Fekete gyémánt | ✓

36.fejezet

Hope

-Nem teheted ezt velem.-mondtam halkan,kemény tekintete azonban továbbra is szaggatta a szívemet.
Sötét szemei egyetlen dolgot rejtettek.Gyűlölet.
-Csak magadnak köszönheted.-fröcsögte a szavakat,amitől úgy éreztem,összetörök.
Szememet könnyek szúrták.Forrón szántották végig az arcomat.Karjába kapaszkodva próbáltam visszatartani.
Hidegen ellökve magától hátrált el.
A vizes talaj átáztatta a nadrágom.Semmit sem láttam a könnyeimtől.
Gyereksírás.Folyamatosan ezt hallom.Szívszaggató gyermeksírás.
-Kicsim.-suttogtam a hideg levegőbe,azonban már késő volt.
A hang folyamatosan távolodott.
Elment.

Izzadtan,a zokogástól remegve ültem fel az ágyamban.A szívem őrült tempóban zakatolt az érzelmektől,amik álmomban sújtották.Alig kaptam levegőt,percekbe telt,míg újra éreztem,hogy a tüdőm megtelik oxigénnel.Az arcom nedves volt a könnyektől.
A kezemet a számra tapasztva próbáltam visszafojtani a sírást,azonban a fájdalom szétmart belülről.Rettenetes volt ez a szenvedés.Újra és újra feljött bennem az álomkép,holott átkozottul próbáltam másra gondolni,mégis ugyanazt láttam magam előtt újra és újra.
-Jól vagy,kincsem?-ült fel az ágyban Daniel.
Óvatosan rásimította a kezét a vállamra,azonban még ígyis összerezzentem érintésétől.Előre-hátra dőlöngélve próbáltam lenyugtatni magam,azonban úgy remegtem,mint a nyárfalevél.
Nem tudtam ránézni,egyszerűen nem lett volna erőm elmondani neki,mi a baj.Csak a sötét akaratos szempárt láttam magam előtt folyamatosan,ahogy minden tétovázás nélkül elviszi a fiamat.Remegett minden porcikám az undortól,amit abban a pillanatban a férfi iránt éreztem.Az agyam egyszerűen képtelen volt felfogni,hogy ez nem a valóság,hogy ez csak egy puszta álomkép volt,amit a félelmeim szültek.
Daniel bekapcsolta a tévét,hogy legyen egy kis fény és sóhajtva felült az ágyban.A párnát középre igazította,tudva,hogy át fogok menni Noahért ,és velünk alszik.A tény pedig,hogy középen csinált helyet,hogy közöttünk aludjon,teljesen megmelengette a szívemet.
Átmentem halkan a kisszobába,tudva,hogy Noah úgy is ott fekszik az ágyában nyugodtan,azonban nem számított.Szerettem volna a lehető legközelebb tudni magamhoz,a karjaimban tartani,látni,ahogy rámmosolyog.Úgysem tudtam volna visszaaludni,míg nem látom,hogy itt van,biztonságban.
Mikor beléptem a szobába és lassan felnyitotta nagy sötét szemeit,megnyugvás áradt szét bennem.Letörölve a könnyeim keserű mosoly szaladt az arcomra.Magamhoz ölelve mélyen beszívtam babaillatát,a szívem lassabb tempóra váltott és már a lábaim sem remegtek annyira.
Betettem a cumiját a szájába, és a mellkasomra fektetve feküdtem vele vissza Daniel mellé.
A férfi közöttünk kapkodta tekintetét,már nem tűnt közel sem olyan álmosnak.Aggódva nézett rám,mintha akármelyik pillanatban összetörhetnék.És az őszintét megvallva,pont így is éreztem magam.
Könnyekben úszó szemekkel néztem rá,mire sóhajtva végigsimított az arcomon.Közelebb húzódva hozzánk átkarolt mindkettőnket.Ráfeküdtem a karjára,míg ő a másik kezével Noaht kezdte álomba simogatni.Kisírt szemekkel figyeltem,ahogyan teljesen nekiszenteli a figyelmét és nagy szemmekkel őrzi a kisfiam álmait.
Noahval a karomban és egy csodás férfi ölelésében, úgy éreztem,nem lehetne egy nő sem boldogabb a helyzetemben.
Azonban valahogy mégsem éreztem magam csöppet sem gondtalannak.Ujjainkat összefűzve húzódtam közelebb hozzájuk és próbáltam megnyugodni a szuszogásukat hallgatva.

