Fekete gyémánt | ✓

24.fejezet

-Alszunk most édesem.-sóhajtottam fáradtan.
Noah nem akart aludni.Összevissza mozgolódott a karomban,de akárhogy énekeltem,ringattam,bámult rám a nagy szemeivel szüntelen.
Mosolya a sóhajomra még nagyobbra húzódott,ami nevetésre késztetett.
-Te rosszcsont.-pusziltam meg a pociját és óvatosan megcsikiztem.
Lefeküdtem az ágyra,és Noaht a mellkasomra fektettem.Betakargattam és simogattam,hogy elálmosodjon kicsit.Anyáék is átmentek a konyhába,mert behallatszódik minden a nappaliból.Így reménykedtem abban,hogy Noah a melegnek és a csendnek hála elalszik.
Így is történt.Édesen aludt,halk szuszogását hallani lehetett a nagy csendben.Vártam egy kicsit,hogy mély álomba zuhanjon,aztán lassan felálltam,hogy az ágyba fektessem.Anyuék direkt vettek neki egy ágyat,hátha majd náluk lesz Noah néhányszor.
Halkan nyitottam ki az ajtót,a nappaliban pedig a többiek figyeltek.
-Elaludt?-kérdezte Matt,mire bólintottam.
Zavartalanul beszélgettek tovább,majd anya odanyújtotta nekem a tejeskávémat.
-Az a seggfej megkérdezte,hogy a nőm vagy-e.-morgott nekem pedig tátva maradt a szám.
-És mit mondtál?
-Azt,hogy nem.De az övé sem lesz.-vigyorgott,mire hangosan felnevettem.
Egyszerre kezdtek el csitítani,én pedig lazán legyintettem.
-Úgy alszik,mint a bunda.-mosolyogtam.
Méghogy a nője vagyok-e.Micsoda fess fiatalember.A szemeim a gondolatra forogni kezdtek.Bizonyára maguktól.Hupsz.
A kávéval a kezemben kiindultam az udvarra.A teraszon állva figyeltem a szomszédot a forró italt kortyolgatva.
A férfi levette a zakóját és a kocsi motorháztetőjére fektette.Arany kocsiján rikított a gondosan vasalt fekete ruha.Biztosan anyuci pici fia.Vagy az is lehet,hogy felesége van.A szemét meg utánam koslat.
Felháborodva csörtettem át a szomszéd udvarra és csípőre tett kézzel álltam meg az autó előtt.Ő bement a házba,így nem látta,hogy ott állok.
Ahogy kilépett az ajtón,megtorpant.Egy pillanatra elkerekedtek a szemei.Magamban felnevettem volna ezen,de rögtön abban a pillanatban pókerarcra váltott és magabiztosan sétált felém.
-Segíthetek?-meredt rám semlegesen,karjait összefonva.
Szemöldökét felvonta és úgy állta a tekintetem.Bicepszén feszült az ing.
-Csak szerettem volna közölni,-mondtam kiemelve az utolsó szót.-hogy előítéletes voltam,és sajnálom.
-Meg van bocsájtv..-kezdett bele,azonban a nevetésemmel félbeszakítottam.
Értetlen fejjel meredt rám,mire széles vigyorral folytattam:
-Azonban,rájöttem,hogy,mint általában,most is jól ítéltem elsőre.-fejeztem be,majd hátatfordítva újra a mi udvarunk felé vettem az irányt.
-Ennyiből szerintem már le lehetett volna venni,hogy tévedtél.-szólt utánam,mire én felvont szemöldökkel hátrafordultam.
-Tessék?
Széles vigyora füléig ért.Lassan odasétált hozzám és féloldalasan megállt előttem.Nagyjából a válláig érhettem.Izmos vállai kitakarták a látóteremet.
-Nem gondolod,hogy tévedtél?-kérdezte halkan.
Lehelete csiklandozta az arcom.Kellemes,fűszeres illata azonnal az orromba kúszott.Magamban fel kellett nevetnem azon,mennyire próbált elcsábítani ezzel a nevetséges viselkedéssel.
-Azt hitted bejön,ugye?-kuncogtam lenézően.-Másnál ez bejön,mi?
-Általában igen.-felelte széles vigyorral.-De ez még csak az első kör volt.
Azzal kacsintott egyet,és felkapva a következő dobozt otthagyott.Értetlen fejjel néztem utána.
-Ekkora felfújt hólyagot.-motyogtam kelletlenül és visszaballagtam a házba.

