Szerelem a háborúban |Manuel Neuer| ✔

×2×

Már egy hete itt vagyok. A férfiakat a halálukig dolgoztatják,míg a nőket megerőszakolják.

Szerencsére én el tudtam bújni minden nap. Van egy elhagyatott ház a mi kis "területükön". Minden nap hajnalban amikor nem lát senki elmegyek oda és elbújok a Németek elől.

Most is odatartok. A nap most kel fel. Bekanyarodtam a kis utcába mikor megpillantottam két katonát,akik nevetve sétáltak. Próbáltam minél "láthatatlanabbnak" lenni de észrevettek.

-Nocsak,nocsak,mit keres itt egy ilyen kis ártatlan lány?-kérdezte az egyik.Barna haja,szürkés-kékes szeme és igazi baba arca volt. Németül beszélt de apukámnak köszönhetően, én is kiválóan beszélem azt a nyelvet.

-Cs-csak sétáltam.-dadogtam.

-Akkor most az igazat mondd!-mondta idegesen a másik.Szőkés-barnás haja és barna szemei voltak.

-Ez az igazság!-próbáltam magabiztos lenni de hangom megremegett.

-Jaj, mindjárt sírni fog!-nevetett gúnyosan a kölyökképű.-Gyere csak velünk!-kapták el a kezeimet.

-Mit akarnak tőlem?-kérdeztem félve.

-Majd meg tudod!-nevetett a szőkés-barnás hajú.

Elindultak velem egy sikátor felé és körbe-körbe pillantgattak.Ekkor esett le mit fognak velem tenni.

-Kimmich! Götze!-mondta egy mély és erőteljes hang.

Erre a két katona megfordult mire nekem is meg kellett. Mögöttünk a tiszt állt aki elhozatott otthonról.

-Igen uram?-kérdezte a kölyökképű.

-Engedjék el a lányt!-parancsolt rájuk.

-Nem már!-nyavalyogtak mindketten de tettek amit mondott a tiszt. Sírva estem a földre.

-Még találkozunk!-mondta talán Götze.

Hangosan felsírtam mert féltem mit fognak akkor tenni.Ekkor éreztem, hogy valaki leguggol mellém, nem érdekelt ki az a nyakába vetettem magam.

-Ezt nem szabad!-tolt volna el magától de még jobban belé csimpaszkodtam. Fejem nyakhajlatába fúrtam.-Gyere velem!-húzott fel a földről. Sírva néztem szemeibe.

-Miért törődik velem? Nem kellene hogy érdekeljem.-motyogtam zavarodottan.

-Azt akarod,hogy itt hagyjalak? Hogy Kimmich és Götze elé dobjalak?-szorított rá csuklómra.

-Nem, nem akarom.-válaszoltam.

-Akkor fogd be a kis szádat, mert ha én tömöm be annak nem fogsz örülni.-mondta idegesen, de a szemében vágy csillant meg.

-Ezt hogy értette?-szipogtam.

-Gondolkozz el rajta! De most fogd be a szádat és gyere velem!-rángatott magával.

Behúzott a Németek által elfoglalt városházába, ahol piros és horogkeresztes zászlók lógtak mindenhol és katonák vagy tisztek rohangáltak.

-Ajjaj, Manuel kanos!-kiáltott oda egy tiszt aki éppen a reggelijét fogyasztotta.

-Ő itt Thomas de, ha lehet ne menj a közelébe.-húzott a lépcső felé.

-Miért?-értetlenkedtem.

-Tudod Thomas elég perverz... főleg lányok körében.-mondta.

-Manu után enyém a kis csaj!-mondta Thomas. A becenév hallatán elmosolyodtam.