Segítsen a démoni szerencse!

Áldozat

Hirtelen megfagyott bennem a vér. Éreztem a forró levegőt a nyakamon mire hátra kaptam a fejemet. Sebastian állt mögöttem. Kinézett az ablakon és kiugrott a betört részen. Hihetetlenül gyorsan futott. Odafutottam az ablakhoz és valaki megragadta a ruhámat. Kiabálva kapálóztam.

- Yuiayri!- üvöltött fel Ciel és kitépett a szorításból. Felugrott egy felvágott szájú férfi és a késével megkarcolta a fiú szemét. Sebastian ott termett és lerántotta az ablakról a támadót. Amikor megláttam a földön heverő Cielt véres szemmel felkiáltottam. Sebastian bár győzelemre állt, elengedte és beugrott a házba. Felkapta a fiút és engem majd berohant velünk az egyik szobába. Ellátta Ciel sebeit, majd elment körülnézni a környéken. 

- Tiszta a terep!- nyitott be az ajtón. - Jól vagy Ciel?- a kezét a vállára tette.

- Igen uram. Jobban vagyok- még így is milyen engedelmes...

- Pihenned kell- takartam be. Sebastian átkarolt majd kivezetett a szobából. 

- Mutatok neked valamit- fordult felém. Kivezetett az udvarra. Csodaszép volt. Finoman szemerkélt a hó. - Guggolj le!- utasított. Nem értettem mit akar de azt tettem amit mondott. Kis idő múlva megjelent egy őz az erdőből. Sebastian megfogta a karomat és finoman felhúzott. Megfogta a kézfejemet és az őz fejére tette. Finoman megsimogattam. Pár percig még az őzzel voltam elfoglalva, majd az visszafutott az erdőbe. Amint kettesben maradtam Sebastiannal magához húzott. Az arcunk nagyon közel volt egymáshoz.