Focista és a stréber

4. Fejezet

,,És belebotlottam abba a személybe akivel mindig is találkozni akartam..."

- Ohh bo-bocsánat... - mondtam.
- Semmi baj. Segíthetek valamiben? - kérdezte.
- I-igen a-a mo-mosdót ke-keresem..
- A folyosó végén balra. - mondta és rám mosolygott.
- Kö-köszönöm..
- Nincs mit.
Elkezdtem sétálni arra amerre mondta. El sem hiszem, hogy találkoztam vele, és én csak nyögdécselni tudtam. Hogy lehetek ilyen béna.
Gyorsan bementem a mosdóba elvégeztem a dolgom, és megnéztem magam a tükörben.
Kimentem és gyorsan sétáltam, inkább futottam, mert Nick már vár rám. Ugyanazon az útvonalon mentem vissza amin jöttem.
- Na végre, hogy itt vagy! Hol voltál? - mondta Nick.
- Mostóban, mint ahogyan mondtam mikor elmentem, csak eltevedtem. De viszont megérte, mert találkoztam Neymar-ral. - mondtam.
- Komoly?
- Aha, de sajna autogrammot nem sikerült kérnem, mert akkora shok ért, hogy csak nyögdécselni tudtam.
- Nem baj, ami késik nem múlik. - mondta és átölelt - Na, de menjünk. - tette hozzá.

*~*~*~*~*~*

Életem legszebb napja volt a tegnapi. Találkoztam Neymar-ral, ott voltam a meccsen. Azt hittem ilyen velem soha nem fog megtörténni, de megtörtént. Mindenesetre most új hét kezdődik a suliban. A szokásos, dolgaimat elvégeztem ma reggel is. Anya ismét korán reggel ment dolgozni, Nicknek volt 0. órája, szóval egyedül vagyok itthon.
Busszal mentem suliba. Szandrával beszélgettünk ebédszünetben, és kiderült, hogy spanyolra együtt járunk. Tudtam én, hogy valahonnan ismerős volt a lány. Úgy érzem végre van egy barátom. Megértjük egymást, és nem mellesleg nem vagyok egyedül ebédszünetekben.
Suli után mentem a szokásos tanulós helyemre. Szandra most nem tudot jönni, mert edzése lesz.
Elsétáltam a közeli parkba. Leültem ahhoz a padhoz ahol mindig ülni szoktam. Kipakoltam a táskámból a tankönyveket amiben leckém van. Már a felével végeztem, mikor mozgást észleltem magamkörül. Valaki leült velem szembe. Felnéztem, hogy vajon ki lehet az. Nagyon meglepődtem.
- Szia! Nem te vagy az a lány akivel a tegnapi meccsen találkoztam? Aki a mosdót kereste? - kérdezte.
- Sz-szia! - mély levegő Emily, ne dadogj - Igen én vagyok. - mondtam és rámosolyogtam.
- Akkor örvendek! Neymar Jr. vagyok, de gondolom erre már akkor rájöttel - mondta nevetve és kezet nyújtott.
- Emily. - mondtam és kezet fogtam vele.
- Szép neved van.- mondta.
- Kö-köszönöm. - mondtam zavarban.
Két hosszú percen keresztül csönd volt, majd végül én törtem meg egy kérdéssel.
- És... hogy te itt? - kérdeztem.
- Nincs edzés és így gondoltam kijövök a parkba, és nagyon ismerős voltál így ide jöttem . - mondta.
- Értem. - mondtam, mert igazából fogalmam sincs mit mondjak.
- Mindig eltévedsz új helyeken? - kérdezte.
- Igen. - mondtam nevetve.
- Legalább volt egy helyes focista aki megmutatta merre menj. - mondta ő is nevetve.
Hát igen helyes focista. Nem merem megkérdezni, hogy ad-e egy autogramot. Biztos adan, mert miért ne, de félek.
- És... szeretnél egy autogramot? - kérdezte.
Istenem mintha a gondolataimban olvasna, ez ijesztő. De legalább nem kellet megkérdeznem.
- Igen nagyon szeretnék. - mondtam és kivettem a táskámból a poszert és oda nyújtottam neki, egy tollal együtt.
Aláírta majd vissza adta.
- Nagyon szépen köszönöm. - mondtam könnybe lábadt szemmel.
El sem hiszem, hogy aláírta.
- Jaj ne sírj. - mondta és odajött, megölelt.
Átjárt a melegség, ahogyan a karjai közé zárt.

Sziasztok!
Ez itt a negyedik rész. Remélem tetszett és nem okoztam csalódást, bárt nem Hitlerrel találkozott, ahogyan egyik kommentelőm mondta, de remélem így is tetszik neki is meg mindenkinek. Megszeretném köszönni ezt a 170 nézetséget. Nagyon örülök, hogy ennyien olvassátok. Remélem a továbbiakban is itt lesztek és olvasni fogjátok.😘