Az utca kihalt volt ahhoz kèpest, hogy dèlutánt ütött az òra, csak egy kèt ember bukkant fel.
Nem akartam mèg vissza menni a terembe, nem akartam máris szembe nèzni a bátyámmal. Szègyeltem magam.
Hirtelen belèm nyilalt a fájdalom, vagyis pontosabban a bordáim közè. Bementem egy szűk utcszába ès neki dőltem egy tömbház falának. Borzasztòan fájt, előkotortam a gyògyszert ès bevettem hármat, összegyüjtöttem a nyált a számba ès lenyeltem őket.
-Te meg mit csinálsz ott? - vont kèrdőre egy ismerő hang.
-Pihenek. Ès te? Követtèl?
- Öszintèn, igen. Nem vagy jòl.- felröhögtem.
-Ès akkor mivan? Törődj magaddal.- nèztem rá.
- Ahogy gondolod. - mondta- De ne hidd, hogy egy törès fájdalmát könnyen mellőzheted, minden mozdulatnál ùgy fogod èrezni, hogy mindjárt meghalsz.- ezzel hátat fordìtott ès egyre messzeb volt töllem.
-Mèg egy nap ès halott leszek. - mondtam halkan, hogy vèletlenül se hallja meg, de egy pillanatra megált aztán haladt tovább.
Amint elmùlt a fájdalom vissza indultam a terembe. A gyògyszer hatásos volt, mert semmit nem èreztem.
A terembe mindenki edzett. Mindenki azèrt küzdött, hogy ő legyen a legjobb, az elismerèsèrt, a megèlhetèsèrt. Itt az kapta a legtöbb pènzt aki a legjobb volt. Jeson a legjobbtòl tanùlt, vagyis az apánktòl, ám azt senki sem tudja, hogy az apánk kitől tanult. Senki sem hallott ròlla, de mindenki tudta, hogy az az ember èl.
Este 12 òra volt. Felmentem azokèrt a cuccokèrt amik kellettek a likvidáláshoz, nem láttam Jesont sehol, ìgy hát miután bepakoltam mindent, ìrtam neki egy rövìd levelet amit levittem a kis termembe ès a függöny mögè tettem egy közös fènykèpünkre.
Tudtam, hogyha nem jövök vissza ez lesz az első hely ahova majd belèp.
Fájt ùgy elmenni, hogy el sem köszönhettem tőlle, főleg , hogy nem volt biztos a visszatèrèsem.
A többi időmet a bordáim átkötèsèvel töltöttem, mèg a levegő vètelbe is bele tudtam volna dögleni.
Valaki kopogott az ajtòn, aztán válszra sem várva benyitott, rajtam meg csak a kötès volt.
-Hát veled meg mivan? - kèrdezte felvont szemöldökkel az ùj lány.
-Èpp pihentem, a lábad már jobban van? - erre vágott egy grimaszt.
- Ja, fogjuk rá. Neked viszont eltört a bordád.
-Ezt honnan tudod?-vontam kèrdőre.
-Hallottam, ahogy eltört.
-Az nem lètezik, messze voltál.
-Daylnek ès nekem különlegesen jò hallásunk van.
-Remek. - döntöttem hátra a fejem.
-Amùgy Perry.- nyùjtodta felèm a kezèt.
-Sayla. - mondtam egy halvány mosollyal. -Figyelj, megkèrhetlek valamire?
- Fura, hogy máris megkèrsz valamire, de hallgatlak.
-Ha elmegyek, megtennèd, hogy vigyázol Jesonra?
-Amm...igen, de meddig?- ettől a kèrdèstől fèltem a legjobban.
- Azt mèg nem tudom, de míg nem vagyok itt, addig.
- Okè, de ne hidd azt, hogy most puszipajtások lettünk. Csak azèrt fogadtam el a kèrèsedet, mert a bátyád elèg helyes.- erre csak megforgattam a szemem.
-Amùgy meg mièrt jöttèl ide?-tettem fel a kèrdèst ami alapbòl bennem volt.
-Csak remènykedtem, hogy itt hátha találok gyògyszert, mert egy kicsit mèg fáj a lábam.- vigyorgott rám csukott szájjal. Előkotortam a mellettem lèvő táskábòl a gyògyszert ès a kezèbe dobtam.
-Ez hatni fog.- mondtam
- Kösz. Mièrt szedsz ilyet? Ez a legerősebb.
- Mintha nem tudnád.
-Ha bármi van ,szòlj.- hallgatott el hirtelen. -Csak ne nyìlvánosan.- elnevettem magam.
-Na jòèjt.
-Neked is.- ès ezzel kilèpett a szobábòl.
Rápillantodtam az òrára, ès lassan ideje volt indulnom. Felvettem a fekete pollòm ès a bőrdzsekimet, majd kimentem a garázsba. Kigurìtottam a szerelmemet, felvettem a nagy táskát a hátamra, fejemre hùztam a sisakot majd beindìtottam a motort.
-Hova mèsz Sayla?!-hallottam meg Dayl hangját.
-Vadászni.- feleltem ès csak ùgy repesztettem a kijelölt pont felè.
