Segítsen a démoni szerencse!

The End

Megérkeztünk egy kis barlanghoz. Bevitt oda és lekötözött egy székhez. 

- Ne félj! Hamar túl leszel rajta gyermekem- vigyorgott rám.

- Sebastian!- üvöltöttem torkom szakadtából.

- Ő nem hall. Elég messze kerültél a kastélytól kicsikém- nevetett fel. Megfogta a mutató ujjamat majd a körmöm alá szúrta a kést. Felüvöltöttem. Kijöttek a könnyeim a fájdalomtól. A harmadik ujjammal tette volna meg ezt, de megszólalt.

- Hmm... meguntam- elment egy zsákhoz ahonnan kihúzott egy fegyvert. - Nagyon vigyázni kell ezzel. Ha lősz vele a vége forró lesz. Még a végén megégeted magad. -hozott egy vasat és kifeszítette a lábamat. Lőtt egyet a pisztollyal majd a vádlim fölötti vékony bőrréteghez nyomta a végét. Fájdalmamban megint felordítottam. - Én szóltam.- nevetett fel. Ekkor belépett valaki a barlangba. Az apám...

- Kérlek ne- kiabáltam.

- Ha ott maradtál volna velem és elviseled azt hogy egy-két alkalommal hetente neked kell felmelegítened az ágyam ez nem történt volna meg- nevetett fel. Apa hirtelen megfeszült és a földre zuhant. Sebastian kést döfött a hátába. Neki támadt Jeffnek. Jeff három golyót eresztett bele. A megmentőm a földre rogyott.

- Ne!- üvöltöttem torkom szakadtából.

- Uram! Meddig kíván még halottat játszani?- jelent meg a barlang bejáratánál Ciel. Sebastian felállt és lassan odasétált Jeffhez. Jeff kicsúszott a karjai közül és a barlang bejáratánál megállt.

- Nem is kell annyira az a nyaklánc. Hallottam a hírét, hogy egy halandó kezén van a varázskarkötő. Csak 6 vámpír őrzi. Átmegyek rajtuk, mint a vajon. Vajon kikről beszélt?

- Jól vagy?- kötözött ki Sebastian. 

- Igen- szipogtam. Magához húzott és szorosan megölelt. 

- Nem lehet közöttünk semmi. Nem ronthatom el az életedet. Most már hazamehetsz- azzal távozott. Életem legfájdalmasabb emléke.