2. rész

803 37 2
                                    

Másnap reggel, miután felöltöztem idegesen doboltam az újjaimmal az étkezőasztalon. Mindenki csendben evett és csak az evőeszközök csörömpölése és az én dobolásom szakítja meg a csendet.

- Abbahagynád? - mordul rám Allison

- Bocsánat - kapom el a kezem - Csak ideges vagyok. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet, hogy találkozzak vele.

- Előbb-utóbb kénytelen leszel találkozni vele, ha együtt fogunk dolgozni a falkával. Inkább most ejtsd meg az első találkozást mint később - mondta Chris

- Letépni a sebtapaszt - motyogtam

- Így van - mosolygott az Argent család feje

- Melletted leszek - fogja meg a kezem Allison

Reggeli után végül Chris, Allison, Severo, Araya, még néhány vadász és én útra keltünk. Negyed óra kocsikázás után egy nagy épület előtt álltunk meg. Chris vezetésével sorra szedtük a lépcsőket. Egy örökkévalóságnak tűnt mire felértünk. A szívem a torkomban dobogott. Míg végül egy nagy vasajtó előtt álltunk meg. Chris elhúzta és egy nagy padlástér képe fogadott, ami elég gyéren volt berendezve. Először azt hittem, hogy rossz helyre jöttünk, de akkor egy barna hajú és barna szemű fiú lépett hozzánk.

- Örülök, hogy épségben megérkeztetek - mosolyogva nézett végig rajtunk Én épp csak annyi időre néztem fel, hogy végigmérjem a társaságot, akik benn voltak. Elég vegyes társaság voltak. A szívem majd kiugrott a helyéről, amikor megállapodott a tekintetem egy férfin, aki hasonlított Derekre. Gyorsan elkaptam a tekintetem és a földet kezdtem el nézni, amikor rám pillantott.

- Szerintem kezdjük a bemutatkozással - kezdte Chris - Araya, Severo és Lola Calavera, a Calavera családból - kezdte mire valaki morogni kezdett - Ők pedig Beacon Hills falkája, Scott McCall, Stiles Stilinski, Lydia Martin, Isaac Lahey, Erica Reyes, Vernon Boyd, Peter Hale - a név hallatán erősen megmarkoltam Severo kezét, mire ő gyengéden rám mosolygott - és Derek Hale, az Alfa - fejezte be a bemutatást Chris Nem néztem egyikükre sem. Tudtam ki kicsoda hiszen láttam róluk képet. Egyvalakiről nem akartam képet látni, az pedig Derek. De most csak őt akartam nézni. Fel is pillantottam. A hatalmas ablak előtt állt, a karjait összefonta a mellkasa előtt. Tipikus Derek pozíció. Mikor rám nézett azonnal lehajtottam a fejem.

- Miért kéne együttműködnünk azokkal a vadászokkal, akik elfogtak és kínoztak - törte meg a csendet egy mély hang A hideg futott végig a hátamon tőle. Tudtam, hogy kitől származik, ezért volt borzongató. A hangja is más volt, mint régen mégis bárhol felismerném.

- Derek! - szólította meg Allison - A Calaverák segíteni akarnak. Ha nekik nem is hiszel, akkor higgy nekem!

- Neked? - horkantott - Egy Argentnek? Hány nyilat is eresztettél belém és a falkámba?

- Tudom, hogy tettem olyan dolgokat, amik miatt nem bízol bennem, de megváltoztam. Már nem akarlak bántani sem téged sem pedig a falkánkat - emelte ki az utolsó szót - Most már tudom, hogy minden tettednek és döntésednek oka volt. Feltétel nélkül bízom benned - mondta majd minden fegyverét az asztalra tette, hogy nyomatékot adjon a mondandójának

- Hiszek neked - törte meg végül a feszült csendet az Alfa - De őket nem ismerem - mutatott ránk

- Hidd el Hale! Mi sem bízunk benned - morgott Severo - Szívem szerint azonnal megölnélek.

Ekkor több helyről morgásokat hallottam, majd mellettem fegyvereket biztosítottak ki.

- Várjatok! - hallottam Allison hangját A morgások egyre mélyebbek voltak, a vadászok pedig egymást túlharsogva üvőltöttek a farkasokra. Láttam, hogy Severo fegyvere pont Derekre irányul, amitől megijedtem. Gyorsan beléptem a farkasalakot viselő Derek és a rá fegyvert fogó Severo közé.

