Focista és a stréber

9. Fejezet

,,Oda hajolt hozzám majd gyengéden megcsókolt."

   Megcsókolt. Na én itt lefagytam. Mire észbe kaptam ő már itt se volt. Messi jött oda hozzám.
- Jól vagy Em? - kérdezte.
- Nem... - válaszoltam. - Nincs rendben semmi... Itt hagy mindent... Elmegy... Végleg... És igaza van én maradok... Egyedül... Nem lesz már itt, nem fogunk beszélgetni többet... Elhagy engem...
   Gyorsan elfutottam. Nem akarok látni senkit.
- Emily várj!
- Ne menj!
- Em csak ne csinálj semmi hülyeséget!
   Ezeket kiabálták utánam, és kiabáltak még valamit, de azt már nem hallottam. Csak futottam, és futottam, ahogyan tudtam. Mindegy hova csak el innen. Nem akarok többet ehhez a stadionhoz jönni. Érez irántam többet, mint barátság, mert megcsókolt. De nem lehetünk együtt, mert ő elmegy. Elhagyja a várost és kitudja hova megy. Nem baj ő egy focista ez normális dolog egy focista életében.
   Oda értem a parkhoz ahol találkoztunk. Hogy miért ide jöttem azt nem tudom. Talán bíztam benne, hogy itt lesz. De nem.. Ő nem akar engem látni többet.
   Vajon neki is ennyire fáj, mint nekem? Vagy neki nem fáj, mert megszokta már, hogy utazik és mindig mindekit magamögött hagy?
   Leültem egy fa tövébe. Összekulcsoltam a lábam majd csak zokogtam. Ennyire még semmi sem fájt. Igen, mert én hülye azt hittem, hogy majd boldogan élünk míg meg nem halunk.
   Lépteket hallok. Nem akarok felnézni. Félek ki lesz az. Érzem, hogy itt van mellettem. Ahogy megérintette a kezem összerezzentem. Félek, ha most felnézek akkor Neymar lesz velem szemben.
- Emily... - kezdte.
   Igen ez Neymar. Tudtam. Éreztem. Szépen lassan felnéztem rá, majd letöröltem a könnyeimet.
- Látod ezért nem akartam... - mondta.
- De már mindegy... - folytattam.
- Emily, én tényleg szeretlek téged. A világ legjobb barátja vagy. Nagyon élveztem, hogy végre volt valaki aki nem úgy kezelt, mint egy hírességet, hanem mint egy átlagos embert. Hiányozni fog ez nagyon. - mondta.
- Én is szeretlek. - mondtam.
   Csak ennyit tudtam mondani. Nem tudom mit mondathatnék még.
- Gyere haza kísérlek. - mondta, majd megfogta a kezem, hogy segítsen felállni.
   Hagytam magam, hogy felhúzzon. Nem akartam ellenkezni, pedig szívem szerintem maradtam volna itt.
   Megfogta a kezem majd együtt sétáltunk egészen a kocsijáig. Egyikünk se szólt egy szót se. Ebből a pillanatból már csak a paparazzik hiányoztak. És igen ők is itt voltak. Vagy 200 kép készült arról, hogy a fától egészen a kocsiig elsétáltunk kézen fogva és én kisírt szemekkel. Kíváncsi leszek milyen storyt találnak ki ebből holnapra.
   Mikor odaértünk a kocsihoz, Neymar kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját majd beszálltam. Becsukta az ajtót, aztán átment a túloldalra és beszállt ő is a kocsiba. Bekötöttem magam, fő a biztonság. Most se szóltunk egy szót se. Beindította a kocsit majd haza vitt engem. Leparkolt a ház előtt, és szállt volna ki, hogy kinyissa nekem az ajtót, de én megelőztem. Kiszálltam, becsuktam az ajtót, majd be is mentem a házba. Valahogy most az ő társaságát se akartam.
   Mikor beléptem a házba még lámpát se kapcsoltam, pedig igen késő volt már, és sötét is. Levettem a cipőm, majd a lépcső felé vettem az irányt. Felmentem az emeletre majd megálltam. Gondolkoztam, hogy most hova menjek mit csináljak. Igaz hülyeség lenne egy ilyen kis esett miatt ártani magamnak. Ez igaz. Szóval úgy döntöttem inkább lefekszem aludni úgy ahogy vagyok. Nem érdekelt már ez sem. Csak abban tudtam bízni, hogy holnapra jobban leszek.
   Kinyitottam a szobám ajtaját majd bementem. Becsuktam és az ágyam felé vettem az irányt. Mikor odaértem szép lassan ráfeküdtem. Behunytam a szemeim, és gondolkodtam.

Sziasztok!
Itt is lenne a következő rész. Bocsánat, hogy ennyit kellet várni csak nem volt nagyon ihletem. Lehet, hogy most is majd egy kicsit több időt kell várni. Türelmeteket kérem. Remélem vagytok még itt akik olvassátok. Ha tetszett voteoljatok és kommenteljetek, hogy tudjam van értelme folytatnom.☺️❤️