Figyelmetlen voltam. Lenéztem. Alábecsültem, mint a legtöbb embert akik valaha szembekerültek velem.
A jobb kezembe volt a kés, ő egy pillanat alatt mozdult. Megragadta azt a kezemet amelykbe a fegyver volt, majd hátat fordított nekem és a kezemet a késsel együtt a torkához emelte.
-Nem lesz több esélyed megölni engem, ha az ellenségednek hiszel. Jól gondold meg.- húzódott félmosolyra az ajka.
Tetszett a hozzáállása, tetszett, hogy nem félt a haláltól.
-Miért jöttél utánnam?-kérdeztem nyugodtan, miközbe a kést a torkához szorítottam.
-Már mondtam. A mestered küldött.
-Megkérdezem utoljára. Miért jöttél utánnam?- a kést hátrébb húztám a tórkától, így a nyakához szorítottam és enyhén megkarcoltam, épp hogy szivárogjon belőlle a vér.
-Szeretsz játszadozni.- mondta szórakozott hangon. Elegem lett.
Térdhajlaton rúgtam, ennek eredményeképp térdre rogyott. Idegesített, hogy nem próbált meg ellenálni.
Megkerültem, és leguggoltam vele szembe. Nem nézett rám, a szemem helyett azt a kezemet nézte ameilykben a kést fogtam.
-Mért nem ellenkezel? Mind a két kezed szabad, de inkább hagyod, hogy azt csináljak veled amit akarok.- az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét. Kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
-Azt kérded miért jöttem utánnad és, hogy miért nem ellenkezem.-szólalt meg közömbös hangon.
-Hallgatlak.
-Nincs minek ellenkeznem. Komoly sérüléseid vannak, ilyen állapotban nem tudnál ártani nekem. És, hogy miért jöttem utánnad? Mert úgy tartotta kedvem.- felelte egyszerűen aztán a kunyhó ajtajára villant a tekintete.
A kezei gyorsan mozogtak. Kiverte a kést a markomból, felpattant és kiszaladt az ajtón.
Utánna akartam menni, de az adrenalin amit Deyl okozott elpárolgott és az eddig elfeletjett sérüléseim, újra fájdalmat okoztak. Időbe telt míg össze tudtam szedni magam annyira, hogy feláljak és egyenletesen tudjam venni a levegőt.
-Ég az egész város, takarodjunk innen.-jött vissza Deyl komoran.
-Nem szívesen hallgatnék rád.-feleltem a fájdalomtól eltorzúl arcal.
-Akkor itt akarsz szénné égni? Vagy mit szeretnél?
-Megmenteni a várost!Igéretet tettem.- indultam felé dühösen.
-Ezt a várost felgyujtották, nincs mit megmenti rajta.-lépett hozzám szomorúan.
Igaza volt, de nem akartam bevallani magamnak. Haza akartam menni. Fájt minden lélegzet vétel. Nem bírtam tovább, elhomályosult minden, amit utoljára éreztem az két biztosan tartó kar volt.
-Seyla! Ébredj, nyisd ki a szemed.- szólított egy mély határozott, mégis egy kicsit kedves hang.
-Mmm...-nyitodtam ki lassan a szemem.
-Végre már.-sóhajtott fel a hang tulajdonosa.
-Mennyi idő telt el? A város milyen állapotban van?-ültem fel nagy lendülettel, amit a végen megbántam, sikítani tudtam volna a fájdalomtól, de visszafolytottam, és az ajkamba haraptam.
-Shh...csak lassan.-fogta meg a mellkasom és a hátam.
-Köszönöm.-mondtam ki nehezen, a levegő hiány és a büszkeségem miatt is. Erre csak bólíntott.
El is felejtettem, hogy kié volt az a hang ami szólítgatott, olyan gyengéden...Deyl.
-Menjünk haza.-szólaltam meg rekedten.
-Rendben. Seyla, nem volt lehetőségem megkeresni a motorod,amit sajnálok de ebben az állapodna nem is tudnál vezetni.- most én bólíntottam néman.-Még szerencse, hogy én a városon kívül a keríntés mellett parkoltam.
Igen...az volt, szerencse.
Deyl segítségével feltápászkodtam, majd egy utolsó pillantást vetettem a mostanra már hamuból alló városra.
Valaki felgyújtotta az egész várost. Düh égette a torkom, tenni akartam valamit, de tehetetlen voltam. A nagy Black család egyik tagja tehetetlen volt. Szánalmasan éreztem magam.
Fájt, hogy nem tudtam betartani az ígéretemet.
Deyl motorjához ballagtunk. Felhajtotta az ülést és elővett onnan egy övet, aztán rám nézett. Elfintorodtam, de tudtam, hogy muszáj lesz hozzákötnöm magam a hazafele tartó úton, mert ha véletlenül ismét eszméletemet vesztem akkor ne kelljen visszaforduljon értem, mert útközben elhagyott.
Felültünk a motorra Deyl a kelleténel szorosabbra húzta az övet magunkon, de persze csak a biztonság kedvéért, és már indultunk is haza.
Haza.