Nate

-Baj van?-nézett fel rám nagy,égkék szemeivel Rosalie.
Sóhajtva nyomtam egy puszit a homlokára.Eszem ágában sem volt beszámolni neki a történtekről.Elsősorban a saját gondolataim kellett összeszedjem,és amúgysem lett volna szívem,reményt adni neki,hogy valaha is újra látja Hopeot.Még engem is megrémített a feltételezés.
-Nincs baj kincsem.-mosolyogtam rá a lehető legőszintébben.
Hitetlenkedve nézett rám.Tudta,hogy hazudok.
-Dehát látom.-mondta két ásítás közt.
A gyerekeket miért nem lehet átvágni?Túlságosan átlátnak mindenen.
Nem tudtam mit válaszolni.Gondolkodni kezdtem,szépen lassan be is sötétedett.Az agyam ezerfelé járt,azonban mindig ugyanott kötöttem ki.
Meg kellett volna még ágyazzak,a konyha rendberakásáról nem is beszélve.A mosatlan tányérok ott sorakoztak a konyhapulton,arra várva,hogy egyszer majd elmosogatom őket.
Azonban nem volt semmihez kedvem.
Miután leraktam Serenát,csak az járt a fejemben,miért döntött úgy,hogy eltitkolja,hogy mennyire jóban lettek.
Úgy szerettem volna vele beszélni.Megkérdezni,mi oka volt erre az egészre,vagy,hogy hogyan tudott olyan sokszor a szemembe hazudni,akárhányszor Hoperól beszéltünk.Annyiszor törtem össze előtte,annyiszor tálaltam ki neki,mennyire fáj,mégsem mondta el.Akármilyen oka volt rá,nem fért a fejembe,hogy tényleg nem szólt.
Rosie hozzámbújva elaludt,szinte semmit nem észlelt abból,amin a minap átmentem.
Szorosan tartva beszívtam az illatát,ami egy kis megnyugvást adott a szívemnek.Ő volt az egyetlen boldogság a nyomorúságos életemben.
Szörnyen elfáradt.Amint Nathalie hazahozta,megfürdettem,vacsoráztunk,és el is aludt.Azóta is mélyálomban van,nyilván leszívta teljesen a vidámparkozás az anyjával.
Elmesélte,mennyire jól érezte magát,és valahol örültem annak,hogy a múltkori veszekedés nem hagyott nyomokat benne.
Valahol pedig utáltam az egészet.Annak a nőnek adtam át Rosalie szeretetének jogát,aki meg sem érdemli,míg a szerelmemtől elvettem.Pedig nem tett semmit,azonkívül,hogy mindig jó volt hozzá.
Megint Hope körül kezdtek forogni a gondolataim.Szinte már kezdtem beleőrülni abba,hogy öt perc sem telt el anélkül,hogy eszembe jutna.
A szívem sajogni kezdett,ahogy felidéztem a pillanatokat,mikor alattam feküdt és csak a vékony takaró volt köztünk.Akartalanul a legbizalmasabb pillanataink jutottak eszembe,akárhogy próbáltam nem kínozni magamat,mindig erre terelődtek a gondolataim.
Másfél éve nem voltam nővel.Nem mintha esély ne lett volna rá,csak ha akartam volna,sem tudtam volna megtenni.Akárhányszor próbálkoztam,Hope testét láttam magam előtt,csak az ő hangjára és illatára tudtam gondolni.Egy csókot nem éreztem feleannyira sem igazinak,pedig őrülten próbálkoztam.Annyira vágytam arra,hogy kizárjam a gondolataimból.
Az egyetlen alkalom,amit Nathalie kihasznált,az is puszta gyengeség volt.Nem számított egyáltalán,hiszen egy pillanatára sem emlékeztem.Próbáltam a lehető legkevesebbet gondolni arra az éjszakára,amikor életem újabb nagy hibáját elkövettem.Teljesen kizártam a gondolataimból.Az egyetlen igazán jó tényező ebben is,csak a fiam volt.Ő volt az egyetlen,aki miatt nem bántam meg az egészet.

