A vér kötelez

Kakuzu titkos technikája

– Izanami? – kérdeztem vissza értetlen hangnemben. Ezt részben a körülöttem lévő emberek barátságtalan tekintete váltotta ki belőlem, részben pedig egy bevillanó emlék.

– Ha képes leszel az Izanami használatára, egy nap a két legendás Uchiha mellett foglal helyet a neved, akik szintén használták már. Dicsőséggel és hatalmas kockázattal jár az előidézése, ugyanis a látásodba is kerülhet – okított apa, amikor is Kurenai–sensei tisztelt meg minket a társaságával.

– Nem szükséges ilyenekről tudnia, Kakashi – feddte meg apát a fekete lobonccal rendelkező hölgy –, fiatal még hozzá, hogy értse.

Tévedtél, Kurenai–sensei. Értettem.

– Uchiha Itachi... te vagy az egyik, aki képes használni az Izanamit! – teljesen lesokkoltam. Tudtam, hogy az Uchihák vérörökségéhez tartozik ez a szemtechnika, de hogy most személyesen találkozom az egyik használóval...ez egyszerre drámai és botrányos. Olyan illetlenül viselkedtem egy nálam sokkal tiszteletreméltóbb shinobival, aki...várjunk csak. Kezdem elveszíteni az eszem. Ez az ember végzett egy klánnal, ráadásul foglyul ejtett, még ha nem is bánik velem olyan kegyetlenül.

– A kis túszodnak leesett a tantusz. Csiripelj csak, kismadárkám – Kisame egy durva mozdulattal megemelt a pólómnál fogva, majd ugyanazzal a lendülettel a falnak szorított. – Mit tudsz még?

– Engedd el őt – szólt Hidan lenéző hangsúllyal a hangjában, mintha csak sajnálná Kisame erejét, hogy rám pazarolja.

– Shinra Tensei – kontrázott Pein egyszerűen, majd a lökéshullámát használva Kisame kirepült az ablakon, míg én a padlóra érkeztem. Ilyenkor bezzeg senki nem kap el.

– Köszönöm – mondtam halkan, ezt követően megigazítottam a halacskának hála kinyújtott ruhadarabom. Nehezemre esik bármit is megköszönni nekik, de ha egyszer így alakult, nem volt sok választásom. Mellesleg nem szeretném kipróbálni ezt a sínre fekszel dolgot.

– Kisame néha elragadtatja magát, ne is törődj az undok viselkedésével – mondta mosolyogva az egyetlen női Akatsuki tag –, tud ő kedves is lenni, csak általában az ellenszenves énjét használja, hogy elrettentse az ellenfelét. De te nem vagy számára elég magabiztos és erős küzdőfél, ezt sűrűn ki is használja a hétköznapokban is.

– Ha ezt gondolja rólam, akkor nem ismer elég jól – feleltem. A hangulatom máris jobb lett, tekintve, hogy semelyik S-osztályú bűnöző nem nevetett a képembe, amikor kijelentettem, hogy igenis magabiztos és erős ninja vagyok. Kisame kivételével javarészt mindenki eléggé tiszteli a másikat, főleg Itachi, ami meglepő, tekintve, hogy ő az öccséhez hasonlóan bizonyára a nők álma.

***

Teltek a napok, hetek, közben szép lassan megtört a jég. Az Izanami témáról el is feledkezett a társaság, így nem voltam részese egy vallatásnak sem...még. Megismertem mindenkit kicsit közelebbről, köztük Konant, Hidant és Zetsut, akik nagyon kedvesek velem. Mindenben segítenek, de leginkább Itachi összpontosított rám. Ügyelt az érzéseimre, a technikáimra, a gyakorlásokra, sőt, olykor még arra is, hogy tisztában legyek Konoha történelmével.

Az edzések során sokszor terelődött el a téma, de mindezek ellenére is képes vagyok genjutsut gyakorolni bárkire. Bárkire, akinek nincs sharinganja, ugyanis ott bukott a terv. De három év után végre magabiztosan fésülöm ki a szememből a hajam, hogy büszkén, éles szemmel tekinthessek a világra.

Mellesleg imádom genjutsuba zárni Itachi rocker tyúkjait!

– Rendben, akkor most újra. Kakuzu, kész vagy? – kérdezte Itachi, ezzel megadta a jelet nekem.

– Persze, de mire? Ha megtudom, hogy bármit is terveztek, feldarabollak titeket – fenyegetőzött zöld szemű barátunk, de én csak nevettem rajta.

– A helyetekben jobban tartanék attól, hogy kirabol – röhögte Hidan az ablakon kihajolva. A kezében Kakuzu tárcáját lengette, de ahogy nevetett, elernyedtek az izmai és elengedte azt. A szétvarrt pénzeszsák azonnal a vagyona után akart szaladni, de én még időben elkaptam a tekintetét.

