Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nem is igazán tudnám megmagyarázni, hogy mit éreztem, mikor meghallottam a hangját. Megkönnyebbültem? Talán. Még több kérdés vetődött fel bennem? Határozottan! Összezavart a hirtelen felém mutatott érdeklődése? De még mennyire...
Nem sokáig agyaltam azon, hogy vajon mihez kezdjek a helyzettel, sőt ami azt illeti, hirtelen felindulásból cselekedtem. Mivel az ajtóm már nyitva állt előttem, egy könnyed, ám elég váratlan mozdulattal szembe fordultam vele, megragadtam a felsőjénél fogva és egyetlen szó nélkül berántottam a lakosztályomba, hogy végre zárt ajtók mögött lehessünk, én pedig biztonságban érezhessem magam.
Mikor már bent voltunk, azonnal az ajtónak támaszkodtam, hogy még véletlenül se maradjon nyitva, hiszen bármennyire is szeretem a srácokat, nem kockáztathattam meg, hogy valaki olyan tévedjen be, akit jelenleg nem látnék túlontúl szívesen.
- Oké, ez mi volt? -szegezi nekem a kérdést olyan mértékű komolysággal a hangjában, hogy szinte elgondolkodom azon, hogy talán jobb ötlet lett volna egy random sátrazás az utcán. Ott még mindig el tudnék futni, itt viszont sajnos ilyen opció nem lehetséges.
- Mire gondolsz? -sétálok el mellette mosolyogva, tettetett ártatlansággal, mint aki az égvilágon semmiről sem tud. Nem tudom, hogy készen állok-e egy komolyabb beszélgetésre. Márpedig ha most elkezdünk beszélni, akkor úgyis az lesz a vége, bármennyire szeretném elkerülni. Nagyon rég nem tárgyaltunk egymással úgy igazán, minden apró dolgot kivesézve közben. Ami tulajdonképpen azzal a kellemetlen ténnyel egyenlő, hogy semmit sem tud az egy hónapja történtekről, Vele.
- Lássuk, mi is lehet furcsa a viselkedésedben... Ó, igen, meg is van! -igyekszik drámaira venni a figurát, s ennek köszönhetően sajnálatos módon egyre inkább érzem a vesztem, mivel nagyon jól tudom, hogy nem fog megelégedni akármilyen válasszal, én pedig nem igazán akarok és nem is tudok hazudni. Illetve persze, tudok. Csak épp neki nem.- Se szó se beszéd berántottál a szobádba és őszintén kétlem, hogy amiatt tetted, mert olyan észveszejtően szexi lennék ebben a melegítőnadrágban... -mutat végig magán grimaszolva, mintha a világegyetem legvisszataszítóbb, leglecsúszottabb szerelése lenne rajta, ami természetesen közel sincs így. Egy egyszerű, fehér póló és egy szürke melegítőnadrág köszön vissza róla.
- Pedig az vagy! -bólogatok elismerően, s hogy még hihetőbb legyen az egész, jobb kezemet a mellkasomra szorítom, mintha a -Baekhyun látványa által okozott- heves szívdobogásomat igyekeznék csillapítani ezzel.
- Olive...
- Jól van! -adom meg magam szemforgatva, s cseppet sem jó kedvvel huppanok le a kanapéra, hogy a lábaimat felhúzva bújtathassam be őket is az igencsak nagy méretű pulcsimba. Valószínűleg baromi vonzó látványt nyújthatok így, de ez egyáltalán nem érdekel. Rövid időn belül érzem, ahogy besüpped mellettem a kanapé, mialatt helyet foglal ő is, majd nem sokkal később már azt is, ahogy szinte lyukat éget belém a tekintete.