-Igyál csak.-simította végig a vállamat.
Nem tudtam már azt sem,milyen kibaszott évet írunk.Utoljára akkor forgott velem így a világ,mikor érettségi után a haverokkal ittunk.Szörnyen éreztem magam másnap.
Nathalie manikűrözött kezeivel nyúlt a vodkásüvegért,majd újra telitöltötte a poharamat.Pedig az üveg már ígyis majdnem üres volt.
Magam előtt láttam Hope szemeit,amikor az utolsó alkalommal találkoztunk.Annyi fájdalmat láttam a szemében,amennyit még a szakításunkkor sem.Akkor,azon a napon,mikor másodjára is ellátogatott hozzám,hogy beszéljünk,mindent tönkretettem.A lehető leggyengébb pontját támadtam,azonban nem tehettem mást.Távol kellett tartanom magamtól,hogy se neki,se a lányomnak ne fájjon.Ettől függetlenül azonban még most is undorodtam magamtól.
A düh úgy fortyogott bennem,mint egy kitörésre készülő vulkán.A pohár úgy robbant szét a kezeim között,hogy szinte észre sem vettem,míg el nem kezdtek a vöröslő vércseppek gyűlni a konyha padlóján és Nathalie fel nem kiáltott.
-Hé.-jött oda hozzám gyorsan.
A hamissága még mindig átláthatóbb volt,mint a tiszta víz.Fintorogva nyitottam szét a tenyeremet neki,hogy kiszedhesse az ujjaim között ragadt maradék szilánkdarabokat.
Talán öt perc lehetett,vagy akár tíz is,míg leápolta a kezem.Semmi mást nem éreztem,az őrjítő bűntudaton és a vodka ízén kívül.Az időérzékemet teljesen elvesztettem,mióta Hope nem volt.
Magam előtt láttam,ahogy a korokodilkönnyei végigszántják az arcát,és istenemre mondom,rohadtul gyűlöltem magam érte.Minden porcikám sóvárgott azért,hogy beszéljek vele,hogy a karjaimba zárjam és elmondjam neki,hogy rohadtul nem kéne elhinnie egy szavamat se.
De a sors nem engedte,hogy közel húzzam magamhoz.Nem volt esély rá,hogy velem legyen.És ez pont elég volt arra,hogy kiejtsem a hazug szavakat a számon.
A vodkás üveg teljesen kiürült.Szédültem,a konyha olyannak tűnt,mint egy kibaszott körhinta,de az ürességem még mindig bennem volt.
-Ne szomorkodj.-hajolt közelebb hozzám Nathalie.
Undorító olcsó parfüm szaga az orromba kúszott,köze sem volt Hope vaníliás süti illatához.
Ahogy kezeivel hozzámért,a testem felett teljesen elveszítettem az uralmat,és átadtam magam az érzésnek.A vodka segített kizárni a tényt,hogy ezt a nőt mindennél jobban gyűlölöm.Ahogy a száját az enyémre tapasztotta,már semmire nem tudtam gondolni.Az alkohol teljesen elzárta a gondolataim,és becsapva önmagam,Hope édes ajkaira gondoltam.Felidéztem magamban a szája ízét,szinte éreztem,ahogy körülleng az illata,és végre hosszú idő után,nem éreztem szarul magam.Őrült sebességgel faltam az ajkakat,teljesen elfelejtve minden problémát.Rabul ejtett a saját képzeletem teljesen.