- Elég! - üvöltöttem el magam - Mindenki nyugodjon meg! Tegyétek le a fegyvert! - néztem Severoékra - Ti pedig húzzátok vissza a karmotokat - néztem most egyenesen Derek szemébe

Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.

- Elég! - üvöltöttem el magam - Mindenki nyugodjon meg! Tegyétek le a fegyvert! - néztem Severoékra - Ti pedig húzzátok vissza a karmotokat - néztem most egyenesen Derek szemébe. És ez volt a legnagyobb hiba, amit elkövethettem. Derek arca teljesen megváltozott. Még mindig farkasalakban volt, de az arca döbbenetet tükrözött.

- Paige - lehelte Erre mindenki megállt. Ezek szerint mindenki ismeri Paige és Derek történetét.

- Ez lehetetlen - mondta még valaki Gyilkos tekintettel néztem Peter Hale-re.

- Sajnálom, hogy csalódást okozok, de nem - mondtam Derek arcára ismét kiült a fájdalom - Paige meghalt. Emlékeztek?

- De akkor hogyan? - kérdezte Peter - Hasonmás? - horkantott

- Ikertestvér - mondtam gúnyosan - Eredetileg Lola Krasikeva néven születtem, de Paige halála után elhagytam Beacon Hillst. A Calaveráknál családra találtam.

- Paige mondta volna, hogy van egy ikertestvére - mondta Derek Olyan elveszettnek tűnt. Legszívesebben megöleltem volna. De nem tehettem. Előbb még bűnhődjön egy kicsit.

- Paige-nek is voltak titkai nemcsak neked - vágtam oda neki - Fogadd el, hogy nem volt olyan ártatlan bárányka mint hinnéd.

- Nem! - emelte fel a hangját - Ő volt a legjobb dolog az életemben!

- Ha most itt állna előtted mit mondanál neki? -  kérdeztem Nem értem miért ezt kérdeztem.

- Az első dolog, amit tennék, hogy elé lépek - miközben beszélt közvetlenül elém lépett - a szemébe nézek és könyörgök a bocsánatáért.

- Mi? - kérdeztem döbbenten

- Megöltem őt! - jelentettte ki Talán most először mások előtt - Miattam támadták meg és végül én végeztem vele - remegett meg a hangja

- Magadat hibáztatod - jelentettem ki én is - Téged hibáztattalak, mert azt hittem kifogásokat fogsz keresni.

- Mert az egész az én hibám - mondta - Hagytam, hogy Peter telebeszélje a fejem.

- Ne fogd rám a barátnőd megölését - szólalt fel Peter - Nem én vetettem véget az életének hanem te unokaöcsém!

Erre én elé léptem és felpofoztam.

- De legalább ő beismeri a hibáját, te csak tagadod és állítod, hogy segíteni akartál. Képtelen vagy elviselni, hogy az unokaöcsédet szerették. Mindent megtettél, hogy tönkretedd a boldogságát - üvöltöttem Erre ő a nyakamnál fogva felemelt és a falnak nyomott. A vadászok azonnal reagáltak a fegyvereik csöve ezúttal Peter felé irányultak. A farkasok is mozdultak és nem Peter védelmében, ami egy kissé meglepett. Elővettem a zsebemből egy kést és végigkarcoltam a karját vele. Azonnal eleresztett majd felszisszent.

-  Kék sisakvirág - mutattam fel mosolyogva a kést - Vadász vagyok! Mit gondolsz nem tudom megvédeni magam egy vérfarkastól?

Mire ezt kimondtam Derek már neki ugrott és a falhoz szorította. Allison és Severo pedig hozzám lépett.

- Ha még egyszer hozzáérsz megöllek - morogta Derek

- Nyugalom unokaöcsém! Ő nem Paige. Nem kell megvédened.

- Takarodj innen! - üvöltött rá Meglepő módon-egy gyilkos tekintettel-de lelépett.

- Jól vagy? - kérdezte Derek de nem lépett hozzám vagy érintett meg

- Igen, köszönöm - mosolyogtam rá Ezután a vadászok is megbékéltek a farkasokkal és végre elkezdhettük azt, amiért idejöttünk.

Halhatatlan szerelemTahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon