Fekete gyémánt | ✓

27.fejezet

Az ajtóban nem állt senki.Ahogy kinéztem az utcára semmi érdekeset nem találtam.Aztán pillantottam meg a földön hevert kis aranytasakot.
Felemeltem,hogy szemügyre vegyem.Csillogott az anyag,a madzagon,amivel össze lehet húzni a száját egy apró fehér szív lógott.
Ahogy szétnyitottam,egy összetekert cetli volt benne.
"Már alig várom,hogy lássalak titeket."
Az utolsó szó láttán mosolyom vigyorrá vált.
A tasak súlyából megítélve valamit még tartalmazott,így jobban szétnyitottam a száját és tenyerembe szórtam a tartalmát.
Egy vékony arany karkötő volt,amin három hasonlószínű rózsa lógott.
Mosolyogva néztem a kapu felé.Éreztem magamon a tekintetét,és talált.A kocsijának dőlve széles vigyorral figyelt.
A találkozót 1-re beszéltük meg,így nem értettem mire ez az előrehozott dolog délben.Kérdőn néztem rá és feltartottam a kezemet az órámra mutatva.
Erre ő csak megvonta a vállát és besétált az ikerházba.Mielőtt belépett,mégegyszer rámvigyorgott.
Mosolyogva mentem vissza.
-Nagyon szép karkötő.-motyogta anya vigyorogva,mire összerezzentem.
-Te tudtál róla.-esett le és tátott szájjal néztem rá.
Ő azonban semmit nem mondott,csak nevetve bement a konyhába.Némán bementem a nappaliba.
Apu a kicsivel az ölében játszott.
-Elviszem,megetetem,jó?-mosolyogtam apura,mire ő csak bólintott.
Miután elvettem tőle Noaht,felkászálódott,hogy kimenjen anyuhoz.Én bementem a szobába és megetettem Noaht.
A kedvenc dalomat gyerekkoromból énekeltem neki.Mindig imádtam,mikor anyu ezt a dalt énekelte.Volt benne valami különleges.Valamiért ez maradt meg a legjobban és mióta Noah megszületett,láthatóan élvezte,mikor ezt a dalt énekeltem neki.
-Kicsim,ha kész vagy,gyere.Apád azt mondta,nézni akarod vele a meccset.-forgatta a szemét.
-Valóban.-kuncogtam anya reakcióján.
Sosen volt oda a fociért.
-Mindjárt megyek.-mondtam halkan végül,mert Noah kezdett elszenderedni.
Anyu csak bólintott egyet,majd kiment.
-Én egyetlen hercegem.-suttogtam végigsimítva Noah puha bőrén.-Minket soha,senki nem fog elválasztani.A legjobb anya leszek a világon számodra.
Csendben aludt,teljes nyugodtságban.Figyeltem egy ideig nyugodt arcát,majd lassan feltápászkodtam,hogy az ágyba tegyem.
Óvatosan betakartam,egy apró puszit adtam a fejére és kimentem.
-Na végre,hogy itt vagy.-háborgott édesapám.-5 perce elkezdődött a meccs.
-Gondolom annyi mindenről maradtam le.-forgattam a szemem és az ölembe véve a kukoricát a kanapéra ültem.
A meccs nem volt túl izgalmas,az állás 1-1 maradt.Szenvedős volt,pláne a másik félidő eleje.Állandóan majdnemgólokat lőttek.
-Hihetetlen.-kapcsolta ki apu morogva a tv-t.
Egy véleményen voltunk.Neki sem volt kedve végignézni.
Végszóra vettem észre,hogy már majdnem egy óra.Felkeltem,hogy felöltöztessem Noaht.
-Kincsem.-szólt utánam apu,a szobaajtónál.-Tényleg rendes ember.Örülök,hogy találkoztatok.-mosolygott rám és ha jól láttam,vidámságtól csillogott a szeme.
-Igen,én is.-mondtam,azt hiszem,őszintén.
Noah mikor bementem már kipattant szemekkel rugdalózott.
Nagy mosollyal az arcomon mentem oda az álmosarcú kisbabámhoz.
-Hát szia.-vigyorogtam rá és kivéve egy óriási puszit nyomtam a fejére.-Jót aludtunk?
Mintha csak válaszolni akart volna,prüszkölni és gagyogni kezdett.
-Milyen beszédes mostanában.-állapította meg anyu az ajtóban állva őrült szeretettel a szemében.
-Igen,egyre többet gagyog.-válaszoltam az öltöztetés közben.
Nem akartunk zoknit felvenni.Az izgő-mozgó lábára pedig elég nehéz feladni segítség nélkül.
Kicsit idegesen szöszmötöltem,a kezeim is remegtek és kezdett úrrá lenni rajtam az izgatottság.
-Add csak.-vette ki a kezemből anyu és elhesegetett.-Inkább nyisd ki neki az ajtót.
-Itt se vagyok.-emeltem fel a karom védekezve és az ajtóhoz szaladtam.
-Szia.-mosolygott rám a nappaliban állva.
Meglepődve néztem apára,aki vigyorogva felmutatta a két hüvelykujját.Felnevettem.
-Szia.-mosolyogtam vissza és visszaindultam a szobába.-Még meg kell etetnem Noaht,rendben leszel addig?-néztem rá várva,hátha megrezzen a témára.
Meg sem rebbent a szeme.
-Rendben,addig segítek apudnak.-állt fel és míg ők ketten apuval kimentek a kertbe valamit elpakolni,addig én visszamentem anyuhoz.
Neki sikerült ráadnia Noahra a zoknit és még a nadrágját is,(nem alszunk nadrágban,mert nem)így a kisfiam indulásra készen feküdt édesanyám ölében.
A cumiját felcsatoltam a felsőjére és bepakoltam a babatáskámba,míg anyu kivitte az udvarra a babakocsit.
Felvettem a cipőmet gyorsan és egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben.Az arcom már közel sem volt olyan sápadt,mint a szakítás utáni napokban.A feldagadt,kisírt szemek eltűntek,nem maradt a helyükön semmi.A szemem csillogása halványan ugyan,de jelen volt,mint minden pillanatban,mikor a szomszéddal vagyok.Nem voltam már úgy lefogyva sem és sokkal de sokkal többet törődtem magammal,mint azelőtt.És ott volt a karomban a legszebb dolog a világon,ami engem mindig kiegészít.Noah.
Anyu rámmosolygott a tükörből.Tudtam,hogy ő is arra gondolt,amire én.Ideje volt továbblépni.
-Legyetek jók,nagyon vigyázzatok magatokra.-ölelt meg és egy utolsó puszit adva Noahnak kijött velünk az udvarra.
Apu és a férfi,akivel ma randim lesz,(nem győzöm mondogatni,hisz elég rég volt ez már utoljára),ott álltak ránk várva.
Apa is elköszönt kettőnktől,majd bement anyuval.
Innentől beállt a kínos csend.Felváltva pillantottunk egymásra és fogalmunk nem volt,mit szóljunk egymáshoz.Szótlanul elvette a táskámat a vállamról és betette a kocsiba.Magához emelve a kezem gyengéd csókot lehelt rá,amitől végigfutott rajtam a hideg.
-Gyönyörűen áll rajtad ez az ékszer.-mondta a sármos mosolyával.
A lábaim kezdték felmondani a szolgálatot.
-Köszönöm,elég jó választás volt.-vigyorogtam és Noaht feljebb ültettem a karomban,mert mozgolódni kezdett.
Amint rápillantott,megakadt rajta a szeme.
Némán figyelték egymást,igazi első találkozásszerűen,hiába,hogy már látták egymást.Noah úgy figyelte,mintha pontosan tudná,mi a helyzet most.Holott fogalma sem lehetett róla.
Aközben pedig fordított esetben pont az ellenkezője történt.Kedvesen nézett a kisfiamra.Majd mintha mi sem történt volna,megtört a jég.Noah elmosolyodott.
-Kishaver.-nyújtotta a kezét egy ökölpacsira,én meg óvatosan felemelve a kis kezecskéjét,viszonoztam.
