Az apám boákkal táncol

Vámpír a Roxfortban

Írói megjegyzés kettő: A vámpír miatt erre a fejezetre kiteszek egy 12-es karikát.

(Még mindig támad felétek a szeretetem, odavagyok a kommentjeitekért, minden csodás!)

***

- Fikusz, ezt meg kell tenned értem.

- Húúú. (Nem kell.)

- Hát Fikusz, nem érted, hogy milyen fontos ez nekem?

- Húúú. (Neked fontos, nem nekem.)

- Önző vagy.

- HÚÚÚÚ! (TE VAGY AZ ÖNZŐ!)

- Ne veszekedj! Mész és kész. Vita lezárva.

Fikusz ezek után tüntetőleg elhallgatott. És percekig egy huhogó hangot sem hallatott.

Köztünk szólva nem igazán rajongok az ilyesfajta csendért.

- Mi a baj? - huppant le mellénk Lorcan a reggeliző asztalhoz.

- Fikusz duzzog - vallottam be legjobb barátomnak, miközben erős szemmel veréssel kíséreltem meg Fikuszt jobb belátásra bírni.

- De miért? - Lorcan csodálkozva kente meg a narancslekváros kenyerét.

- Mert vele szándékozom megjelölni Albust.

- Vagyis... - Barátom felsóhajtott. - Azt akarod, hogy napokig Fikusz a Mardekár-klubhelyiségben aludjon? Valóban ezt akarod, Isabelle?

Kis lelki nyomást éreztem oldalról, és mintha a lelkiismeretem beszorult volna két bordám közé, de ez sem akadályozhatott meg tervem végrehajtásában. Eltökélt szándékom volt Fikuszt Albusnak adni egy hétre.

De amikor újból szemmel akartam verni perverz szobanövényem, oldalba kapott a felismerés és a spleen.

- Jaj, Fikusz, ne csináld! Albus helyes srác!

Fikusz nem felelt.

- Fikusz?

Még mindig semmi.

Leveleit bánatosan a föld felé fordította. Pedig az előbb sétált el mellettünk egy viháncoló hugrabugos lánycsoport. De ez sem érdekelte Fikuszt, meg sem mozdult, fel sem huhogott.

- Oké - sóhajtottam nehezen. - Ha nem akarod, nem kell.