Az Álca 《Camren》

2.rész

Lauren szemszöge:

Reggel ugyan abban az állapotban keltem fel. Fáradt voltam, és a kimerültségtől kezdett fájni a fejem.

Nosztalgikus hangulatban nyitottam ki a szekrényemet, és valami normális göncöt kerestem elő a kupacomból.

Mikor megtaláltam a keresett ruhadarabokat, el is mentem a fürdőszobába, hogy rendbe szedjem magam.

A reggeli rutinom végeztével (vagyis a pár évvel ezelőtti reggeli rutinon szerint, ugyanis átlagban még az igazak álmát alszom, mindegy ne bonyolódjunk bele...) kiléptem az épületből, és a buszmegállóban egy megfelelő járat után böngésztem.

Mikor megtaláltam a tökéletes buszt, vártam pár percet. Nemsokára egy luxus busz gurult felém, vidáman nézegettem az előttem álló járgányt, hogy nem valami tragaccsal kell nap mint nap mennem, de a nagy örömöm gyorsan (gyorsabban mint hittem) alábbhagyott, amikor a busz az orrom előtt gurult tovább, magamban szitkozódva léptem vissza a pár perccel ezelőtti helyemre, ugyanis a nagy örömöm közepette, már majdhogynem leszédülten a szegélyről.

Nem kellett sokat várni, meg is érkezett a másik véglet. De sajnálom azokat az embereket, akik ilyenen ülnek! Egy kárörvendő mosollyal az arcomon néztem a buszra, amikor a sofőr kérdezett tőlem valamit:

- Ön nem a Miami-i Gimnázium tanulója?

- De, miért?-kérdeztem vissza felhúzott szemöldökkel.

- Ja, csak mert ez az a járat- mutatott lazán hátra.

Sokkolódva álltam még két másodpercig. Basszus! Csak nekem lehet ilyen nagy szerencsém: a luxus busz az orrom előtt elzúg, ezen a tragacson ülő embereket, meg egy kárörvendő mosollyal ajándékoztam meg, mit sem sejtve, hogy én is az egyik szerencsétlen vagyok közülük.

Megvettem a jegyet, és egy szabad hely keresésére indultam, amit nem találtam, így álldogálhattam míg oda nem érünk.

Az a 10 perc szörnyen telt, ugyanis a buszban lévők száma kétszeresére nőtt, így minden kanyarodásnál nekimentem valakinek, aki csúnyán nézett rám.

Egy nő az egyik kanyarnál a 20 centis magassarkújával a lábújjamra taposott, mire felhőrdültem, erre a szerencsétlen azt hitte le akarom hányni, és adott is egy zacskót, pedig én győzkődtem, hogy jól vagyok, de nem hitte el.

Mikor a busz begurult a megállóba, rengeteg ember célozta meg az ajtókat, beleértve engem is. Nagy nehezen lekászálódtam, és a hatalmas épület felé lépkedtem. Felmentem a lépcsőn, majd bátran benyomtam az ajtót.

Egy tipikus kép fogadott. Ment a nyüzsgés. Az igazgatói felé vettem az irányt, amit meg is találtam viszonylag gyorsan.

Belépten a kék ajtón. Egy idős nő fogadott, gondolom ő lehet az igazgató.

- Jó napot kívánok! Lauren Jauregui vagyok, és nem rég iratkoztam be ide.

- Üdvözlöm, már elvégeztük a papír munkákat, már csak alá kell írnia ezt a lapot itt!- mutatott a lap alján található csíkra.

Szép és gyors mozdulattal aláfirkantottam a lapot, ami előttem hevert. Innen már nincs visszaút. Nehéz léptekkel hagytam el az igazgatói szobát, és a teremem felé kezdtem menni. Az osztály ajtaja előtt megtorpantam, és idegességtől remegő kezemet a hideg kilincsre helyeztem.

- Ááá, úgy látom Te vagy az új lány- szólalt meg mögülem egy hang.

- Miből gondolod ezt?- kérdeztem az ismeretlen felé fordulva.

- Az idegességedet a folyosó végéről is ki lehet szúrni- mondta.
Alaposan végigmérten az előttem álló lányt: barna haj, barna szem, fehér póló, és egy térd alattig érő szoknya.

- Nem vagyok ideges- közöltem ridegen, és mit sem törődve a lány pillantásaival beléptem az ajtón.

Szinte senki nem figyelt rám, inkább a saját elfoglaltságaikkal törődtek.

3 oszlopban helyezkedtek el a padok, a jobb oldali sort céloztam meg, és az egyetlen egy szabad hely felé vettem az irányt, hanyagul lehuppantam a székbe, és unalmamban elő vettem a telefonomat és a fülhallgatómat. Max hangerőn kezdtem üvöltetni a zenét, és hátradőlve, becsukott szemmel próbáltam kizárni az osztály alap ricsaját.

Arra figyeltem fel, hogy valaki a vállamat kopogtatja. Mikor kinyitottam a szemem, egyből az ismerős idegennel találtam szembe magamat.

- Mi van már megint?- rivalltam rá dühösen.

- Nyugi, csak szólni akartam, hogy mindjárt jön a tanár- emelte fel védekezően a kezeit.
- Rendben! Kösz! - bólintottam, és elpakoltam a cuccaimat.

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy ennyit késett az új rész, de behülyült a telefonom 😂😂 De most itt van!!