Az Álca 《Camren》

8.rész/TAG

Lauren szemszöge:

- Eljöhetnél hozzánk!- fordult felém reménytől ragyogó szemeivel.

Bepánikoltam.

Nekem kifejezetten jó lehetőség lenne. Lehet, hogy ki is használnám az alkalmat. Végülis nekem csak egy mozdulatba kerül és máris megint a maffia emberei közé kerülnék, ahol az lenne a jutalmam, hogy életben hagynak, de ha Alejandrot megölöm, azzal együt Camila egy részét is. A végtelenségig meg nem halogathatom az akciót.

- Rendben... Megyek!- csaptam le a lehetőségre. Legyünk túl rajta.

- Mehetünk most is! A szüleim úgysem fogják már megtudni, hogy nem mentünk suliba, vagyis ha nem küldenek ki értesítőt- nevetett fel kínosan.

- Csak nem fognak!- mosolyogtam erőltetetten.

- Mi a baj?- húzódott közelebb... Nagyon közel...

- Semmi!- teljesen zavarba jöttem.

- Nekem elmondhatod- még közelebb.

- Igen... Persze, ha lesz valami elmondom!- pattantam fel, és kimentem a konyhába. Camz utánam jött.

- Indulhatunk?- kérdezte.

- Igen! Persze...- a buszmegálló felé vettük az irányt.

Pár megálló után már meg is érkeztünk, nem voltam felkészülve erre a találkozásra. Az biztos, hogy egyel több szereplője lesz a rémálmaimnak.

Camz benyitott az ajtón.

- Itthon vagyok!- kiáltotta el magát.

Pár másodperc után egy férfi termett előttünk. Egy nagyon ismerős férfi.

- Szia, Camila!- köszöntötte egy szoros öleléssel Alejandro a lányt.

Összeszorult a torkom. Hogy tehetném ezt? Hogy tehetnék tönkre egy családot? Mi jogon?

- Szia! Látom, te vagy Camila új barátnője! Én Alejandro vagyok!- nyújtotta felém barátságosan a kezét.

- Lauren Jauregui...- mutatkoztam be, és elfogadtam a kézfogást.

Próbáltam nem mutatni érzelmeimet, mert tudtam, hogy Camila egyből észrevenné. Nem hiszem el, hogy ilyen kis idő is elég volt neki ahhoz, hogy kiismerjen.

- Sinu!- kiáltotta el magát Alejandro.

- Igen?- lépett hozzánk, majd mikor megpillantott örömöt láttam az arcán- Lauren? Igaz?

- Igen...

Camz elkezdett furán méregetni. Észrevette...

- Gyere csak!- fogta meg a karom és elkezdett felfelé húzni a lépcsőn. Mikor beértünk a szobájába nem hagyott időt körül nézni. Vállamra helyezte a kezét és lenyomott az ágyra.

- Valamit titkolsz!- méregetett.

- Nem... Mit titkolnék?- mentegetőztem.

- Nekem elmondhatod, ha van valami baj- ült le mellém.

- Nem. Nem, tényleg nincs semmi.

- Hát jó, ha nem, akkor nem.

- Figyelj, Camz! Vannak dolgok, amiket nem tudsz rólam, amiket nem szabad megtudnod. Legyen ennyi elég, jó?- szomorodtam el.

- Jónak nem jó... De megelégszem vele- mosolyodott el egy picit.

Felkeltem az ágyról, és körbenéztem. Az egész hely olyan vidám volt. A falakon fotók sorakoztak, barátokkal, családtagokkal.... Alejandroval. Elkaptam a tekintetemet. Camila gondolom ezt is észre vette, de most nem tette szóvá. Lábam alatt szőnyegpadló helyezkedett el, az ajtóval szembeni falhoz egy franciaágy volt tolva, jobb s bal oldalán egy-egy éjjeliszekrény. Az ágy fölött egy kép lógott, de nem olyana, mint az előzőek. Közelebb mentem. Nap és Hold.