Fekete gyémánt | ✓

21.fejezet

A lakás kék és rózsaszín színekben pompázott.Olyan volt,mintha az egész két részre lett volna osztva.Az asztalon is külön-külön sorakoztak a kétszínű sütemények,és mindenhol lufik voltak.Melegséggel töltött el,ha a mai napra gondoltam.A 17.hétben jártam.A rosszullétek nem jöttek rám olyan sűrűn,ám a hormonháztartásom teljesen felborult.Nagyon ingadozott a hangulatom,és elég nehéz volt megmaradni mellettem.De a mai napon le sem lehetett törölni a mosolyt az arcomról.
Nem akartam nagy felhajtást.Nem volt annyi ismerősöm,akiket megakartam volna hívni a babaváró bulira.Az egész igazából csak arra ment ki,hogy mindenki,aki fontos,velem együtt tudja meg a baba nemét.És mikor elmondtam a babaváró buliötletemet Bellának,ő azonnal szervezkedni kezdett.Hálás voltam érte,mert már nem voltam közel sem olyan fitt és még a lakáskereséssel is bajlódnom kellett.Mert ezelőtt egy hónappal arra a határozásra jutottam,hogy igenis ideje elköltöznöm.Stabil állásom volt,az anyagiak miatt nem kellett aggódnom,és nem csak Matt miatt,hanem legfőképp a kicsi miatt sokkal nagyobb térre lesz szükségünk.Így nekiálltam lakásokat keresni.Aztán mikor megtaláltam ezt a helyet,egyszerűen beleszerettem.Egy kicsit ugyan messzebb volt a munkahelyemtől,de nem izgatott.A környék csendes volt és barátságos,nem túl forgalmas és időközben a költözésnek hála Matt is munkát kapott a környéken.Így minden passzolt,a lakás nagyon szép volt és nagy is,így boldogan költöztünk.
A cuccok ugyan nem voltak még teljesen kipakolva,így volt olyan ajtó,amit bezártam,hogy a vendégeket ne a rumli fogadja.A nappalival és a baba szobájával kezdtük a kirámolást,mert a nappali mégsem állhat romokban,a baba miatt pedig egyszerűen imádtam szervezkedni.A kicsi ágya bekerült,felette a függő játékok,amiket már megvettem neki,a szekrényben pedig már sorakozott egy-kettő fehér,és más pasztellszínű ruha,előke és játék,tekintve,hogy még fogalmunk sem volt a baba neméről.De már legszívesebben az egész boltot felvásároltam volna,mert valahol,legbelül tudtam a baba nemét.Az ösztöneim megsúgták,hogy kislányom vagy kisfiam lesz,mégis izgalommal vártam a mai napot,hogy beigazolódjon,jól érzem-e.
A vendégek mind tudtak már a kicsiről,ám mikor megérkeztek,rájöttem,milyen kevés embert is hívtam meg.De tudtam,hogy akárhányan is vannak,bennük megbízhatok és szívesen osztom meg velük életem egyik legszebb pillanatát,és engem csak ez érdekelt.
Fehér tapadós egyszerű ruhát választottam a babaváróra.Szerettem volna olyan ruhát viselni,ami kiemeli a hasam,mert ilyenkor mindig büszkén néztem tükörbe és a hasamon volt folyamatosan a kezem.A hajamat kivasalta Bella,én pedig halvány sminket tettem fel.Mosolyogva néztem a tükörképemre,és életemben először elégedett voltam azzal,amit láttam.
Boldog voltam,hosszú idő után végre nem aggasztott semmi és csak a baba járt az eszemben.Egyre többet beszéltem hozzá,leginkább esténként.Tudtam,hogy lassan eljön az idő,hogy megérzem majd a baba mozgolódását.Már csak pár hét.Az arcomon óriási mosoly terült.
-Gyönyörű vagy.-mosolygott rám a tükörben Bella,mikor készen lettünk.-Jól áll a terhesség.
Felnevettem.
-Csodás a hely,Bella.Hihetetlen jól néz ki minden.-meredtem rá hálásan,ő pedig csak rázni kezdte a fejét.
-Ne merd megköszönni!Ezt mind megérdemled,te és a kicsi egyaránt.
Szeretetteljesen pillantottam rá a legjobb barátnőmre.
-A lufi mikor érkezik?-kérdeztem miközben a nyakláncomat csatoltam be.
-A buli közepén kábé.Addig hagyjuk,hogy tömjék az emberek a hasukat meg beszélgessenek,mi meg elrendezünk mindent Mattel.
Nos igen.A baba nemét nem csak úgy szerettem volna megtudni,hanem azt akartam,hogy különlegesebb legyen,még annál is,amilyen alapból.Így kapok egy óriási lufit,benne színes konfettivel,ami majd a kicsi nemét határozza meg.Nekem pedig semmi más dolgom nincs,mint hogy kiszúrjam.
