Csak szágultam. Nem akartam gondolni semmire, kiakartam ürìteni a fejem,èrezni az adrenalint, ami a sebessègtől kùszik fel a gyomromba.
De nem èreztem semmit. Csupán az aprò fèlelmet amit annak a tudata èbreztett fel bennem, hogy lehet már nem tèrek vissza. Huszonegy bestia, huszonegy ugyonakkora erő, ès egy törött borda. Kicsi az esèlye, hogy ugyon azzal az egy törött bordával tèrek vissza...
Fèl òrával hamarabb èrtem a kis városba.Tudtam, hogy hol kell keressem a cèlpontjaimat, ìgy hát rögtön arra vettem az irányt.
Egyáltalán nem volt nagy város, de mègis körzetekre osztották fel. Nullátòl tìzig voltak a számozva, de az egyik szám kivolt hagyva, az pedig a hetes volt.Furcsáltam, mert ahol dolgom volt az a kilences körzet volt. Nem èrtettem, de ùgy döntöttem, hogy nem èrdekel, mert ez már nem az èn dolgom.
Amikor elèrtem a kilences bejáratahoz a rothadò hùs szaga már bejárt a ruháimat, ott voltam, hogy összehányom magam. Összeszedtem magam, majd benyomtam a kaput. Nyitva volt.
-Èn a helyedben nem tennèm.- egy vèkony gyermek hang csendült fel a hátamnál. Megfordùltam.
- Azèrt jöttem, hogy segìtsek a városon.- mondtam kedvesen.
-Ha ő nem tudott, akkor azt hiszed, hogy te segìthetsz?- kèrdezte egy savanyù mosoly kìsèretèben a kisfiù.
-Te is csak remènyt adsz, mint az eddigiek...aztán meg majd tèged is temethetünk.- remegett meg a hangja. Sokkènt èrt amit mondott. Ezek szerint már mások is jártak ezzel a küldetèssel itt, hogy segìtenek a városon.
-Szabadok lesztek, megigèrem.- sìmìtottam meg az arcát, ès belèptem a kapun. A nagy kapu becsapòdására mèg a föld is beleremegett. Nem kellet sokat menjek ahhoz, hogy èszrevegyem őket.
Sokan voltak. Tùl sokan. Puszta kèzzel nem sikerült volna a küldetès, de nem voltam annyira hülye, hogy ne hozzak magammal semmi robbanò anyagot.
Miután lenyugtattam magam, felmásztam annak a háznak a tetejère ami alatt álltak, ìgy könnyen eltaláltam a jò helyet ahova kellet dobjam a szert. Feltettem a maszkomat ès kiengettem a kezemből a fegyfert, egyenesen a bestiák közè zuhant. Öt másodpercem volt, hogy elèg messze kerüljek, mert ha nem engem is szèt szaggat a robbanás.
4...3...2...1... BOOOM.
Huszonegy bestia. Likvidálva.
Kapunál álltam. Nèztem ahogy lángolnak a testek. Fájt a látvány, mert egykor ők is emberek voltak, de nekik ez az èlet kellet, hát megkapták.
-Mèg nincs vège.- hallottam meg ismèt a gyermek hangját a kapu tùlsò oldaláròl.
-De.- feleltem, majd rátedtem a kezem a kapura ès megtoltam, de az megsem mozdult.- Mi a fene?
-Bolond, naìv kislány. Te azt hitted, hogy csak a kilences szektorba vagyunk?- lehunytam a szemem ès kikapcsoltam az agyam.
-Ezek szerint a hetes ès a kilences össze vannak kötve.- mondtam majd tettem egy lèpèst hátra. Hallottam ahogy megrándul a keze, ès benne a pisztoly.
-Pontosan.-felelte. A hangjábòl ìtèlve három lèpèsnyire volt töllem, tökèletes.
