13 +18

17K 185 17
                                    


Lementünk a konyhába, ahol anyukám épp süteményt készített. 

- Szia. - szaladtam oda édesanyámhoz egy puszit nyomva az arcára.

- Szia Kincsem, hogy-hogy itthon vagy? Oh Jessy. - mosolyodott el, mikor a mögöttem álló fiúra nézett.

A válaszomat várta.

- Lebetegedett a professzor, ezért elmaradtak az órák. - néztem mondandóm közben Jessre. - De légyszi ne mond apának, tudod milyen. - forgattam meg a szemem.

Apám mindig is nagyon szigorúan bánt velünk a tanulás terén. Daniel és én mindig a maximumra törekedtünk, a védelmem érdekében is ugyan ilyen. Jessel is ezért volt olyan tapintatlan.

- Nem mondom, de nekem azért szólhattál volna. - simította végig ujjait anya a vállamon. - Ma későn jön apád. Egy hosszú operációt bonyolítanak ma.

- Ooh. - hajtottam le a fejem. Mindig szomorú voltam, mikor azokra az emberekre gondoltam, akiknek esélyük sincs választani. Vagy a műtét, vagy a halál. 

Jess csak komoly tekintettel hallgatott bennünket. Még mindig nem tudtam minek tanul, de egyre jobban érdekelt.

- Kértek almás pitét? - váltott témát anya és kezébe vett egy süteménnyel teli tányért.

- Köszönöm. - mosolyodott el halványan Jess, és a derekam köré kulcsolta karjait. - Én kérek.

- Olyan édesek vagytok. Ilyen helyes és becsületes fiút szántam a kislányomnak, tudtam, hogy jól választ. - járt anyám a fellegekben Jesstől, bár most igaza volt.

Mikor először találkoztak még csak Jess tréfát akart űzni velem és anyám előtt játszotta, hogy együtt vagyunk. Most, pedig egy párnak mondhatom magunkat. 

- Köszönjük. - puszilta meg az arcom hátulról. - Jut eszembe, lassan haza kéne mennem. - nézett az órájára.

- Ne menj még Jessy. - monda szomorú arccal anya. - Olyan szívesen látunk.

- Sajnálom, de a szüleim elutaznak, és előtte még találkoznom kéne velük. - sóhajtott. - Nemsokára jövök vissza, ha szabad megkérdeznem, hogy meghívhatom-e Joyt vacsorára?

- Persze, menjetek csak. De aranyos vagy Jessy. - kuncogott anyum.

Magammal húztam Jesst.

- Köszi a sütit anyu. - lépkedtem fel a lépcsőn mögöttem a sráccal, aki egyre jobban elnyerte a szívem.

Hogy lehet most ennyire illedelmes, és értelmes is egyszerre? Mintha egy teljesen más ember lett volna.

- Vacsora után tanulunk együtt Bébi? - harapta be ajkát, ahogy a dekoltázsomra nézett.

- Hát, kell, szóval. - vágott a szavamba.

- Joy, nem kell félned attól, hogy sokat akarok veled lenni. Bízz bennem! - komoly tekintete elárulta, hogy nem akar ezzel viccelődni.

- Tudom, csak még mindig a szemem előtt van, ahogy azon a lányon feküdtél. - jutott eszembe az a buli.

- Én is csak azon tudok agyalni, amit mesélt Dylen. Hogy te és ő. De ki kell vernem a fejemből, mert tudom, hogy sosem hazudnál nekem. Ahogy én sem neked. - szorította meg a kezem.

SzeretlekWhere stories live. Discover now