Izgalom töltött el,és legszívesebben már ott lettem volna,de hát sajnos még addig várnom kellett.
A vendégek olyan kettőkor kezdtek el gyűlni.Anyuék jöttek legelőször,majd őket követték Bella szülei.A munkatársaim kicsivel később érkeztek.A nagyszüleim csak olyan három körül futottak be,mert ők messzebb laktak.Csak Serena hiányzott.
Igen,Nate nővére.Aznap,mikor kisírt szemekkel rámtalált a lépcsőházban összetörve,elrángatott kávézni,hogy megbeszéljük,mi történt.Jól esett elmondani végre azt,amit Nate nem hallgatott meg,de mégsem volt kedvem beszélgetni.Valahol egy kicsit féltem,hogy mi lesz,ha elmondja Natenek,de már minden mindegy alapon egyeztem bele a beszélgetésbe.
Csendben ült és várt,hogy végre belekezdjek a mondandómba,ám én csak meredtem magam elé.Óriási levegőt vettem,igyekeztem,hogy a tüdőm újra normálisan működjön és próbáltam a szívem összes szilánkját felszedni a földről.
-Egyet szeretnék,hogy tudd.-szögeztem le előre.-Erről nem akarom,hogy beszélj Natenek.Kapott két esélyt,nem élt vele,és inkább még belém is rúgott.Nem akarom a közelemben sem látni őt.Nem vagyok többet hajlandó ezzel foglalkozni,és ezt magának köszönheti.
Serena csak csendesen bólintott.Ajkaimat erőtlen sóhaj hagyta el,majd felálltam.Először értetlenül meredt rám,majd ahogy elkezdtem lehúzni a kabátom cipzárját,ennek nem mutatva nagy figyelmet,a kávéjára szegezte tekintetét.Amikor újra felpillantott,félrenyelte. a kávét a hasam láttán és óriási köhögőroham tört rá.
-Jól vagy?-néztem a még mindig elképedt lányra,de válaszolni nem tudott,mert még mindig a köhögés kínozta.
-Te jó ég,Nate..-próbálta összeszedni magát én pedig kínosan bólintottam.
-Nem hagyta,hogy elmondjam neki.Helyette belémtaposott.Mindkét alkalommal.
-Annyira sajnálom,Hope.Fogalmam sincs mi ütött az öcsémbe.-feszengett a testvére miatt.
-Nem tudom.-suttogtam magam elé meredve.
-De figyelj,-szorította meg a kezem bíztatóan.-bármi van,én itt vagyok.Szólj nyugodtan.
Hálásan pillantottam a lányra,és akkor már tudtam,hogy bízhatok benne.Tudtam,hogy eszébe se jutna elmondani Natenek a babát.És rettentően hálás voltam,hogy újabb ember került az életembe,akiben teljes mértékig megbízhatok.
Még aznap számot cseréltünk,hogy bármikor el tudjuk érni egymást.Rengetegszer meglátogatott,hogy megnézze,minden oké-e,vagy egyszerűen csak azért,hogy beszélgessünk.Néha mesélt arról,hogy Rosalie hogy van,én pedig megkértem,hogy vigye el Rosalienak az ajándékomat a szülinapjára.Kértem,hogy említse meg a nevem,és mondja el neki,mennyire fontos is ő nekem.Nem vettem nagy ajándékot neki,mert tudtam,hogy érezni fogja a szándékot és nem is erre van szüksége.Egy nyakláncot adtam neki egy apró koronamedállal,hogy tudja,mindig ő lesz számomra a legszebb hercegnőpéldakép a világon.
Válasznak pedig csak annyit kaptam,hogy hiányzok neki.Ez pedig felmelengette a belsőm,és tudtam,hogy igaz.Mert Rosalie sosem hitte volna el,maximum egy pillanatra,hogy nem számít nekem.Akkor,ott Nate egy hibát követett el,és mindössze annyit ért el vele,hogy a saját lánya szemébe hazudott.
-Minden rendben,Hope?-szakított ki a gondolataimból Bella,mire én bólintottam.
Az emberek sorban jöttek gratulálni,ajándékokat hoztak,kérdeződködtek,hogy érzem-e már,mi lesz a baba neme,én pedig boldogan feleltem,hogy sejtésem az van,de majd kiderül.Matt és Bella mindvégig mellettem voltak,amiért nagyon hálás voltam.Tudták,hogy mennyire fontos nekem ez,és mindent megtettek azért,hogy ez a délután tökéletesen teljen.
Halk zene szólt és mindenki el volt foglalva a fiú vagy lány játékokkal,akik meg nem,azok halkan beszélgettek és sütiztek.Az izgalmam egy percre sem hagyott alább,és amikor Bella hosszú percekre eltűnt mellőlem tudtam,hogy eljött az idő.Óriásit sóhajtottam.Egy pillanatra rámjött,hogy bárcsak Nate és Rosalie is itt lennének,de gyorsan elhesegettem a gondolataim,mert nem volt itt a depizés ideje.Ez egy boldog nap volt és nem ronthattam el olyan dolgokkal,amiken nem tudok változtatni.