Bátorítóan rámosolyogtam,holott szükség sem volt rá.Teljesen úgy kezelte ezt a helyzetet,mintha teljesen normális lett volna.
-Szóval?-mosolyogtam rá,míg ő a gyerekülést próbálta áttenni az ő kocsijába.-Hova megyünk?
Édesen felnevetett és hitetlenkedve nézett rám.
-Mondtam,már nem egyszer.Majd meglátod.-kacsintott rám,amitől a szívem őrülten dobogni kezdett.
Automatikusan Nate jutott eszembe,és ettől összeszorult a szívem.Enyhe bűntudat kerített hatalmába,amit folyamatosan igyekeztem lenyelni és csak a randipartneremre koncentrálni.
Nagyon figyelt az udvariasságra,finoman közelített és egy szava nem volt Noahra.Megérdemelte,hogy egy olyan estét töltsünk el,hárman,ahol nem gondolok senki másra kettejükön kívül.
Így a lehető legmélyebb zugába az agyamnak száműztem az egész Nate dolgot,és immár őszinte mosollyal ültem be a kocsiba.
Mint utólag kiderült,a szomszédos város felé.

Azt gondoltam,nem fog tudni olyan programot találni,ahol meg tudunk ismerkedni,romantikus pillanataink lehetnek,akár egy pár hónapos babával is.Neki mégis sikerült.
A nap teljes gőzerővel sütött,már ha lehet ilyet mondani.Iszonyat meleg volt,még a vékony ruhák is vastagnak tűntek a forróságban.Egy parkhoz érkeztünk,ahol leginkább kutyákat sétáltattak,vagy családosan ebédeltek az asztaloknál,vagy a fűben.
A park vidámságot és igazi nyárérzetet sugárzott,minden arcot mosoly lepett el.Végignézve az embereken még jobb kedvem lett.
Ezidő alatt ő kivette a cuccokat a hátsóülésről.Kinyitotta nekem az ajtót,hogy ki tudjam venni Noaht,majd amint mindent összeszedtünk,elindultunk az árnyékosabb rész felé.
Noahnak nem szabad sokáig a napon lennie.
-Annyira gyönyörű ez a hely.-mosolyogtam rá,mire kedvesen rámnézett.
-Nem akartam az első randinkon túlzásba vinni.-vigyorgott rám.
A randi szóra egyből elpirultam és inkább Noahra és a többi emberre figyeltem.
A hasam bizsergett és a lábaim is kissé remegtek,míg oda nem értünk az egyik fához.
Levettem a szandálomat,és lefeküdtem a már leterített pokrócra.
Noaht a hátára fektettem és a kis kezecskéjével rögtön körbezárta a mutatóujjam,így el sem engedtem.
Észrevettem,hogy mosolyogva figyel minket.
-Daniel,ez a legszebb..-kezdtem bele,de közbeszólt.
-A te szádból hangzik a legszebben a nevem.-mosolygott rám gyengéden,mire a hasam újra liftezni kezdett.
A zavaromon felnevetett.Én is szerettem a nevét.
-Gyönyörű fiad van.-vizslatta Noaht,amire automatikusan anyai szeretet töltött el.
Tudtam,hogy Noahnal szebb kisfiú nincs.Nem azért,mert az én fiam,hanem mert ő Noah.Erre nincsen más ok.
-A legédesebb a világon.-mondtam a fiamat nézve,aki szokásához hűen csillogó szemekkel nézett rám.-Ő a mindenem.
-Hol van az apja?-kérdezte kicsit halkabban.
A hangja bátortalan volt,jogosan.Nehéz téma volt ez számomra,érezhetően.A hangom elhalt,és a boldogságom keserű szomorúság váltotta fel.Szerettem volna kifutni a világból.
-Nem tudja,hogy van egy fia.-mondtam halkan.

Tudom,tudom,őszintén sajnálom,hogy egy milliárd évig tartott.Felvételizek és rengeteg a tanulnival,plusz emellett a tanárok heti 4-5 dogákkal ajándékoznak meg.Igyekszem amennyi részt csak tudok,hozni,de nem ilyen egyszerű.😣 Köszönöm a sok aranyos kommentet,nagyon sok erőt adtok!