha azt mondom; nem hisz nekem. Fura is lett volna, ha épp az ellenkezője történik. -Nézd Suho... Tisztán és érthetően a tudtomra adtad, hogy nem kedvelsz, de ezen már túllendültem. Azon viszont nem tudok, hogy ilyen véleménnyel vagy rólam, miközben nem ismersz.
- Olivia! Tudod te mi itt az igazán nagy gond? -idegeimet húzva kisebb drámai szünetet hagy, majd folytatja.- Az, hogy mindezek után ilyen badarságokkal álltatod magad! Nem akarlak megismerni. Nem érdekel a múltad. -hajol egészen közel hozzám, kellőképp kihangsúlyozva utolsó két mondatát.