Hirtelen óriási tapsvihar zendült fel,én pedig az ajtóhoz kaptam a fejem.Bella egy tolható állványt hozott be a nappali közepére,amire több fekete lufit kötöttek.Nem értettem,hogy miért van több,miközben egyet beszéltünk meg,de Bella csak rámmosolygott,aztán egy tűt adva a kezembe a legelső lufihoz irányított,majd a kezébe véve a telefonom videózni kezdett.
Az arcomra óriási mosoly ült ki,és mindenki vigyorogva figyelt csendben.
-Szeretném megköszönni mindenkinek mégegyszer,hogy eljött.-pásztáztam végig az embereket.-Nagyon sokat jelent nekem az,hogy itt vagytok,hogy megoszthatom veletek életem legszebb pillanatát és tudom,hogy nálatok alkalmasabb embert nem is kaphatnék az életembe.Remélem mindenki jól tippelt.-nevettem,majd kacsintottam egyet erre a többiek is elmosolyodtak.
Óriásit sóhajtva léptem az első lufihoz.A tűt lassan vittem közelebb a lufihoz,de előtte megálltam.Natere gondoltam.Arra,hogy mellettem kéne legyen,de nincs.Fájt,és még mindig nekem volt bűntudatom amiatt,hogy ő ebből mit sem sejtve ki marad.De megmakacsoltam magam,és elhallgattattam a szívem.Mert valahol a szívem is tudta,hogy az agyamnak igaza van.Ezért nagy lendülettel a lufiba szúrtam a tűt,ami egy nagy durranással kilyukadt.Mindenki tapsolt,és vártak.A lufiból nem konfetti szállt ki,szimplán egy cetli.Lassan lehajolva felvettem,és rögtön könnybe lábadt a szemem.
-Szia mami.Már nagyon várom,hogy megtudd a nemem.Remélem jól érzed magad és boldog vagy.Nemsokára találkozunk.-olvastam fel hangosan,mire sokan a nappaliban bekönnyeztek.
Nevetve letöröltem egy könycseppet az arcomról,majd a tűt megfogva újabb lufit szúrtam ki.Ebből most fehér konfetti szállt ki egy piros lap kíséretében.
-Nemsokára meg tudod.Várod már,anyu?Várj engem!Szeretlek!-olvastam fel ezt a szöveget is,és ennél már folyamatosan potyogtak a könnyeim.
Lassan végigsimítottam a hasamon és az utolsó lufihoz léptem.A teremben csend lett és mindenki feszülten várakozott.Óriási mosollyal szúrtam ki a lufit,és innentől a tömeg megőrült.
Mindenki ujjongott,azonban én csak egyszerre sírtam és nevettem.Bella Matt kezébe adta a telefont és visítva a nyakamba ugrott.
-Kisfiad lesz Hope.-visított boldogan,én pedig csak csendben bólogattam.
-Mindvégig tudtad,ugye?-nézett rám mosolyogva Matt,én pedig szemeim megtörölve bólintottam.
Szorosan megöleltem mindegyikőjüket,majd a sok gratuláció és puszi után leültem a székre.Mosolyogva meredtem a hasamra és mérhetetlen boldogság töltött el.A hajamat ellepte a kék konfetti,de egyáltalán nem érdekelt.Sosem voltam még olyan boldog.
-Szia,kisfiam.Igazad volt,nemsokára tényleg találkozunk.Nagyon szeretlek,kicsim.-simítottam végig újra rajta,majd a szembenlévő tükörbe néztem.Más voltam.Teljesen más.Megváltoztam,szimpla három hónap alatt.És rettentően büszke voltam.
-Hope,ez még ott volt az állványon.-adott át nekem Matt egy kis ajándéktáskát.
A tasakon egy ajándékkártya díszelgett,amin kézírás volt.
"Sajnálom,hogy nem lehetek ott.Mindent megadtam volna,hogy ott lehessek,de sajnos nem ment.Viszont a videót remélem már át is küldted!Az ajándék igaz,nem nagy dolog,de a kicsinek szántam.Gratulálok,Hope!
Szeretettel: Serena"
Mosolyogva néztem bele a tasakba.Egy cumi volt benne felcsatolható füzével,amin kék fagyöngyök és medálok sorakoztak.Azonban egy gyöngyön megragadt a szemem.Egyszerű kocka alakú gyöngy volt.Aminek minden oldalán egy fehér N betű díszelgett.
Szorosan magamhoz szorítottam a cumit.A könnyeim újra folyni kezdtek,és az összes közül ez volt a legszebb ajándék,amit kaptam.