– Kokuangyo no Jutsu! – suttogtam magam elé, ezzel egyidőben pedig lehunytam a jobb szemem.

Kakuzu pár másodperc elteltével a szeme elé kapta a kezeit.

– Nem látok bazd...! Mi a rohadt életet csináltál?! – ordította a földre rogyva. – Ezért megöllek!

– Sayuri, elég lesz – mondta mesterem, mire a technikát befejeztem és visszaadtam a pénzeszsák látását és valóságérzetét. – Nem mellesleg megnéztem volna egy küzdelmet közted és Sayuri közt. Míg te vakon a chakráját sem érzékeled, ő tanulmányozta minden mozdulatod egy másodperc leforgása alatt, így számodra egy jól irányzott erős ütés is halálos lehetett volna.

– Viszont most látok. Úgyhogy jobb, ha menekülsz, kislány.

Kakuzu egy könyörtelen vigyorral közeledett felém, miközben sötét árnyak keletkeztek a teste különböző pontjain.

– Bármire is készülsz, azonnal hagyd abba! – kiáltottam rá indulatosan, majd Itachira néztem segítségért könyörögve. Sosem mutatnám ki, hogy mennyire is tartok Kakuzutól, de jelen esetben kivételt tettem. Hisz a kivétel erősíti a szabályt, nem?

Itachi, mintha csak az edzésem része volna, a fának dőlve figyelte az eseményeket.

Hátrálni kezdtem, közben az egyik tőröm felé hajítottam. Legnagyobb meglepetésemre az a fekete valami előtört és kivédte a fegyverem.

– Hadd mutassak be valakit – vigyorgott. – Ő itt a villám elemű Jiongu, az én legféltettebb kincsem! – nevette el magát. Ez is valamilyen báb?

– Jashin–sama szerelmére, Kakuzu, fékezd magad! – szólt közbe Hidan egy csomag pocky–val a kezében – Még a végén megsérül valaki!

– Kussolj, te imádkozó sáska! – mordult fel ellenfelem. Hidan tökéletesen tudja, hogyan kell felbosszantani valakit, főleg akkor, ha az a valaki Kakuzu, vagy ahogy ő nevezi, "Kaki". – Éppen azon vagyok, hogy megsérüljön.

– Kuchiyose no Jutsu! – A földhöz csaptam a tenyerem, ezzel megidéztem a kedvenc máltai tigrisem, Kileyt.

– Végre kinyújtózhatok kicsit. Már azt hittem, hogy sosem lesz rám szükséged, erre bebizonyítod ennek az ellentetjét. Gyámoltalan kisasszony – Sipákolt ismételten a nagyhatalmú tigris, figyelembe se véve a helyzet súlyosságát.

– Megtennéd, hogy most az egyszer kimentesz egy elég kellemetlen szituációból?

– Megvan az ára – Villantotta meg szemfogait egy félmosoly kíséretében.

– Elég a csevegésből! – A szétvarrt hangját már csak a szél süvítette felénk. Mire észbekaptunk, a mögöttünk lévő fát már villámok járták át, majd nem sokkal később szó szerint porszemekre hullott a növény.

A következő pillanatban felém közelített a villámcsapás. A szemem sarkából láttam, ahogy Itachi megrezzen, majd gyors iramban a támadóm felé száguld. Mindaddig Kiley határozottan rámugrott, ezzel kitértünk a villám elől, majd a földön kötöttünk ki.

Mindez alig pár másodperc alatt.

– Kiley, nem is tudom, hogyan köszönhetném ezt meg neked! – hálálkodtam a tigrisnek, de ő rám se hederített. Egy kecses mozdulattal feltápászkodott.

– Egyszerűen magamat védtem. Az, hogy te útban voltál, nem jelent semmit.

– Te sem változol – Elmosolyodtam. Sajnos nem sokáig tartott az örömöm, ugyanis Kaki agya kezdett elborulni.

Amikor már a második szörnyet próbálta előidézni, Hidan, Itachi, Pein, Kisame és Zetsu szinte egyszerre tűntek fel a semmiből. Mondjuk Hidan és a drágalátos senseiem eddig is itt voltak, de nem óhajtottak tenni semmit.

Megállították a pénzeszsákot, vele együtt azt a fekete lényt is. Komolyan ennyire veszélyes volna, hogy rögtön öt ember kell, hogy lefogják?

Nem sokkal később amikor már nyugodtabb hangulata lett a szétvarrtnak, bementem a szobájukba abban a hitben, hogy már nem haragszik.