4. rész

723 33 2
                                    

Az idő pokoli gyorsan telt és hamar eljött az este, amitől rettegtem. Már az erdő szélén várt a falkával együtt. Ma az Erica-Severo, Isaac-Allison, Boyd-Chris, Scott-Araya és persze a Derek-Lola párosok lesznek. Lydia és Stiles is itt volt, de ők visszamennek Scottékhoz. Araya egy fagyönggyel töltött töltényt adott a kezembe.

- Vész esetére - mondta majd jelentőségteljesen Derek irányába pillantott

- Nem lesz semmi baj - mondtam

- Jobb, ha vigyázol! - mondta

- Nyugodj meg! Nem lesz rá szükség! - mondtam, de mivel szúrósan nézett rám, ezért eltettem.

Severotól és Christől egy bíztató mosolyt kaptam, Isaac, Erica, Lydia és Stiles pedig egy széles vigyorral nézett vissza rám. Allison együttérző mosollyal ölelt meg. Tudták, hogy ez lesz a legnehezebb éjszaka számomra is és szerintem Derek számára is. Végül minden páros elindult a saját útjára. Derek addig nem volt hajlandó elindulni, amíg akár csak a szívverését hallotta a falkája minden egyes tagjának. Végül mi is elindultunk. Hosszú percek teltek el csendben, ami engem már nyomasztott, de nem tudtam hogy kezdhetnék neki egy beszélgetésnek.

- Oké! Mi bajod van? - állt meg hírtelen és felém fordult Én meg majdnem nekisétáltam. Még jó, hogy a reflexeim jók és időben meg tudtam állni.

- Miért? - kérdeztem értetlenül

- Mert ideges vagy. Érzem rajtad és a szíved is úgy ver mintha ki akarna jönni a mellkasodból - húzta fel a szemöldökét - Miattam van?

- Ne éld bele magad! Nehogy azt hidd, hogy lecsúszik a bugyim csak mert rám nézel - erre mégjobban felhúzta a szemöldökét

- Nem is erre gondoltam - mondta és ott volt a szája sarkában egy kis mosolyféle - Szóval?

- Oké! - sóhajtottam - Az elmúlt napokban volt szerencsém beszélgetni a falkád farkas tagjaival a járőrözés alatt és meséltek olyan dolgokat, amiből arra következtettem, hogy hamarosan az egész falka halott lesz.

- Mondja ezt a vadász - nézett rám gyanakodva

- Nem így értettem - mondtam - Derek, a Bétáid nem bíznak benned és félnek tőled. Tudtommal számodra a legfontosabb, hogy meglegyen a falkán belül a teljes bizalom. Megkérdeztem Scott-tól, hogy ha te azt mondanád neki, hogy öljön meg engem, mert megtámadtam Ericát, megtenné-e? Tudod mit felelt? Hogy te csak ezt az egy megoldást látod minden problémára. A gyilkolást. De ez nem így van ugye?

- Honnan tudsz te ennyit?

- Lehet, hogy te nem ismersz engem, de én téged igen - mondtam

- És szerinted mit kéne tennem? - kérdezte magát megadva, ami megdöbbentett, mert azt hittem nehezebb lesz

- Mesélj nekik magadról, a családodról, egy igazi falka működéséről! Hagyd, hogy megismerjenek! Ha ismernek, akkor bízni is fognak benned. Ne megfélemlítéssel vagy a vörös szemeidet villogtatva hass rájuk, hanem úgy, hogy beavatod őket a gondolataidba, a múltadba és az érzéseidbe.

- Úgy beszélsz mint Paige - mosolygott keserűen és láttam, hogy könnyes lesz a szeme

- A testvére vagyok. Nagyon hasonlítunk és nem csak külsőre. Ez zavar téged?

- Nem tudom - felelte tétován - Azzal, hogy itt vagy olyan mintha ő is itt lenne, ami egyszerre jó és fájdalmas. Jó, mert nagyon hiányzik és szörnyű, mert ha rád nézek nem tudok másra gondolni csak arra, hogy megöltem őt. De te nem ő vagy. Te egy erős harcos vagy, ő pedig egy érzékeny és ártatlan lány volt.

Halhatatlan szerelemWhere stories live. Discover now