Get Loki'd

Egyedül Németországban

Lassan benyitottam a hotelszobába és felkapcsoltam a villanyt. Hát nem azt láttam, amire számítottam. Rá kellett jönnöm, hogy egy német kisvárosban más fogalma van a 'hotel'-nak, mint New Yorkban. Jó, bizonyára nem ez volt ott a legdrágább szoba, hiszem minek költenének erre annyi pénzt, úgyis csak egy éjszakát maradok Németországban.
Remélhetőleg.
Mivel nem volt semmi cuccom, levettem a cipőmet és bedőltem az ágyba. Nagyon sokáig tartott, mire elaludtam. A fejem nagyon fájt, nemcsak a sok izgalom miatt. Azt mondták két éve, hogy még néhány évem van hátra. Mennyi az a néhány?
Kettő-három? Vagy három-négy? Talán még öt is van.
Elgondolkodtam rajta, hogy megéri-e ez az egész a Tesseractért. Miért is akarok élni?
Meg akarom ismerni a világot. Tizenhét év alatt sokat tanulhattam. Mindent be akarok pótolni.
Lokira gondoltam. Vajon hány éves lehet? Harmincnál nem néz ki többnek.
Sokáig járt az agyam, nehezen tudtam elaludni.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki kopog az ajtómon. Hirtelen nem tudtam, hol vagyok, aztán minden beugrott. Az ajtóhoz léptem. A hotel egyik dolgozója állt ott, egy papírdobozzal a kezében. Erős akcentussal beszélt, ezért alig értettem meg, hogy csomagot kaptam Amerikából. Megköszöntem, ő pedig gyorsan lelépett.
Gyorsan kibontottam a dobozt: a hátizsákom volt benne a ruháimmal, meg a telefonommal. Hála az égnek.
Rögtön átöltöztem, mert már kezdett nagyon kényelmetlen lenni a szoknya. Gyorsan begyűrtem a hátizsákba.
Miután bekötöttem a tornacipőm fűzőjét, a táskát a hátamra véve otthagytam a szobát.
A recepción kijelentkeztem, leadtam a kulcsot, aztán kiléptem az utcára. Meg volt beszélve a találkozópont, meg az idő, de addig még volt néhány órám. Nem bírtam megállni, hogy ne menjek el a múzeum felé. Útközben azon gondolkoztam, mit csinálhat most Loki. Ha minden úgy alakult, ahogy eltervezte, akkor tegnap este a SHIELD elfogta. Most pedig azon van, hogy káoszt csináljon.
A múzeumhoz érve ledermedtem. Egy felborult autót próbáltak oldalára dönteni. Nem messze egy mentőautó roncsai hevertek.
Egy nő állt mikrofonnal a kezében, egy kamera előtt. Egy másik tudosító interjút csinált egy öltönyös alakkal.
Csak egy dolog jutott eszembe:
Ugye nem sérült meg senki?
Talán rossz ötlet volt erre jönni. Lehajtott fejjel fordultam vissza. Szégyelltem magam és nem akartam, hogy felismerjenek.
Azt hiszem, eddig nem vettem komolyan Loki "világuralomról" szőtt terveit. Ide jön valaki egy másik világból, hogy leigázza a Földet. Na, persze. Miután láttam, hogy mit művelt Németországban pár óra alatt, bele se akartam gondolni, hogy akkor mit fog művelni, ha sikerül megnyitni a dimenziókaput.
Nem tudtam, mit tegyek.
Egyre lassabban lépkedtem a város széle felé. 

Ha sikerül Loki terve, nekem adja a tesseractot. És akkor mi lesz? Eddig nem érdekelt, mi lesz azután a világgal. Csak az érdekelt, hogy élhessek.

Mire elhagytam a várost, és az autóút mentén megálltam, eldöntöttem, mit fogok tenni. Megpróbálom lebeszélni Lokit a háborújáról.