Szentjánosbogár

Lépések

Ahogy Kazuval megbeszéltük, vártam.

 Nem mondtam többé semmit. Köszöntem és néha beszélgettünk kis semmiségekről, de a többiről nem esett szó.

Ez így ment még pár napig.

 Az igazat megvallva, nem is igazán bántam ezt. Tudtam, hogyha mégis szakítasz a sráccal, vallanom kell. Vagyis ezt határoztam el még az elején. De így érezve az ízét, már rég nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet lenne. A válaszod kiszámíthatatlan volt. Persze az igazi választ tudtam. Tudtam, hogy nem tekintesz rám úgy, ahogy én rád. De nem tudom melyik lett volna rosszabb. Az, ha egyből elutasítasz, vagy az, ha hamis reményt keltve bennem, belemész.

Ha igent mondasz, mindent meg fogok tenni, hogy belém szeress.

De mi van ha mégse szeretsz belém?

Vagy mi van ha rögtön elutasítasz, és többé szóba se állsz velem?

 Ilyen és ehhez hasonló kérdések futottak át agyamon minden este, amikor álmatlanul forgolódtam az ágyban.

Akkor éreztem először és utoljára azt, hogy örülök neki. Örülök annak, hogy még nem szakítottatok.

Aztán ez a pár nap is eltelt, és eljött a nagy nap.

Amiről én reggel felkelve még mit sem tudtam.

 Akkor még úgy hittem, semmi különleges sincs ebben a napban. Reggel nehezen keltem. Sehogy sem akart kimenni az álom a szememből. Elvonszoltam magam a fürdőig és hideg vízzel lezuhanyoztam. Ezután reggeli, majd fogmosás és indulás.

 Lassan, komótosan készülődtem. Misa kiszáguldott mellettem az ajtón, majdnem fel is lökött. De már megszoktam. Misa mindig késésben van mindenhonnan. Ráadásul az alsóközép, ahova jár kétszer olyan messze van tőlünk, mint az én iskolám. Egy ásítás kíséretében csuktam be magam mögött a kaput. Némán baktattam az iskola felé, és közeben nézelődtem. Szeretem ezt a környéket. Csendes és békés. Tökéletes kertvárosi rész,elzárva a főútvonaltól. A kocsik zaja nem hallatszódik be idáig. A sétálóutcákra pedig még véletlenül sem jöhet be egy kocsi.

Teljes lelki nyugalommal sétáltam végig az utcán. Hallgattam a szél halk hangját, kikerültem az este keletkezett tócsákat és felnéztem a faágakon daloló madarakra. Még kevesen voltak, azt idő is hűvösebb volt.

Beérve az iskolába, rutinszerűen mentem a szekrényemhez és vettem fel a váltócipőm. Lassan sétáltam a termemhez. Még nem volt benn senki. Leültem és elkezdtem kipakolni. A többiek lassan szállingóztak. Senki se siette el.

Én ezalatt az ablakon kibámulva vártam, hogy elkezdődjön az óra. Álmos voltam. Nem nagyon figyeltem a körülöttem lévőkre. Hallottam a hátam mögött felhangzó nevetéseket és sopánkodásokat, de egyik sem érdekelt igazán.

Az órák lassúak és vontatottak voltak. A tanárok még a szokásosnál is unottabban adták elő az anyagot.

Az kicsöngetés megváltás volt mindenki számára. Ráadásul napközben az eső is esni kezdett. Ezután egész nap zuhogott.

Lassan haladtam a klubtermem felé. A hangulatom egyre nyomottabb és nyomottabb lett.

Az elnök felfüggesztette a mai klubbtevékenységet. Senki sem volt abban a hangulatban, hogy normális munkát tudjon végezni. Csak szenvedés volt az egész.

Míg a többiek gyorsan elviharzottak, hogy minél előbb hazaérjenek, én lassan ballagtam végig az üres folyosókon. Mindig nagyon fura így látni őket.

Üresen.

Már annyira megszoktam a bennük visszhangzó hangzavart, hogy minden alkalommal meglepődök az kihaltságukon.

Átvettem a cipőmet és a bejárat felé indultam. Még az árkádok alatt kinyitottam az esernyőmet, de nem léptem ki a szabad ég alá. Mert megláttalak téged. Nekem háttal, az egyik oszlopnak dőlve álltál és az esernyődet szorongattad. Többször is a kapu felé pillantottál, de nem indultál el. Pár pillanatig csak néztelek, aztán melled léptem.

- Nem mész haza?

 Te ijedten kaptad felém a fejed. Amikor megbizonyosodtál róla, hogy ki vagyok, halványan elmosolyodtál.

- Arashi-kun!

- Szóval, nem mész? - kérdeztem újra, és elmosolyodtam.

- De, épp indulni akartam!

 Volt benned valami fura. Valami más. Nyugtalanított a hangod, mert más volt mint általában. Nyugtalanított a szemed, mert valami szokatlan fény csillogott benne.

- Akkor menjünk együtt egy darabon - mondtam, és megpróbáltam nem tudomást venni a hangodról és a tekintetedről.

Ezután megint semmiségekről kezdtünk el beszélni. De ez valahogy más volt, mint általában.

 A belőle áradó feszültség tapintható volt. Megálltunk a kereszteződében. Mindketten elhallgattunk és lehajtott fejjel álltunk egymással szemben. A lábam előtt lévő pocsolyából a saját szánalmas ábrázatom nézett vissza rám. Ennek hatására nagy levegőt vettem és felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézhessek. De ő még mindig lehajtott fejjel állt. Összeszedtem magam és végre megszólaltam.

- Hota....

- Szakítottam vele!

 A szavaid villámcsapásként cikáztak végig a testemen. Elkerekedett szemekkel, lefagyva néztem rád.

- Mi,...vagyis inkább én, szakítottam. Neki is és Eriéknek is elmondtam mindazt amit gondolok, és mindazt amit mondtál. És nem bántam meg! Örülök, hogy megtettem!

 A hangod ugyan határozott volt és nem remegett meg, de a vállad igen, Felnéztél rám. Apró könnycseppek folytak végig az arcodon.

- Szóval nem bánod? - kérdeztem érzelemmentes hangon.

- Nem! - mondtad határozottan.

- Csak? - Tudtam, hogy itt még nincs vége.

-Csak.....- itt megálltál és újra a föld felé fordítottad az arcod. - ....csak...

 Halvány mosoly futott át az arcomon. Eléd léptem és a fejed búbjára tettem a kezem, majd lassan simogatni kezdtem.

- Otsukaresama!

Felnéztél rám. A tekintetünk találkozott. Elmosolyodtál és bólintottál.

 Földön túli boldogságban úsztam. Abban a pillanatban tudtam, hogy nincs nálam boldogabb lény a földön.

Pedig ez még nem teljes siker.

 Amikor minden eszembe jutott, elkomorodtam. Lassan levettem magam mellé ejtettem a fejedet simogató kezemet. Te értetlenül emelted rám a tekinteted, mire én elfordítottam a fejem.

 Kétségek között őrlődtem. Nem mertem megszólalni. Bennem rekedt a levegő is. Hirtelen fogalmam sem volt, mit is kellene pontosan mondanom. Tudtam, hogy egy szó az egész, egyetlen fránya szó, de mégis képtelen voltam kimondani. Ideges voltam, nem is kicsit. Lassan sikerült magamat összeszednem és újra rád emeltem a tekintetem. Te várakozón, kedves mosollyal néztél rám.

Nagy levegőt vettem, és lassan kifújva azt összeszedtem minden bátorságom.

- Hotaru.......