Az egész napot anyáékkal töltöttük.Kis idő múlva Noah is felkelt és egész délután anyu és apu kezében heverészve meredt ránk.Imádtam figyelni,ahogy minden újdonságra nagy szemekkel mered.Azokat a gyönyörű szemeket semmi nem válthatta le,a legszebbek voltak ezen a világon.
Anyuék rettentően oda voltak érte.Amióta csak megszületett,minden második szavuk az ő neve.Büszkélkedtek minden lehető alkalommal,hol a szomszédoknak,hol egyszerűen csak a városban mindenkinek.És sosem unták meg.Ahogy én sem.A bölcsibe mikor visszamentem dolgozni,mindenki odavolt érte.Még a legkisebbek is úgy meredtek rá,mint ha törékeny kis porcelánbaba lenne.Imádtam vele lenni,a világot jelentette minden mosolya,és minden pillanat vele.Ahogy felkeltem és meghallottam azokat az édes kis hangokat,amikkel minden nap próbál figyelmeztetni,hogy igenis ő fent van,és mostmár anya se aludhat,az szebbé tette a napom.
Noah a legcsodásabb dolog volt az életemben,nem tudtam volna róla soha lemondani,még muszájból sem.Mert tudtam,ő az én részem,és ezen senki,és semmi nem változtathat.
Amikor anyuéktól eljöttünk,Noah benyűgösödött.Ami pedig szintén nem segített a helyzeten,hogy Matt is,ő pedig nagyon nem akarta elmondani,mégis mi lelte.Noah az úton újra elaludt,így csendesen utaztunk vissza a városba.
-Miért nem mondod el,hogy mi baj?-kérdeztem a lehető legtöbb szemrehányást belesűrítve ebbe a mondatba,hogy érezze,igenis szarul esik,hogy a hugával nem oszt meg semmit.
-Mert nem fontos,Hope,ne idegesíts légyszíves.-mondta dermedten előremeredve.
A testtartásából megítélve,nyilván nyugodtnak látszott.Mert annak akart.Csak elfelejtette,hogy a húga vagyok és nálam jobban nem ismeri senki,ahogy azt is,hogy amúgy 4 évig pszichológiát tanultam.
Óvatosan a kézfejére tettem a kezem nyugtatásképp,jelezve,hogy ahogyan a kormányt szorítja,már úgyis lebuktatta.Egy pillanatra rámnézett,aztán engedett a szorításon,de visszafordulva előre továbbra is csak csendben vezetett.
Nagy sóhajt hallatva dőltem hátra az ülésen és az ablakon kimeredve gondolkodtam.
Hosszú csend után mély levegőt vett és kibökte mi a baja.
-Linda visszajött a városba múlt héten.És felkeresett.-mondta halkan egy pillantást se vetve rám.
-Tessék?-kérdeztem hisztérikus hangon,a lehető leghalkabban.-Mondd,hogy nem beszéltél vele.
Óvatosan rámpillantott és én már ott tudtam a választ.
Linda és Matt ezelőtt 3 évvel szakítottak.Matt írtózatosan szerette őt,kifordult önmagából,mert a lány azt szerette,akit látott benne,és nem azt,aki valójában volt.Mattre milliószor próbáltunk hatni,anya,apa és én is.Akkor veszítette el a legjobb barátját,Dereket is,mikor Linda a fiút próbálta hülyíteni.Persze a bátyámnak mondhattam,hogy történt,mert ami nekem egy hétbe került,az Lindának egy szavába.Tehát így történt,hogy a bátyám fejét teljesen elcsavarták,aminek köszönhető volt az a mély szívtörése 3 évvel ezelőtt.Alig tudtam felszedni a padlóról,azt hittem már lassacskán,hogy tényleg fel kell adnom vele kapcsolatban.Inni kezdett,elhagyta magát,éjszaka járt haza ezzel anyáéknak és nekem is sok fejfájást okozva.
Csak reménykedni tudtam benne,hogy felépül,de egyszer csak valami mintha fordult volna,és amilyen gyorsan összezuhant,úgy fel is épült.De ettől függetlenül rettentően féltem,hogy ugyanoda lyukadunk ki amiatt a boszorkány miatt.
-Tudom mire gondolsz.-szakította félbe a gondolatmenetemet.-De nem fog megtörténni újra.
-Mattie,honnan tudod?-csattantam fel.-Honnan tudod,hogy megváltozott-e?Látod,megint ugyanott tartunk,ahol tartottunk,mikor elhagyott téged.Ugyanoda fogunk kerülni,annak a r...
-Ki ne mondd.-szólt rám szigorúan.-Az én életem,az én döntésem.És egy szóval nem mondtam,hogy adok-e neki új esélyt.
Ezután pedig sértődötten meredt tovább az útra.Hozzáteszem,jogosan.Mert azt feltételeztem,hogy naív.De ha egyszer az volt?
Noah felébredt,és sírni kezdett.Megkérdtem Mattet,hogy álljon félre,hogy át tudjak ülni a hátsóülésre.
Valami nem stimmelt Noahval.Nyűgös ugyan volt már máskor is,de az étvágytalanság egyáltalán nem volt jellemző rá,most pedig pont ez történt.Én pedig aggódni kezdtem.Náthás nem volt,nem is fertőzhettük meg,rég voltam beteg,Matt pedig mikor egy kicsit is megfázott,nem ment a közelébe.Nem kaphatott el semmit,azonban,ahogy a kezemmel végigsimítottam az arcocskáján,beigazodott a gyanúm.
-Matt.Fordulj vissza.-szóltam előre kétségbeesve.-Orvoshoz kell mennünk.

Sajnálom,hogy ennyire nem volt rész.A suli elveszi minden időmet,energiámat,és emellett még egy könyvet is elkezdtem írni,amihez remgeteg ötletem van,itt viszont az ihlet halvány gőzét sem találom.Igyekszem amennyire tudok.
Puszi💘