Az Álca 《Camren》

6. rész

Lauren szemszöge:

Az utolsó óra felénél járhattunk, amikor kész lettem a rajzzal.

- Kész!- csaptam le a ceruzát az asztalra.

- Mi van kész?- fordult felém a táblánál álló tanár- Meg van a megoldás?

- Öhmm... A megoldás?... Persze.... Tehát a megoldás annyi mint...- dadogtam össze-vissza.

Szemeimmel gyorsan átfutottam a táblára felírt egyenletet.

- Igen?- sürgetett.

- 5.... A meoldás 5!- hallottam egy suttogó hangot.

- Miss. Cabello! Ha ennyire jól megy, akkor fáradjon ki a táblához, és oldja meg!

Camila kényelmesen kisétált a táblához, és a kezébe vett egy krétát. Néztem ahogy gond nélkül írja fel a helyes választ,majd az ötöst kétszer vastagon aláhúzza.

- Rendben! Mennyen vissza a helyére!

Az óra folytatódott tovább, majd kicsöngettek.

- Tessék!- nyújtottam Dinah elé a róla készült rajzom.

- Te tényleg lerajzoltál?- nevetett fel- Hallod? Ez amúgy rohadt jó lett!

- Köszi!- mosolyogtam felé.

- Tényleg jó lett!- szólt bele a beszélgetésünkbe egy harmadik tag.

Dinah megforgatta a szemeit és sietve pakolni kezdte a cuccait, úgy látszik nem kedvelte a lányt aki mellettem vizsgálta a rajzomat.

- Köszi!- fordultam felé.

- Lucy vagyok- nyújtotta felém a kezét, amit el is fogadtam.

- Lauren- a szemem sarkából láttam Camilát ahogy dühösen kisiet a teremből.

Ennek meg mi a baja?

- Mióta rajzolsz?- érdeklődött kedvesen Lucy.

- Hümm... Nagyon régóta. Te rajszolsz?- kérdeztem én is tőle valamit.

- Hát nem annyira tudok, de ettől függetlenül szeretek- nevetett fel kínosan.

- Na, sziasztok!- köszönt el tőlünk Dinah.

- Szia!- intettem a magas lány felé.

Lucyval sokat beszélgettünk, és jóban lettünk, ami nagy újdonság, ugyanis nagyon nehezen találom meg másokkal a közös hangot. Haza buszoztunk, és kiderült, hogy a közelben lakik, így együtt tettük meg az utat.

- Akkor holnap találkozunk!- öleltük meg egymást.

Bementem a házba, és gyorsan elkészültem a lefekvéshez, mert nagyon elfáradtam ma.

Reggel kipihenten évredtem, majd a a fürdőbe sietve elkészültem.

A buszon elfoglaltam a helyemet. Lucy sietett felém.

- Jó reggelt!- mosolygott rám.

- Neked is!

- Leülhetek?- bökött a mellettem lévő üres helyre.

- Persze!

A busz gyorsabban haladt, legalábbis ezt éreztem, ugyanis jó társaságom volt.

A sulihoz érve leszálltunk, majd a bejárat felé vettük a lépteinket. A folyosón most nem volt akkora tömeg, így könnyen odaérhettünk a teremhez. Belépve pár kérdő szempárral találtuk szembe magunkat.
Megvontam a vállamat, majd Dinah mellé siettem.

- Hogyhogy együtt érkeztetek?- kérdezte suttogva.

- Ugyan azzal a busszal utazunk, mert közel lakunk- válaszoltam.

Éreztem, hogy néznek. Arra fordítottam a fejem, és Camila tekintetével találtam magamat szembe, de most a szemei nem barátságot tükröztek.

- Amúgy? Mizu?- kérdezte padtársam.

Felhúzott szemöldökkel fordultam felé.

- Csak beszélgetni próbálok!- mentegetőzött.

- Jól vagyok! Veled? Mizu?- idéztem tőle.

- Huhh... Ez tényleg szánalmasnak hangzik!- jegyezte meg röhögve, majd megkomolyodott- Jól vagyok. Köszönöm a kérdést.

Egyszerre nevettünk fel, és óra kezdetéig hülyültünk... És... Igazából az órán is.

Dinah éppen mesélt suttogva nekem egy faviccet, aminek már az elején szakadtam, mert kínzott a röhögőgörcs. Mikor Dinah befejezte leesett a poén, és még jobban nevetni kezdtem.

- Huhh... Huhh- sóhajtóztam nagyokat, hogy lenyugtassam magamat, de amikor Dinah felé pillanttottam, aki konkrétam megfulladt mellettem, megint ellezdtem röhögni. Persze halkan... Kezdetben.

- Úgy látom Dinah és Lauren igen jól szórakozik!- fordult felénk a tanár, mert meghallott minket. Én teljesen megkomolyodtam, majd Dinah vett egy nagy levegőt, és elkezdte menteni a menthetőt.

- Mi nem magán röhögtünk...- kezdett neki, mire homlokon csaptam magam- hanem a... A...

- Elhiszem, hogy unják az órát! De még csak negyed van. Ha a későbbiekben is magukra kell szólnom kiküldöm önöket- mondta fapofával, amit eléggé viccesnek talált Dinah ahhoz, hogy a visszatartott röhögés kitörjön belőle.

A padra csapott néhányat, és én is elkezdtem ismét nevetni.

- Kérem önöket fáradjanak ki a teremből.

Dinah felpattant a helyéről és magával húzott engem is.

- Viszont látásra!- köszöntem el megváltoztatott hangszínnel, amin Dinah ismét szakadt.

Becsuktuk magunk után az ajtót.

- ,,Kérem önöket fáradjanak ki a teremből"- figuráztam ki a tanárt.

Kimentünk az udvarra, és egy padon telepedtünk le.

- Amúgy, hogyhogy sulit váltottál?- kérdezte Dinah.

A téma hallatán teljesen megkomolyodtam, ugyanis eszembe jutott miért is vagyok itt. Hirtelen idő pazarlásnak találtam mindent.

- Ez komplikált!- mobdtam ridegen.

- Bocs. Nem tudtam, hogy kényes téma- kért bocsánatot.

- Semmi baj. Na én szerintem lépek!- jelentettem ki, majd felkeltem a padról.

- Lógunk? Lógunk?- kérdezte Dinah.

- Persze.

Komótosan kisétáltam az iskolából, és hazamentem.

Kell valami terv. Hogyan lehetne ezt kivitelezni? Mindenképp jóban kell lennem Camilával, hisz akkor el tudok majd menni hozzájuk feltűnés mentesen. Aztán a többit majd hozza a helyzet.

Itt is van! Remélem tetszett nektek. Sajnálom, hogy ritkán hozom a részeket, csak nincs ötletem. Ezzel a résszel se vagyok annyira megelégedve. De mindegy is. Boldog újévet!