Az Álca 《Camren》

5. rész

Lauren szemszöge:  

Otthon nem volt kedvem nagyon semmihez. Össze-vissza mászkáltam a házban. Leültem a kanpapéra egy könyvvel a kezemben, de a sorok nem ragadtak meg a fejemben.

Lecsaptam az olvasmányt az előttem lévő asztalra.

- Ezt nem hiszem el!

Egyszerűen nagyon idegesnek és tehetetlennek éreztem magam.

Képtelen voltam egy helyben maradni, így lekaptam a fogasról a kabátomat, és elindultam gyalog. Nem volt pontos elképzelésem azzal kapcsolatban, hogy merre megyek.

A közeli parkban kötöttem ki.

Eszembe jutott Camila, és még elveszettebnek éreztem magam. Az idő mintha csak a hangulatomat tükrözte volna: elkezdett esni és én csak álltam egy helyben a szakadóesőben.

Régebben amikor ilyen helyzetben voltam énekeltem. Most is így tettem. Egy saját költemény mellett döntöttem ami a No Way volt.

I know you don't want me anymore
By the look on your face
They say when it rains it pours
You can tell by my face

Oh and I know, and you know
That we've been here before
I think I know how it should end,
We'veling us crazy
We ignore
Those with opinions of hate
We're not like the rest of them
Friends with insanity as of lately

A refrénnél kitártam két oldalra a kezeimet, és arcomat az ég felé emeltem.

Everyone comes with scars
But you can love them away
I told you that I wasn't perfect
You told me the same
I think that's why we belong
Together and unashamed
I told you that I wasn't perfect, no way
Way, way, no way, no way

Még percekig álltam ott. Vizes ruháimtól elkezdtem fázni.

Kicsit habár lenyugodtam, de problémáimra nem leltem megoldást.

A lakásomban gyorsan levetettem öltözékemet, és a fürdőbe mentem.

A kádat tele engedtem forró vízzel, majd belemásztam. Mély levegőt vettem, és lebuktam.

A hallásom eltompult, és ezzel együtt gondolataim is elhalványultak. Minél tovább akartam lent maradni, nem akartam feljönni a gindokkal teli világba. A víz alatt egy kicsit egyedül lehettem. Tüdőm levegőért könyörgött, így kiemeltem fejemet a felszínre.

Zihálva döntöttem neki a hideg csempének fejemet. Lehunyt szemeim alatt ismét rengeteg megoldatlan kérdés bukkant fel. A víz kihűlt, így az előre odakészített törölközőért nyúltam, melyet védtelen testem köré csavartam.

A kádat leengedtem, és magamra öltöttem esti viseletem.

Az órára siklott a tekintetem. Éjfél is elmúlt.

Bedőltem az ágyba, és bár fáradt voltam, mégis álmatlanság gyötört. Rémképek jelentek meg tudatomban, s megölt embereket láttam. Sosem volt velem ilyen probléma, a lelkiismeretem ezen a téren nem létezett, de ezekben a pillanatokban felütötte bennem a fejét. Vagy csak újraébredt.

- Miért tetted?- üvöltött felém egy nő, ki karjaiban fogta áldozatom.

- Sajnálom meg kellett tennem- zokogtam.

Levegőért kapkodva ébredtem fel. Kimentem a fürdőbe, és hideg vízzel öblítettem le felhevült, izzadságban úszó arcomat.

Visszaaludni úgy sem tudtam volna, így elkezdtem a suliba készülődni. A ruháimat stílusomhoz megfelelően választottam ki, fekete farmer, fehér póló és fekete bőrdzseki. Az óra hetet mutatott, így úgy döntöttem, elindulok az iskolába.

Mikor beértem az osztályterembe, csak egy ember volt bent... Camila.

Szemeit lassan rám emelte, és tekintetem találkozott az övével. Fejemet elkapva sétáltam a helyem felé, és elsétáltam a padja mellett.

- Sajnálom, hogy elmentél- szólalt meg fel sem nézve. Megtorpantam.

- Dolgom volt.

- Értem...

- Figyelj, nem akarok veled barátkozni- mondtam felé fordulva. Ez az állításom nem volt igaz, nagyon meg akartam ismerni, habár nagyon idegesített, de egy része igenis szimpatikus volt.

- Miért nem?- nézett rám egyik szemöldökét felhúzva.

- Mert... Csak!

- Rendben- fordult vissza a könyvéhez.

Tudom, hogy jól döntöttem, hogyha ellöktem magamtól, elvégre, nem lehettem vele jóban. Leültem a helyemre. Megjött még valaki. Szőke haja háta közepéig ért, barátságosan nézett felém.

- Tegnap nem volt alkalmam bemutatkozni neked, Dinah Jane Milika Ilaisaane Hansen Amasio vagyok.

- Őőő... Oké. Lauren Jauregui- fogadtam el a kezét, amelyet felém nyújtott.

- Úgy láttam, nem ül senki melletted, és csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy ülhetek e melléd?

- Persze- mosolyogtam felé.

Dinah levágta magát mellém, és elkezdett kérdezgetni.

- Milyen kajákat szeretsz? Hány éves vagy? Hol laktál ez előtt? Miért ide jöttél? Mik a terveid? Ez a teljes neved? Szereted a bocikat?

Eléggé furán nézhettem rá, de az ő stílusában válaszoltam.

- Minden kaját szeretek. 17. Nem messze innen. Így láttam jónak. Nincsenek terveim. Lauren Michelle Jauregui Morgado. Szeretem az állatokat.

Most ő nézett furán rám.

- Az király, jó fej vagy te, én érzem.

Valószínű ez volt életem legfurcsább beszélgetése.

A diákok lassan szállingóztak a terembe, mindenki megérkezett. Az első kezdetét vette.

Megint nem tudtam semmit sem csinálni, így elkezdtem véletlenszerűen rajzolgatni. Egy szép tájkép lett a művemből.

- Hallod, te ilyen szépen tudsz rajzolni?- fordult felém Dinah.

- Ezek szerint. Mit rajzoljak?-kérdeztem tőle.

- Rajzolj le engem, én úgyis olyan szép vagyok- dobta hátra a haját.

Én tényleg elkezdtem lerajzolni, néha felé tekintettem, hogy jól csinálok e mindent. Az első órán nem tudtam befejezni a mesterművemet, így szünetben is azon dolgoztam. Egyszer csak valami eltakarta a fényt előlem.

- Odébb mennél, nem látok!- motyogtam az alak felé, fel sem nézve.

- Persze... Bocs- a hang hallatára egyből felkaltam a fejem. Ismerős barna szemek néztek vissza rám.

- Ohh... Szia Camila!

- Szia Lolo!- mosolygott rám.

- Ne hívj Lolonak, nem szeretem, ha becézgetnek!

- Rendben, sajnálom Lolo!- direkt kihangsúlyozta a becenevemet.

Szemforgatva, de mosolyogva folytattam tovább a rajzomat.

Itt is a következő rész... Hát nem tudom, nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem, de remélem, hogy ez is elnyeri a tetszéseteket. Amúgy nem akarom elsietni a dolgokat, de majd lesznek itt Camrenes pillanatok, csak türelem... (Helyesírási hibákért elnézést, ha vannak) 😂