Szerelem a háborúban |Manuel Neuer| ✔

×8×

-Thomas szerette volna, ha visszajönnél.-mondta. A név hallatán lefagytam.

Döbbenten néztem rá.

-Nyugalom Antonina. Megígérte, hogy nem bánt.-mosolygott rám.

-Még nem mehetünk vissza.-motyogtam.

-Miért?-értetlenkedett.

-Még nem főtt le a tea.-mondtam.

-Jó ezt még megvárjuk.-mosolygott rám.

-Addig üljön le.-mutattam a fotelra, mire Manuel helyet foglalt ott. A konyhába mentem, ahol éppen kész volt a tea. Kitöltöttem két bögrébe és a nappaliba sétáltam.-Tessék.-nyújtottam Her Neuernek a teát. Elvette a kezemből, majd lassan inni kezdte azt.

Miután mindketten megittuk a teát, átmentünk a városházára. Manuelel felsétáltunk az irodájába, ahola amint beléptünk Thomas ránkmosolygott.

-Szia Antonina!-köszönt, de én annyira féltem tőle, hogy inkább Manuel háta mögé bújtam.-Nem kell félned tőlem!-jelentette ki. Manuel ellépett takarásomból, viszont egyik kezével megfogta az enyémet, de ekkor valaki kopogott majd lassan nyílt az ajtó.

-Jó napot Her Neuer!-emlete fel a kezét a tiszt náci stílusban.

-Jó napot Her Heck!-tette ugyanezt Maneul is.

-Tudna jönni? Van egy kis gond!-mondta aggodalmadsan .

-Persze, megyek.-mondta Manuel, mire a tiszt becsukta az ajtót. Manu, Thomas felé fordult.-Vigyázz Antoninára, amíg vissza nem jövök!-egedte el a kezem.

-De...-próbáltam ellenkezni, de Manuel a szvamba vágott.

-Nem érdekel a kifogásod Antonina!-mondta Manuel és elngedte a kezem, majd kilépett az ajtón.

Kettesben maradtam azzal a tiszttel, aki majdnem megerőszkolt. Leültem az egyik kanapéra és idegesen dobolni kezdtem az ujjaimmal. Jó pár perce csönd uralkodott köztünk, amit Thomas törött meg.

-Nem akarlak bántani!-mondta. Felnéztem rá és elmosolyodtam.-Tudod kiskoromban apukám sokat ivott és ez nem volt valami jó hatással rám.-magyarázta.-De sajnos ezen már nem változtathatunk.-vont vállat.

Ha tetszett kérlek kommentelj, csillagozz.💜