Szentjánosbogár

Zavaró

Az iskola mögött beszélgettünk először. Aznap nekem hátra kellett kivinnem a szemetet a suli mögötti közös szeméttárolóba. Ráérősen ballagtam a célom felé, de amikor befordultam a sarkon és megláttalak, megálltam. Melletted is egy kuka volt, de te a falnál guggolva gömbölyödtél össze. Mint egy szomorú gombóc.

Megvontam a vállam. Végül is nem az én dolgom volt. Nem is ismerjük egymást.

Már mentem volna el melletted, amikor hirtelen megszólaltál.

- Sajnálom.

Értetlenül fordultam hátra.

- Mit?

- Hogy miattam Eriék olyan sokáig piszkáltak. Az én hibám. Sajnálom.

Végigmértem a lányt.

- Az a lány nélküled is belekötött volna valakibe. Ne értsd félre, nem hibáztattalak. Nem nagyon számított a jelenléted. Se neki, sem nekem – mondom hűvösen.

Te még mindig nem szóltál, én pedig téged bámultalak. Nem emelte fel a fejét, még mindig gombócba gömbölyödve guggoltál a fal mellett. Láttam, hogy egy picit remegsz.

Lehet, hogy....

- Szóval a kis méhkirálynő kitárta szárnyait, hogy ne csak herceget de lovagot is szerezzen magának? - kérdeztem gúnyos mosollyal.

Visszautasították.

Odett hattyú maradt, Odile pedig megkapta amit akart.

Te összébb húztad magad és próbáltad elrejteni a szipogásod. Tudtam, hogy legszívesebben eltűnnél a világról.

Sok férfi azt mondja, nem tudja elviselni ha egy nő sír. Erre azt gondolnák az ember, hogy milyen férfias! Nem hagyna magára egy szomorú nőt! Szerintem inkább idegesíti őket, hogy nem tudnak mit kezdeni vele. Ahogy én se.

Kellemetlen.

Irritáló.

Az egész helyzet az volt.

Kinyitottam a számat és minden gondolatom kijött belőlem.

- Komolyan azt hiszed, hogy ha összejönne a kis hercegeddel akkor nem látna át rajtad az első pillanatban? Az a srác nem ostoba, csak sajnos az ostoba lányokat szereti. A te kis királynődnek csak annyi esze van amennyi elég ahhoz, hogy megkaphassa amit akar – mondtam higgadtan.

Te erre kissé összerezzentél. Tudtad, hogy ez az igazság de nem akartad elfogadni.

- Ez nem igaz! Eri okos, kedves és szép. Mindenkivel jól kijön és tökéletes az alakja. Mindig, mindenkivel van beszédtémája. Nem meglepő, hogy Waka-kun őt választotta – kezdted mondani inkább magadnak mint nekem.

Elhallgattál én pedig csak néztelek. Végül leraktam a kukát és leültem melléd.

- Ezzel a szöveggel vigasztalod magad? Elég gyenge. Mégis kit akarsz így átverni? Engem? Azt a srácot? A királynőt? Csak magadat áltatod. De mégis, hogy akarsz őszinte lenni azzal a sráccal ha saját magaddal sem tudsz az lenni? Így akarsz valakit szeretni? - néztem rá.

Fogalmam sincs miért teszem ezt. A többi ember általában hidegen hagy. Az ő problémája is mindennapos. A barátnőjének hitt fúria lenyúlta a szíve választottját.

Na és?

Sok lánnyal megtörténik. Legközelebb jobban választ.

Akkoriban még ostobának tartottalak, hogy egy fiú miatt ilyenné tudsz válni. Akkoriban még nem tudtam, hogy egyszer én is érezni fogom azt amit most te.

De most?

Most csak unottan néztelek és nem értettem magam, miért ülök most melletted?

Miért hallgatom a szánalmas szavaidat?

Miért nem állok fel és hagylak itt?

Kérdések futottak át az agyamon, de egyikre sem tudtam a választ. Felsóhajtottam és oldalra fordítottam a fejem.

- Bosszantó - motyogtam.

Te összeszedted magad és felemelted a fejed.

- Ha ennyire bosszantalak, akkor minek vagy még itt? Nincs szükségem a kioktatásodra! Majd ha képes leszel szeretet érezni, akkor dumálj! Én tényleg szeretem őt és ezek az érzések is őszinték! Hagyj béké! Menj el! - kelt ki magából.

Feléd fordultam és felvontam a szemöldököm.

Meglepett ez a hang de valahogy elégedett voltam. Mert ez a hang a valódi énedhez tartozott. Ahhoz, amit igyekeztél magadban a legmélyebbre eltemetni.

- Rendben – álltam fel, felkaptam a kukát és tovább indultam az eredeti célom felé.

Te hirtelen megragadtad az ingem. Megálltam és a fejemet oldalra fordítottam, hogy lássalak.

- Mi a neved? - kérdezte a szemembe nézve.

- Hara Arashi – mondtam majd indultam volna tovább.

De a kezed még mindig az ingemet szorította. Felemelt fejjel a szemembe néztél.

Barna szemek. Átlagosak, mégis nyugtalanítóak. Mert nyugtalanító érzéseket keltettek bennem.

-Hotaru. Fujiwara Hotaru!

Ez volt az első beszélgetésünk.