Te és Én (MarcusandMartinus) łłłBefejezettłłł

Jobban mint mást..

Sajnálom én csak..-megakadt szavam. Felnézett a szeme könnyes volt, nem tudtam mit mondani. Csak álltam és néztem. Újra azt a könnyes tekintetet láttam mint ezelőtt egy hónapja. Folyton csak megbántom. Vagy tettel, vagy szóval. Miért vagyok ennyire hülyén össze rakva? Mondja már el valaki???? Egymás után követem el a hibákat. Mindig nála. Csak azt vettem észre hogy ő elmosolyodik, de én nem tudtam,ránéztem. Nem értettem semmit....Mint általában. Még mindig ott a mosoly az arcán. De most vajon miért mosolyog? Miért néz rám kedvesen? 

-Martinus-remegett hangja. Sóhajtása után folytatta mondanivalóját-köszönöm-rám nézett majd kivett valamit a zsebéből, majd felém nyújtotta. 

-Mit csinálsz?-zavarodtam meg. Ő meg csak mosolygott. A szeme még mindig könnyes volt. Vissza tartotta a sírást. 

-fejezzük be..-nyögte ki. Majd a kezemért nyúlt. S abba helyezte amit szorongatott. Mikor megláttam mi volt az. Végem lett. A nyaklánc volt. El sem hiszen hogy még mindig meg van neki. Vagyis már csak volt. Ugyanis visszaadta.

-ne csináld ezt-ráztam neg a fejem.-

-Nem tudnék már bízni benned-hullott le egy könnye. Csak rám nézett,még utoljára két kék szemével-szia Martinus-száját beszorítva tűnt el a szobája ajtajában. Én pedig csak bámultam ki a fejemből. Az ajtóra, a medálra. Annak hátuljára. Ja persze Forever meg minden. Hogy veszíthettem el egy nap alatt két lányt? Nem hiszen el. Akkor ez azt jelenti...ennyi volt. Soha többé nem látom. Nem beszélhetek vele. El kell elejtenem, de hogyan?? Sosem tudtam. Ő egy olyan lány akit senki nem tud elfelejteni, ha egyszer az élete része lesz. Mindent amit terveztem..vége. Mintha elfújta volna a szél. Nincs többé. Életem legjobb évei történtek vele. Hiába veszekedtünk, hiába tartottunk szünetet. Nem bírtuk egymás nélkül. Hiányzik. Nagyon hiányzik. Pedig csak pár perce hagyott itt. Őt akarom, ide vissza. Ő az én hercegnőm, nem másé. De már el is vesztettem. És úgy tűnik végleg. De minden este, a szobám ablakából fogom bámulni a csillagokat, ahogy azt mi is tettük. Minden este kimegyek majd az erdő közepében lévő tisztásba, ahol a legjobb élményeinket szereztük. Mosollyal nézem majd Amanda kertjét, mert ott találkoztunk. És talán akkor majd megtanulok nélküle élni. De nem felejtem el. Mindig ő lesz az a lány..aki megmutatta milyen is a szerelem. És hogy annak vannak akadályai, nem is kevés. De túl lehet élni, együtt mindent. Mert ketten többre vagyunk képesek. Ő kiegészít, ahogy más nem. Mert szeretem..jobban mint mást...