Szeretlek

25

Jess Madson 

Nem várhattam holnapig. Most rögtön beszélni akartam Joyyal. Mikor haza értem, egyből az ő ajtóján kopogtattam. 

Nem jött válasz, hívni kezdtem, de ki volt kapcsolva. 

Még egyszer próbáltam a kopogással. Azt hittem nincsenek itthon, mert ilyenkor én már rég felébredtem volna a nagy hangra. 

Eszembe jutott, hogy felhívnom Jennt, hátha őt elérem. 

Csöngettem egy jó ideig, amire beleszólt a telefonba. 

- Igen? - mondta duzzogó hanggal, idegesnek tűnt, de most per pillanat hidegen hagyott. 

- Szia. Jess vagyok. Beengedsz? - kérdeztem suttogva. 

- Miért mit akarsz? - hallottam rekedt hangját, ahogy egyre mérgesebb. 

- Nem lényeg, csak légyszi engedj be! - kérleltem lágy hanggal. Hatásos volt. 

- Egy perc. - nyomta rám a telefont. 

Hallottam pár csörömpölést belülről, amire kivánszorgott Jennifer. 

- Szia. - nyomott kettő puszit az arcomra, nála ez volt a szokás. Nem tudom miért, de engedtem neki. 

- Szia Jenn, bocsi, hogy felkeltettelek. - próbáltam szavakkal engesztelni őt. 

- Inkább adok egy kulcsot, amivel be tudsz majd jönni. - nyomta a kezembe a komódról felvett ezüst kulcsocskát.  

- Most komolyan? - lepődtem meg, hisz együtt sem voltam Joyyal. 

- Bízom benned. - mondta. - Na, de most már csönd legyen! - indult el az ajtajához, és azzal a lendülettel be is csapta maga mögött. 

Bementem Joyhoz. Nagyon édesen aludt, ki volt takarózva, gyorsan ráhúztam, nehogy megfázzon. Kis puszikat nyomtam az arcára, amitől dünnyögni kezdett. 

- Hmm. - ráncolta össze a homlokát, ahogy a hátára fordult. - Jess? - kérdezte halkan. 

- Igen Bébi én vagyok. - fúrtam a hajába a fejem, és nyomtam bele egy puszit. 

Adtam a szájára egy rövid csókot, viszont mikor elengedtem újra magához húzott. Nagyon felizgultam tőle, annyira imádtam, ha ő irányít. 

A pólómba kapaszkodott, végighúzta hasamon a kezét. 

- Úgy imádom, ha csak így megjelensz. - suttogta a fülembe szavait.

- Én téged imádlak! - mondtam, és a szemébe néztem. 

- Most már sosem hagysz majd aludni? - kérdezte, mikor kicsit felnyitotta a szemét, a reggelre utalt. 

- Ez egy ilyen nap. - mosolyodtam el. - Csak beszélnünk kell! - mondtam magabiztosan, amire felkapta a fejét. 

Tágra nyílt szemekkel illetett. 

- Mi az, hogy beszélnünk kell? Mi történt már megint? - kezdett idegeskedni. 

- Nyugi Édes. - érintettem meg a karját. 

- Hogy legyen nyugodt, ha az éjszaka közepén beállítasz és azt mondod, hogy beszélnünk kell?

- Csak nem várhat holnapig. - sóhajtottam egy nagyot. - Ma elmentünk Dylennel edzeni. - kezdtem el mesélni. - Dylen hozta a kiszemeltjét, Kimet, egy kövérebb csaj mindegy. Jó fej volt. Kimmel pedig jött a barátnője Loren. - forgattam meg a szemem kínosan, mert Joy úgy meresztette rám a szemeit, hogy ha akartam se tudtam volna elhallgatni előle semmit.